Vannak hegyek, látnivalók, ami mellett az ember gyakran csak elhalad. Tervezi, hogy végigtúrázza vagy felfut rá. Megnézi és átéli. De vagy az időbe nem fér bele, vagy mindig közbejön valami. Egyszer ezért nem jó, máskor azért. Ma sietünk, holnap pihenünk, holnapután dolgozni kell menni.
Így jártunk mi is éveken keresztül a földtörténetileg is gazdag Naszály csúcsával. Százszor elmentünk már előtte a „kettesen”. Bejártuk az északi részén található gyadai tanösvényt évekkel ezelőtt már. Voltunk már Kosdon vendégségben, jártunk a Gombás pihenőnél délen, Vácon programokon; sokat vagyunk Kismaroson és Verőcén, a Börzsönyben és a Csóványoson, de a tetején családostul még nem jártunk. Egy novemberi hétvégén azonban a 652 méter magas hegyre tervezett kirándulásunk „éppen megfelelő, most éppen jó ideje” is elérkezett.
Elemózsia bepakolva, gyerekek túrázásra készen, a családi eb kellőképpen izgatottan már a kocsiban. Az időjárás kissé borult volt, délutánra kisebb esőt mondtak, de sebaj. Most mindenképp megyünk! Irány a Cserhát nyugati része! Kellemes, gyerekbarát tempót terveztünk, kutyás bóklászással megspékelve, így a kosdi-pihenőtől induló utat választottuk a csúcs eléréséhez. Távban 9-10 km-rel számoltunk, szintkülönbségben 400-450 méterrel.
Az M2-esről a kosdi-pihenőnél lehajtva, végig a főutcán, majd a Bányai (a névválasztás nem véletlen, bánya működött itt a múlt század elejéig) utcáról könnyen megtaláltuk a pihenőhelyet, ahol már két autó parkolt. Szemerkélő esőben indultunk neki a hegynek. A félreértések elkerülése miatt tábla jelzi a balra, ez magánút, ne erre haladjunk. Nem is akartunk arra menni, de biztos elindultak már arra többen, ezért a kiírás.
A zöld körút jelzés első „látnivalója” a gyerekeknek egy kék utcai kút, a kutyánknak hívogató ugatások az erdészháztól. A Bánya-völgy lezárt sorompójánál újabb fénykép készült, majd a leveleken csillogó vízcseppek csábítottak egyre több és több kattintásra. Levélszórás, levélfürdés, levélrugdosás, majd rövid séta után baloldalon a Bányász emlékműbe ütköztünk. Egy vízbetörés alkalmával elhunyt hét bányász kopjafái emlékeztetnek az 1931-ben történt eseményekre, amely a francia tulajdonú földalatti tárlókban történt. A bánya történetéről egy tábla mesélt. Egyik bejáratát megtaláljuk, találgatjuk, hol s merre lehetett a többi. Majd indultunk tovább.
A gyerekek igazán elemükben érzik magukat túrázás közben, induljunk el bátran velük!
A régi köves út ívét még a levelek sem tudták eltakarni, folyamatosan emelkedtünk. Csúszósak a kövek, ettől még izgalmasabbá vált a séta. Sárga kereszt jelzés a fán, de inkább az Országos Kék Túra vonalát választottuk. Az eső csepereg folyamatosan, néhol sárba léptünk, de mindez nem szegte kedvünk. Egy elágazáshoz értünk, nagy sárhoz. Ledöntött falépcsőt találtunk egy kis lejtőn, amelyen kihagyhatatlan a móka. Gyorsasági futamok négy plusz egy kutya fővel. A kutya nyert, no nem, inkább a gyerekek… Viccet félretéve, az útjelző táblán jelzés: Násznép-barlang 1,2 km, Naszály-csúcs 2 km. Megnézzük azt a barlangot, a térkép Sárkánylyuk néven is említi! Mi az a násznép? Kérdezték a gyerekek. Majd azt boncolgatják, akkor akkora lehet a barlang, hogy annyi ember belefér? Mitől Sárkánylyuk? Lakott benne egy sárkány? Mekkora lehetett? Megnézzük azt a sárkányt, és azt a násznépet? Vagy a sárkány megette a násznépet?
A Násznép-barlangot (is) könnyű megtalálni, táblák mutatják az irányt
A válaszokat keresve felfele indulunk, kaptatós rész következett. Szép kilátást jelzett a térkép, borús az idő, de csodás a panoráma északra. Társunk a zöld körút és a Kék. Megálltunk a sziklákon. Mérlegállás. Dolgozott a kamera. Pózok. Mosolyok. Jó testvérek maradunk, rossz testvérek, megyünk. A táj tetszetős. Kutyánk rohangált, még nem fáradt el. Noszogatás részéről, menjünk már tovább végre a Kopaszokhoz gazdik. Mennünk kellett, követtük. Az egyik fán felirat „Cserhát 500-as csúcsai túramozgalom Kopasz-tető (527 méter) Cserhát Barátai Társaság”. Megérkeztünk a „Kopaszra”. Nagy kacaj, mert Apa is kopasz, akkor most Kopasz a Kopaszon, vagy Kopaszon a Kopasz?!
Nevetve találtuk meg a barlang jelzését. A lejtőn elindulva már látszott a szép formájú függőleges sziklafal, amelyből a bejárata nyílik. Egy szintén túrázó brit családdal együtt léptünk be zseblámpával a barlangba. Kalandos a lejutás a sárban, de megérte. A karsztbarlang hatalmas, bent is csúszott a kő, a sár ragadós, kapaszkodni kellett. A méretei és a formája káprázatos, sárkány és násznép egyaránt elférhetett benne, ez a családi kupaktanács egyöntetű véleménye. Bemásztunk, ahova csak tudunk, kimásztunk a sárból, ahogy csak tudtunk. Várt a csúcs, de kár lett volna nem barlangkutatónak állni.
A Naszály-csúcson a klasszikus hengeres geodéziai mérőtorony (oh, mikor lesz itt fából meseszép kilátó…) összefirkált falai fogadtak, színes felfestett turistajelzésekkel. Mind a négyen felmásztunk a torony tetejére a hideg és rozsdás vaslépcsőn. Eközben kutyánk lent várt minket türelmesen. Fentről gyönyörködtünk a Duna ívében, a Pilisben és a Börzsönyben, az őszi erdőkben és a lankás domboldalakban. Megérte esőben is feljönni!
Egyre jobban beborult, sietnünk kellene lefele. Zöld körutunkat nem hagyjuk el most sem, így jutunk el a Nagybánya-kőhöz. Az információs tábla bemutatta a sziklagyepek állat- és növényvilágát. Mókussal ugyan sajnos nem találkoztunk, de vadak nyomait sok helyen láttuk. A sárga keresztre rátérve aktív napunk utolsó látványosságához, az érdekes nevű Pádimenton-kőhöz értünk. (Erről már tudtunk annyit előre, hogy a Lánchíd pillérei is ebből a kőbányából származnak.) Az ismertető táblán olvashattunk a „naszályi márvány” és a mészkőbánya történetéről. Egyre inkább megeredt, de mire a Bánya-völgybe értünk már el is áll. Ismerősként köszöntöttük az erdészházat, a kutyánk most is farokcsóva-versenyt tartott az erdész kutyájával. A pihenőnél már csak a mi autónk szomorkodik egyedül. Jó kis túra volt, érdekességekkel. A táv 9,5 km lett, a szintkülönbség 450 méter, ahogy terveztük. Köszönjük Naszály!
