Többször, több ízben írtunk már arról, hogy bajnokaink, neves sportolóink milyen hatással vannak/voltak a hazai sportéletre. Most viszont megfordítottuk ezt és arra voltunk kíváncsiak, rájuk milyen hatással van a versenysport.
Ennek értelmében három, különböző sportágat képviselő sportolónkat szólaltattuk meg és kértük mondják el véleményüket a versenysport jó és rossz oldaláról, érveljenek a mellett és az ellen, betekintést nyújtva mindennapjaikba, karrierjükbe, életvitelükbe.
Lányoké az elsőbbség, így a sor elejére nem is kerülhet más, mint Késely Ajna, a Kőbánya SC magyar válogatott, Európa-bajnoki ezüstérmes úszója.
“Számos ember nehezen lát bele a versenysportolók különös, olykor monoton munkájába. A sport nem igazán csak élményt, munkát és sikert ad számunkra. Minden versenysporttal jár egy lemondás, gondolhatunk itt családi összejövetelekre, esti bulizásokra a csajokkal, késői filmezésekre vagy éppenséggel a nagyi kedvenc zserbójára. Holott felkészít a pontos időbeosztásra, az odaadásra, a pozitivitásra és megannyi feladatra, ami a civil életben fontos szerepet fog játszani. Találkozhatunk a kudarc érzésével, ami váratlan alkalomkor jelenik meg, mikor egy fontos verseny közepén állunk, de ekkor is fel kell venni a kesztyűt és teljes alázattal tovább kell haladni az úton. Bár a sportolás nagyon egészséges, mind szellemileg és testileg, helyzetenként egy magasabban űző színvonalon kárt is okozhat egyes területeken. Ad egy bizonyos magányt a monoton munka mellett, de új embereket ismerhetünk meg, ami hosszantartó barátságokat szülhet rokonszenves életünk miatt. Azonban, hogy ez a kis szöveg személyesebb legyen, talán mindent megmagyaráz, ha azt mondom, évről évre egyre jobban rajongok az úszásért és a sportért, de egyre dilisebb is vagyok. (nevet)”
Következzen egy csapatsport és azon belül is egy kézilabdázó, aki két olimpián is negyedik helyezést ért el (2004 Athén, 2012 London) az együttessel, e mellett pedig 179-szeres válogatott, jelenleg a Tatai AC jobbszélsője és a Yellow Road System Hungary Kft. ügyvezetője, Harsányi Gergely.
“Alapvetően nagyon jó sportolni, hisz testileg-lelkileg fel tudja tölteni az embert. Az élsport azonban már azt gondolom, nem csak feszegeti, hanem legtöbbször át is lépi az egészséges életmód határait. A csúcsteljesítmények eléréséhez a testüket sajnos a végletekig kisajtolják a sportolók. Ami ma pluszt jelenthet a versenysportban az a mentális képességek megfelelő ismerete és kiaknázása, ebben még bőven van tartalék, s egészségesebb is lenne, ha ebbe az irányba fejlődne inkább tovább az élsport is.
Én rengeteg élményt kaptam a sporttól és nagyon sok mindenre megtanított, ami a nagybetűs életben is hasznos lehet. A csúcsra csak nagyon kevesen jutnak el, s az odáig vezető út számos kudarccal van sokszor kikövezve, de meg kell tanulni felállni és újra küzdeni. Az élsportban minden nagyon gyorsan történik, ezért a tapasztalatok is gyorsan gyűlnek. Nekem rengeteg sérülésem volt, ami egyrészt hátráltatott a gyorsabb sportkarrierben, másrészt lehetőséget adott, hogy tanuljak belőle, megismerjem a testem minden részének rehabilitációs lehetőségeit, illetve megtanuljam, hogyan lehet mentálisan es lelkileg megerősödve visszatérni a sportpályára.
Az élsport rengeteg lemondással jár és minden személyiségtípusnak meg kell tanulnia a saját erősségeit, hogy a sportpályán és azon kívül is minél jobban érvényesülni tudjon és ne égjen ki, hanem a motivációját es egészségét megtartva minél tovább az élsportban tudjon maradni. Lehetőleg úgy, hogy a civil életére is gondolva tudatosan készül arra is, hogy az élsport után is van élet…”
Végezetül nyilatkozzon egy kajakozó is, Dombi Rudolf, aki bár már visszavonult, 2012-ben olimpiát nyert Londonban K2 1000 m-en, ugyanebben az évben, ugyanezen a távon Európa-bajnok lett Zágrábban, de a civil életében sem szakadt el a sporttól, sportszervezőként és sportdiplomataként igyekszik átadni tapasztalatait a jövő nemzedékének.
„Úgy gondolom a sportnak alapvetően nincsenek árnyoldalai vagy hátrányai. Ez felfogás kérdése. Akinek ez az első az életében az nem nélkülöz, az nem szenved hiányt bulikban, hiszen nem ez a cél, a sportoló pihenni akar, edzeni és fejlődni. Nyilvánvalóan az élete úgymond „programszerű”, az étkezés, a pihenés, az edzések, de ezáltal azt érzi, hogy napról napra fejlődik, és ez felemelő. Úgy rendeled ezt alá az életednek, hogy észre sem veszed, mert szereted, és jó érzéssel tölt el. Ha visszaemlékszem nekem sosem hiányoztak ezek a dolgok, bár például örültem volna, ha a suliban több barátom van, de a sport olyan igazi barátságokat adott nekem – azáltal, hogy együtt éltük meg a sikereket és kudarcokat – melyek egy életre meghatározták az emberi kapcsolataimat. Én azt vallom, hogy bajnok az lesz, aki eggyel több kudarcból tudott felállni, mint bárki más.”
