Pár éve ígérgettük már a srácoknak, hogy ha befagynak a tavak, akkor kimegyünk velük a természetbe korizni. Addig szervezgettük, hogy mindenkinek jó legyen, hogy mire kiértünk a tavakhoz vagy a Dunához, addigra már olvadt a jég, és nem volt biztonságos rámenni. Idén januárban eljött a mi időnk.
A korábbi években nem volt igazán hideg, mondhatnám, hogy ha a tél jobban tudta volna a dolgát és telet csinált volna, és még hideg is lett volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna… de szerencsére idén januárban a kemény fagytól befagytak a tavak, és zajlott a jég a Dunán, elképesztő (egyben ritka) látványt nyújtva. Tudtuk, hogy most eljött a mi időnk. Olyannyira, hogy ki is tűztünk egy hétfői napot, amikor kikértem a gyerekeket az utolsó óráról, kocsiba ültünk és irány fel Nagymarosra, a Dunához.
A Dunakanyarban, szemben a visegrádi várral, a nagy Duna melletti biztonságos holtágon, egy széles sávban tükörjég húzódott. A folyó közepén hömpölygött a víz, zúdultak a jégtáblák, de a szélén a legtökéletesebb jég volt, amit valaha is láttam. A jachtkikötőtől a Sólyom-sziget aljáig több kilométer hosszan csodálatos jégpálya terült el, és koradélután lévén, csak néhány koris csúszkált rajta.
Kori fel, hokiütő a kézbe, és irány a végtelen szabadság. Olyan különleges érzés, hogy nem is akartuk, hogy vége legyen. A csodálatos díszletek között suhanni, korlátok nélkül, érzékelni, hogy hatalmas tér vesz minket körül, és érezni az arcunkon a nap sugarait, semmihez sem fogható érzés.
Az idő is pártfogásába vett minket, tudta, hogy 3 éve várjuk ezt a pillanatot, ezért kegyes volt hozzánk. Alig pár fokkal a nulla alatt, verőfényes napsütésben élvezhettük a délutáni időtöltést. Örültem, hogy itt vagyunk, hogy kiszabadultunk a városi zűrzavarból, hogy ennek a csodának a részesei lehetünk, hogy elhozhattam ide a gyerekeimet, és így egy óriási közös élménnyel leszünk gazdagabbak.
A srácoknak tényleg fülig ért a szája az örömhokitól
A fiúk már játszottak, kergették a korongot, kergették egymást, őrülten száguldoztak, közben fülig ért a szájuk. Elég magabiztos koritudása van mindegyikünknek, de hokiütővel a kézben egészen új lehetőségek nyílnak meg az ember előtt. A játékra és a korongra figyelve észre sem vesszük, ahogy telnek az órák. A hokiütő elvonja a figyelmet a nehézségekről, segít az egyensúlyozásban, támaszt nyújt krízishelyzetekben. Különösebb odafigyelés nélkül, a játék hevében megtanulunk fordulni, megállni, hirtelen irányt váltani. Fejlesztjük a koritudásunkat, a koordinációt, a reflexeinket, az egyensúlyérzékünket. A folyamatos irányváltás, egyensúlyozás, csúszás nagyszerű funkcionális edzés is egyben, és ha még hozzátesszük azt is, hogy a játék közben kb 130 körüli a pulzusunk, akkor ezt egy tökéletes állóképesség fejlesztő és zsírégető tréningnek is tekinthetjük.
Az összetorlódott jégtáblák tényleg szürrealisztikus látványt nyújtottak
Kicsit félretettük a meccsezést, és elcsúsztunk a sziget túloldalához, hogy onnan nézzünk ki a nyílt Dunára. A feltorlódott és összefagyott jégtáblák szürrealisztikus látványt nyújtottak a délutáni nap lemenő fényben. A folyón jött egy uszály, félelmetes hanggal törve maga előtt a jeget.
A sziget védett oldalán csönd volt, és olyan kristálytiszta tükörjég, hogy leláttunk a folyómeder aljára. Láttuk a homokot, a befagyott kagylókat és az iszapból felszálló, megfagyott buborékokat. Nagy ívben kerültük ki a jégen napozó hattyúkat, hogy ne zavarjuk meg a sziesztájukat, és versenyeztünk visszafelé, hogy ki ér oda előbb a teás termoszig.
Gondoltam, hogy a fiúk élvezni fogják a korizást, de azért minden eshetőségre felkészülve vittünk magunkkal frizbit meg focilabdát is, hogy azzal is játszunk, ha megunják a hokit, de erre most nem volt szükség, majd talán legközelebb kipróbáljuk. Frizbi után sprintelni, elkapni, visszadobni, ez is egy olyan játék, ami észrevétlenül magas szinten fejleszti a korcsolyázó-tudásunkat.
Megittuk a teánkat és közben örömmel konstatáltuk, hogy a váci kajakos egyesület is felvonult a jégen, kb 40 hasonló korú gyerekkel, és mindegyiknek jégkori volt a lábán és hokiütő a kezében. Fergeteges játék kerekedett ismét, hiszen hatalmas élmény csapatban játszani.
Elölről kezdődött a délután, hiszen csapatban játszani hatalmas élmény
Elölről kezdődött a délután, fáradt gyerekeim újraéledtek, és mindenki csúszott keresztbe-kasul, alig bírtam őket követni. Ha sok a gyerek, akkor nagy a játék, és óhatatlan, hogy a meccs hevében több lesz az ütközés, az esés, a hokiütővel való össze-vissza csapkodás. Ilyenkor ajánlott a bicajos vagy lesiklósisak viselése, sok kellemetlenségtől tudjuk vele megkímélni a gyerekeinket, illetve magunkat.
Lassan lement a nap, de a felhőtlen égen a hold és a csillagok fényét visszatükrözték a fehér jégtáblák, így simán lehetett még tovább maradni. Már több mint 3 órája voltunk folyamatos mozgásban, észre sem vettük, hogy eltelt ennyi idő. Amikor elfogytak a gyerekek a jégről, lassan mi is átöltöztünk, visszamentünk a kocsihoz és elindultunk hazafelé. A meleg autóban a gyerekek bealudtak, pedig otthon még házit is kellett írniuk.
Mind a négyen nagyon élveztük ezt a délutánt, és el is határoztuk, hogy ezt telente többször megismételjük. Ezek az élmények azok, amik összehozzák a családot, amikre sokáig emlékezünk. Az ilyen élményeket igazán megéri gyűjteni.
