Varró Barbara

ügyvezető

E-mail: barbara@sportagvalaszto.hu
Telefon: +36 1 260 0107

Bemutatkozó

Varró Barbara vagyok és 2014 decembere óta tartozom a Nagy Sportágválasztó csapatához. Születésem óta Monoron nevelkedtem az elmúlt 5 évben költöztem Budapestre.

Gimnáziumi éveim után mérlegképes könyvelői iskolát végeztem és közel 20 évet dolgoztam a Monori Sportegyesületnél.  Monoron a labdarúgó csapat 1999/2000 bajnoki évben az NBI/B-ben kezdhette meg a szereplését, engem pedig felkértek a csapat mellett lévő irodai feladatok ellátására. Gyakorlatnak tökéletes volt, a mérlegképes könyvelői iskola mellett tapasztalatokat gyűjteni.

Egy év múlva a labdarúgás mellett már nyolc másik monori szakosztály is színesítette a napjaim.  A 2015-18-as időszakban még Monoron is dolgoztam a Nagy Sportágválasztó iroda mellett, de meghoztam az a döntést, hogy már így nehezen működik, és 2018 júniusában elköszöntöm Monortól, aranyéremmel egy veretlen bajnoki szezon befejezésével.

Megtaláltam a helyem a Nagy Sportágválasztónál, szeretem a sportrendezvények szervezését és a mögötte lévő munkát. Ennyi év után is még mindig, minden rendezvényünk „kapunyitásánál” érzem azt a bizonyos extázist és meghatottságot! Az az a perc, amikor tudom, hogy érdemes.

ÉLETÜNK A SPORT – AVAGY A SZERVEZŐK IS VÁLASZTANAK

Kiskorom óta a labdarúgás fontos szerepet játszott az életemben, hiszen édesapám a helyi sportélet – labdarúgás – egyik vezetője volt, a testvérem pedig már kiskorában elkezdte elsajátítani a sportág szépségeit a Monor színeiben. Nem volt kérdés, hogy a foci az életem része lesz, de akkor még nem tudtam, hogy milyen formában.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.


Schmél Józsua

biológus, táplálkozási tanácsadó

Józsua az ELTE-n végzett biológusként és a Semmelweis Egyetemen tanult tovább, mint táplálkozástudományi szakember. Következő cél a PhD fokozat megszerzése.
A sporttal 14 éve lépett kapcsolatba az asztaliteniszen és fitness-en keresztül. Utóbbi azóta is az életének szerves része.

A Scitec Kft.-nél kezdte pályafutását tanulmányaival párhuzamosan, így a táplálékkiegészítők terén szerzett tapasztalattal is segítheti a sportolók igényeit.
A hozzá fordulók teljeskörű szakmai támogatást kaphatnak a céljaik eléréséért.


Szentmihályi István

a SYNLAB kereskedelmi és operatív vezetője

Szentmihályi István a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán végzett, és több mint 20 évet töltött nemzetközi amerikai cégeknél különböző kereskedelmi és vezetői pozíciókban. Az utóbbi években a táplálkozás- és egészségtudományok területén kamatoztatta üzletfejlesztési képességeit. Jelenleg a SYNLAB Sportdiagnosztikai Üzletágának kereskedelmi és operatív vezetője. Üzleti és sportszakmai tudásában segíti sportszeretete, mely korábban élsportolóként, jelenleg lelkes amatőrként is jellemzi.