NYITÓLAP
A RENDEZVÉNYRŐL
KAPCSOLAT
VIDÉKI HELYSZÍNEK
 
 
A sportágról

Mi az a pétanque?


A pétanque valójában több ezer éves golyós játék. Az egyiptomiak óta játszották Nagy Sándor katonái, és a görög katonák, akik Gallia meghódításával Franciaországban olyannyira meghonosították, hogy némely uralkodó királyi rendelettel tiltotta meg a játékot. A játék a tilalom ellenére fennmaradt, az első versenyt 1910-ben rendezték meg Franciaországban, Ciotat-ban. A sportág nemzetközi szövetsége hét tagországgal 1958-ban alakult és 1985. decemberében csatlakozott a Golyósportok Világszövetségéhez. A világszövetség 1986-tól tagja a Nemzetközi Olimpia Bizottságnak.

A Magyar Pétanque Szövetség 1989-ben alakult meg. Jelenleg az országban. 16 egyesületben illetve klubban, mintegy 225 igazolt versenyző űzi ezt a sportot. A sportág egy francia kifejezésből kapta a nevét. A pieds tanqués (röviden: pétanque, kiejtése: petank) annyit jelent, hogy „mozdulatlan lábak”. Ez már a versenyszabályra utal, ugyanis a golyót a dobás során úgy kell eldobni, hogy egyik lábat sem szabad a földről a levegőbe emelni az eldobott golyó becsapódásáig A játékot minden korosztály játszhatja, a gyermektől a nagypapáig, nők és férfiak egyaránt. Különleges felszerelés a játékhoz nem kell, személyenként mindössze három fémgolyó szükséges. Kijelölt pálya sem kell hozzá, a szórakozáshoz elegendő egy sík földes, homokos, murvás, salakos, vagy gyöngykavicsos terület az udvaron, a játszótéren, vagy parkban. A versenysportnak természetesen szigorú előírásai vannak a golyók méretére, tömegére, a versenytér kialakítására, a játék szabályaira vonatkozóan.

Mint minden játéknak a pétanque-nak is megvannak a maga szabályai és csak a szabályok betartásával alakulhat ki jó játék, jó hangulat.

Mi  is az a pétanque? Szerintem ez egy állati jó játék, még a kosárlabdánál is jobb egy picivel! Egészen pontosan annyival, hogy nem kell hozzá palánk, illetve nem csak csapatban, hanem egy-egy ellen is lehet "golyózni", sőt egyedül is, és még akkor sem vagy magányos, hiszen az "öcsi" mindenhova elkísér. (Jó persze tudom, kosarazni is lehet 1-1 ellen, meg egyedül büntetőzni, én is dobtam anno 1100 büntetőt. De valamit ide kellett írnom. Egyébként a pétanque előtt a kosárlabda volt a kedvenc sportágam.)

Sokféle terepen lehet játszani, pl. gyöngykavicsos sárvári várparkban, sormási teniszpályán, kanizsai parkban, tatabányai autósmozi területén, kavicsos parkolóban, nagyon apró zúzott kaviccsal felszórt aszfaltozott almásfüzitői kézilabdapályán(!), stb. Vagy a szombathelyi Tófürdő rövidre vágott gyepén. Bár ez egy kicsit egyáltalán nem szokványos, de azért érdemes kipróbálni. Ha valaki igazán tud, az ilyen nehezen kiszámítható terepen is a többiek fölé tud kerekedni. Ebben a sportban egyébként sem a nyers erő dominál. Ide ügyesség, pontosság, jó taktikai érzék, jó koncentrációs készség és kötél idegek kellenek.

Nem hiszed? Vegyünk egy példát! Elöljáróban csak annyit, hogy az nyer, aki előbb eléri a 13 pontot. Pontot meg az kap, akinek a golyója/golyói a legközelebb vannak az öcsihez (Kihez??? Na mindegy, ezt majd máskor tisztázzuk). Vajon a Te kezed megremegne a következő szituban? Az ellenfél 12:10-re vezet, nincs már több golyója, viszont jelenleg 1-re van, méghozzá 15 centire az öcsitől, kicsit jobbra. A második és a harmadik golyó viszont a Tiéd. Te következel. Mit csinálsz az utolsó golyóddal? Íme a lehetőségek:
a. Közelíteni fogsz. Ha 15 cm-nél közelebb állsz meg az öcsihez, írtál 1 pontot, 12:11 lesz az ellenfél javára és Te kezded a következő kört. Ha nem jön össze, akkor 13:10 oda, vesztettél. (Na de ki akar itt veszteni?)
b. Lőni fogsz. Ha valahogy eltalálod az ellenfél golyóját, akkor az elmegy az öcsitől és az eddig 2. és 3. golyódból 1. és 2. lesz, azaz 2 pontot kapsz, 12:12 lesz az állás és a következő kört Te kezded, a számodra ideális távolságra dobhatod ki az öcsit. Ha nem találod el, akkor is vesztettél 13:10-re, de legalább megpróbáltad... Ha már veszítesz, veszíts hatalmas izgalmak közepette, nemdebár?
Lőni fogsz, de nem ám csak olyan "valahogy el kellene találni" alapon. Neeem. Te KÁRÓT lősz! Ez azt jelenti, hogy a kezedben lévő golyóval "homlokon dobod" az ellenfél golyóját ("Bumm a fejbe!"). Az méterekre elgurul onnan, a Te golyód pedig átveszi a helyét. Na, mi is van ilyenkor? Számoljunk csak! A golyó, amivel most lőttél, "ő" van a legközelebb az öcsihez. És akkor még ott a 2. és a 3. golyód. Ez összesen 3 pont. Mennyi is volt az eredmény eddig? 12:10 oda. Mennyi most az eredmény? 13:12 ide! Nyertél. Egyszerű, ugye? És ráadásként még az az állati "csattanás", amikor a vas a vassal találkozik. Ezért érdemes volt kockáztatni. Szinte leírhatatlan érzés (úgyhogy nem is püfölöm tovább a billentyűzetet emiatt.
Ja, az előbb elfelejtettem valamit.. Az öcsi 9 méterre volt a dobókörtől amiben álltál! Lehet, hogy így már nem is olyan egyszerű? Gyere és próbáld ki! A "Know How"-t és a játékhoz szükséges golyókat a  Pétanque Klubok biztosítják. Aztán ha elkapott a gépszíj, akkor jöhet a saját golyókészlet, a heti 3 edzés, a hétvégi hazai és nemzetközi versenyek, meg még ami a csövön kifér. Cél a válogatottság, az EB és a VB! És akkor még az Olimpiáról nem beszéltünk. Ha csak 20 év múlva veszik fel a versenyszámok közé, még akkor sem leszel túl öreg ehhez a sporthoz. Kit érdekel, hogy 40, 50 vagy 60 éves vagy ha a Ti triplettetek a legjobb az országban?


Ha esetleg a fenti szöveg első olvasásra értelmetlennek tűnik, annak 2 oka lehet: 1, Tényleg értelmetlen. 2, E sorok írója nem a szavak embere. Viszont a pétanque-ban nem is ez a legfontosabb. A szerző reméli, hogy sikerült valamit átadnia a játék hangulatából. Persze messze nem mindegy, hogy valamiről csak beszélünk vagy csináljuk is, ezért nem maradt más hátra, mint "Előre!", azaz ki a parkokba,pétanque pályákra barátságot kötni a fémgolyókkal és kistestvérükkel, az öcsivel! Egyébként a Magyar Pétanque Szövetség (MAPESZ) honlapján megtalálható az egyszerűsített- és a versenyszabályzat is. Ja, még valami! Létezik kilövőverseny is, ez se semmi ám! Itt aztán megy a "golyócsattogás" meg röpködnek a kárók rendesen! :-)

Készült,Hegyi András a Sárvári Pétanque Club alelnöke gondolatai alapján

 

E-mail | Kezdőoldal | Kedvencek közé | Pannon Set