A kendo szó szerinti fordítása: „a kard útja”. A modern kendóban sinai-jal (bambuszkarddal) küzdenek, a sportág eredete a szamurájok által karddal vívott küzdelmekben, élet-halálra menő párbajokban keresendő. A modern kendo, a technika csiszolása mellett, a lélek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.
A kendo tehát a kardtechnikák gyakorlása, a test és a szellem együttes fejlesztésére. Harcművészetnek számít, ezért sokan első hallásra más, japán eredetű önvédelmi sportokkal azonosítják. A kendóban azonban nincsenek ütések, rúgások, dobások vagy földharc, lényegében vívásról van szó. Éppen ezért a japán vívás a legveszélytelenebb küzdősport, hiszen már a kezdők megtanulják védőfelszerelés karbantartani, és azt az alapvető mozgáskultúrát, mellyel saját és társaik testi épségét biztosítják. A kendóban is két ellenfél küzd egymással, hogy találatot szerezzenek. Ezeket a találatokat négy meghatározott – a védőfelszereléssel biztonságosan védett – testrészen lehet elérni: a fejen (men), a csuklón (kote), a test két oldalsó részén (dó), valamint a torokvédőn szúrással (cuki). A mérkőzés időtartama alatt két találatot kell elérni megfelelő időben, helyen, hibátlan testtartással és lelkülettel, amit három bíró többségi döntése alapján lehet megszerezni. Döntetlen esetén hosszabbítás következik az első találatig.
A kendo története
A 15. századi, polgárháborúktól sújtott Japánban megnőtt az igény a képzett harcosokra (bushikra), így a kardhasználat technikáinak száma is ugrásszerűen fejlődött. A későbbi, békés időszakban, a buddhista, sintoista és konfuciánus világszemléletek elemeit felhasználva, továbbá a vívásokból szerzett tapasztalatokat figyelembe véve alakult ki a gondolkodásmód a kard leghatékonyabb alkalmazásáról, és a vívás közbeni stratégia felépítéséről. Ezek voltak a kendo kialakulásának kezdetei. Az Edo-kor közepén a bushik többnyire igazi karddal (shinkennel) vagy azt utánzó fakarddal (bokutoval) végezték a formagyakorlatokat, de ez elég balesetveszélyes volt. Ugyanakkor nem is bizonyult túl hatékonynak, hiszen egymás óvása a gyakorlás kárára ment. A 18. század elején használtak először kendofelszerelést és kardot helyettesítő, bambuszból készült gyakorlófegyvert, az úgynevezett shinait. Létrejött a modern kendo. A II. világháború után az amerikai hadsereg betiltotta a kendót, mivel a japán gondolkodásmód megtestesülését látták benne. Végül 1952-ben alakíthatták meg a Japán Kendo Szövetséget. Ma Japánban körülbelül 3 millió, Japánon kívül 350 000 ember kendózik. 1970-ben megalakult a Nemzetközi Kendo Szövetség, melynek több mint 40 ország a tagja. Világbajnokságot háromévente rendeznek.
A kendo Magyarországon
A Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetségnek több mint 500 regisztrált tagja van, és 20-nál is több klub működik országszerte, néhány közülük külön gyerekszekcióval. A magyar kendo sikeresnek számít nemzetközi szinten, hiszen számos Európa- és világbajnoki érmünk van, egyéniben és csapatban egyaránt.
Kinek ajánlott?
Mindenkinek, aki ki akarja magát próbálni egy hagyományos japán sportban, ami egyben művészet is lehet, valamint nyitott az önfejlesztés irányába.
Milyen képességeket fejleszt?
- Gyors helyzetfelismerést;
- lélekjelenlétet;
- önkontrollt;
- türelmet;
- kitartást;
- koncentrációt;
- reális ön- és helyzetértékelést.
Előnyök és hátrányok
A gyerekek megtanulnak együttműködni, megtanulják tisztelni az ellenfelet, illetve a viselkedés fontosságát a társadalmi kommunikációban.
Mikortól ajánlott?
Japánban már 5-6 éves gyerekek is kendóznak, de sokan csak 60-70 éves korukban kezdik el a gyakorlást. Magyarországon a gyerekek jellemzően 8-10 éves korukban lépnek először edzőterembe (dojóba).
A kendót is kipróbálhattad (száz további sportággal együtt) a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón, május 25–26-án. Kipróbáltad?
Magyar Kendo Szövetség: kendo.hu
