A 39 éves Jósvai Gábornál hosszú idő volt, amíg kiderült, hogy mi okozza a panaszait: szklerózis multiplex. Elsőre úgy reagál az ember, hogy „hú, túl fiatal hozzá”, de a tény ettől még tény, Gábornak ezzel a betegséggel kell megküzdenie. Ő életmódváltással és elképesztő tudatossággal harcol ellene.
„Két éve lebénult a bal oldalam. Újra megtanultam járni és a finommotorikát. Sztróknak indult, de szklerózis multiplex lett a diagnózis 1,5 év vizsgálódás után. Már előtte elkezdtem az életmódváltást, ami – a diagnózis után – még lendületesebben folytatódott. Négy év alatt lefogytam 45 kilót, önrevíziót tartottam, elváltam, két fiam van, sokat látom őket. Eddig “csak” futottam, de a bénulás után, ha már kaptam második esélyt az újrahuzalozott rendszerrel, kitűztem a hosszútávú triatlont célként.
Erősen a komfortzónán kívül élek, de mégis élvezem. A majdnem 50 kilós fogyás ellenére belül nagyobb változáson mentem keresztül és szeretem magamat ezért.
És most kicsit részletesebben: gyakran megkérdezik, hogy az SM elhatalmasodása lassítható-e a sporttal, erre a kérdésre nem tudom a választ, de amióta sokat edzek, legalább tudom, hogy mitől vagyok fáradt.
A viccet félretéve, azért kezdtem el mozogni, hogy megőrizzem azt, ami megmaradt az egészségemből (pedig korábban sokat dolgoztam azon is, hogy minél jobban és gyakrabban szétcsapjam magam), elérjek és megtartsak egy jó életminőséget és állóképességet, amire jelenleg már nem lehet panaszom.
De nincs megállás. Nyilván nem lettem tökéletes a rehabilitáció után, de élhető az állapotom.
Alapvetően nincsenek tüneteim, amióta a Tysabrival kezelnek (havi egy infúzió 2020. 12. 23 óta), ezért azt feltételezem, hogy az odafigyelés és a sport segít fenntartani a jelenlegi állapotot. Három shubom volt eddig, ami szteroidra jól reagált. Ilyenkor zsibbad a szám és a kezem, nem tudok rendesen járni és lépcsőzni (csapom hátra a térdemet). Rémisztő érzés.
Volt menetközben agyi biopsziám (lokális érzéstelenítéssel) is, amivel nem lettünk közelebb a diagnózishoz, de legalább elképesztően fájdalmas volt. A nyelőcső felőli ultrahang, meg a lumbálás csak finomság ahhoz képest.
Sajnos hamarosan gyógyszert kell váltanom, mert növekszik az agyvelőgyulladás esélye a jelenlegi gyógyszer mellékhatásaként. Ősszel koponya MR és még egy lumbálás is lesz emiatt.
Összességében úgy érzem, hogy magamat betegítettem meg az életvitelem, a gondolkodásmódom és a kényszerhelyzetek miatt, amit a rossz döntések és a türelmetlenég (talán a kitartás hiánya és a következetlenség) együttesen okozott.
Viszont, ha meg tudtam betegíteni, akkor meg is tudom gyógyítani magam. Az orvosok nevetnek ezen, mert az SM szerintük nem pszichoszomatikus betegség, de én tudom a frankót. Ők nem érezték azt a pusztítást, amit magammal csináltam kívül, belül. Szép lassan kivágok mindent és mindenkit az életemből, ami és aki nem oda való és bevonzom azt amire, akire szükségem van.
Az Ironman, vagyis a hosszútávú triatlon cél pedig kellően elérhetetlen egy SM beteg számára, vagyis ha ezt az utat végigjárom, akkor bebizonyítom magamnak, hogy nincs lehetetlen és bármi sikerül, ha nagyon akarjuk. Szeretném, ha a gyerekeim azt a példát látnák, hogy apát próbálta már párszor térdre kényszeríteni az élet, de nem sikerült neki. Követett el nagy hibákat is, kapott büdös nagy pofonokat érte, de abból tanult és ment tovább, előre az élet felé…”
