Lelovics Dávid

projekt koordinátor

E-mail: lelovics.david@sportagvalaszto.hu

Telefon: +36 1 260 0107

Bemutatkozó

Lelovics Dávid vagyok a Nagy Sportágválasztó újdonsült tagja.
Annak ellenére, hogy nem egy sportos családban nőttem fel, mégis a sport és annak környezete már kis gyerekkoromban magához vonzott, és ez a vonzalom a mai napig is ugyanolyan erős, mint akkoriban. Gyerekként rengeteg sportágat kipróbáltam, de egyik se tudott igazán magához csatolni, egészen addig, amíg a családommal fel nem költöztünk a fővárosba, ahol a Duna part mellett sétálva, látva a kenusokat evezni, egyből éreztem, hogy ez az a sportág, aminek a részese akarok lenni. A kenuval bejártam a világ nagy részét, számos nemzetközi tornán vettem részt, és a sportkarrierem margójára egy egyetemi világbajnoki címet is be tudtam zsebelni. E mellett egyetemi diplomát szereztem a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, Sport és Rekreációszervezés szakon.

Sajnos az élsportot egy sérülés miatt be kellett fejeznem, azonban a sporttól nem tudtam/nem is akartam elszakadni. Egy lehetőségnek köszönhetően csatlakoztam a Nagy Sportágválasztó csapatához, ahol nagy örömömre segíteni tudom mások integrálódását a sporthoz, a sportrendezvények szervezésével. Ez egy nagyon fontos és megtisztelő feladat számomra, ugyanis a sporthoz és az általa megvalósuló testi, szellemi jóléthez való értékek mindenki számára alanyi jogon járnak, és szeretném, ha ennek minél többen lehetnének részesei.

ÉLETÜNK A SPORT – AVAGY A SZERVEZŐK IS VÁLASZTANAK

A családban én voltam az első és egyedüli, aki komolyan élsportolt. Azonban az egész család nagyon szereti a sportot és a gyerekkoromat a sport övezte végig. Emlékszem, hogy édesapámmal minden hétvégén az volt a programunk esténként, hogy valamilyen versenyt/mérkőzést néztünk a tv-ben, és minden hétköznap este lefekvés előtt az adott napi sporthíradót meg kellett nézzük.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.


Schmél Józsua

biológus, táplálkozási tanácsadó

Józsua az ELTE-n végzett biológusként és a Semmelweis Egyetemen tanult tovább, mint táplálkozástudományi szakember. Következő cél a PhD fokozat megszerzése.
A sporttal 14 éve lépett kapcsolatba az asztaliteniszen és fitness-en keresztül. Utóbbi azóta is az életének szerves része.

A Scitec Kft.-nél kezdte pályafutását tanulmányaival párhuzamosan, így a táplálékkiegészítők terén szerzett tapasztalattal is segítheti a sportolók igényeit.
A hozzá fordulók teljeskörű szakmai támogatást kaphatnak a céljaik eléréséért.


Szentmihályi István

a SYNLAB kereskedelmi és operatív vezetője

Szentmihályi István a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán végzett, és több mint 20 évet töltött nemzetközi amerikai cégeknél különböző kereskedelmi és vezetői pozíciókban. Az utóbbi években a táplálkozás- és egészségtudományok területén kamatoztatta üzletfejlesztési képességeit. Jelenleg a SYNLAB Sportdiagnosztikai Üzletágának kereskedelmi és operatív vezetője. Üzleti és sportszakmai tudásában segíti sportszeretete, mely korábban élsportolóként, jelenleg lelkes amatőrként is jellemzi.