Perger Mercédesz

projekt koordinátor

E-mail: perger.mercedesz@sportagvalaszto.hu

Telefon: +36 20 559 3715

Bemutatkozó

Perger Mercédesz vagyok, a Nagy Sportágválasztó szervező csapatának tagja, melyhez 2021 júliusában csatlakoztam. Nem volt ismeretlen számomra a cég, hiszen 2015 óta rendszeresen segédkeztem a futóversenyek lebonyolításában és az Ötpróba stábját is erősítettem.

A sport mindig is életem szerves része volt. 6 éven keresztül versenyszerűen kajakoztam és ez határozta meg számos döntésemet. Mind a gimnáziumot, mind pedig az egyetemet ennek megfelelően választottam. 4 évet töltöttem sportosztályban, majd a Testnevelési Egyetem sportszervező szakát végeztem el. Ez idő alatt edzőként is jelen voltam a sportágban, így okj-s tanfolyam révén az edzői papírt is megszereztem.

A sport számos oldalát megtapasztaltam és rengeteg boldog pillanatot okozott számomra. Nem szerettem volna elszakadni ettől a közegtől semmiféleképpen, így még nagyobb boldogság számomra, hogy nem csak ezen a területen dolgozhatok, hanem rengeteg ember számára segíthetek megteremteni a lehetőséget a sportolásra.

ÉLETÜNK A SPORT – AVAGY A SZERVEZŐK IS VÁLASZTANAK

A családomra nem lehet azt mondani, hogy sportos, az én életem mégis a sport körül forgott mindig is. Alsó tagozatban az atlétika versenyekre és focimérkőzésekre jártam, felsősként a boksz zsákot püföltem, majd 14 évesen a Duna parton találtam meg a szerelem sportágat, mégpedig a kajakozást.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.


Schmél Józsua

biológus, táplálkozási tanácsadó

Józsua az ELTE-n végzett biológusként és a Semmelweis Egyetemen tanult tovább, mint táplálkozástudományi szakember. Következő cél a PhD fokozat megszerzése.
A sporttal 14 éve lépett kapcsolatba az asztaliteniszen és fitness-en keresztül. Utóbbi azóta is az életének szerves része.

A Scitec Kft.-nél kezdte pályafutását tanulmányaival párhuzamosan, így a táplálékkiegészítők terén szerzett tapasztalattal is segítheti a sportolók igényeit.
A hozzá fordulók teljeskörű szakmai támogatást kaphatnak a céljaik eléréséért.


Szentmihályi István

a SYNLAB kereskedelmi és operatív vezetője

Szentmihályi István a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán végzett, és több mint 20 évet töltött nemzetközi amerikai cégeknél különböző kereskedelmi és vezetői pozíciókban. Az utóbbi években a táplálkozás- és egészségtudományok területén kamatoztatta üzletfejlesztési képességeit. Jelenleg a SYNLAB Sportdiagnosztikai Üzletágának kereskedelmi és operatív vezetője. Üzleti és sportszakmai tudásában segíti sportszeretete, mely korábban élsportolóként, jelenleg lelkes amatőrként is jellemzi.