Makai Viktória vagyok, 7-szeres magyar bajnok, 2015. év ultrafutója, többszörös válogatott, szenvedélyes anyuka és ultrafutó. A két nagy ajándékot, a futást és a családot – illetve a férjem – szinte egy időben kaptam, 2003 táján.
Pontosan emlékszem mekkora eltökéltségre van szükség, hogy 3 km-ek után kimenjek az első 3,5 km-s futásomra, és higyjétek el, ugyanezekből az érzésekből gazdálkodom most is, egy 24 órás, jócskán 200 km fölötti teljesítést váró Európa-bajnokság küszöbén. Egymástól távol esnek ezek a számok, akár csak egy létra alsó és középső (nem tudva, hogy hol van a felső) lépcsőfokai.
225,6 km volt eddig a leghosszabb táv, amit egyben futottam le (24 óra alatt), és ugyanazt mondom, mint előtte bármikor: ez hihetetlen! A tapasztalat sem teszi felfoghatóbbá. Nagy értékrendbeli változás bennem a rácsodálkozás: ha fizikailag ekkora – és még ki tudja mekkora – teljesítés lehetősége rejlik az emberben, akkor mi mindenre lehetnék képes, ha ezt szellemileg és lelkileg is fejleszteném magamban…
Ugyanakkor túlmisztifikálni sem szeretném. Inkább láttatni az évek alatt megtett távolság, mindenki által megléphető lépcsőfokait.
Azt hiszem, minden azon múlik, hogy sikerül-e a hatékonyság szemüvegén keresztül tekinteni a napi edzésekre. Ez fontosabb, mint maga az edzés. Ha igen, akkor amatőr, családos emberként is meg lehet találni az időt a futásra, s az időt kihasználva teljesíteni azt. A szokás, a rendszeresség és a motiváció pedig átkísér majd a célkapun, és tovább…
Hiszem, hogy nem a célt kell szeretni, amit magunk elé tűzünk, hanem azt a tevékenységet – teljesen, fejjel és szívvel –, aminek köszönhetően elérjük majd azt.
Mindahhoz képest, amit eddig kaptam a futás által, eredményeimre, mint kívánatos „melléktermékekre” tekintek. Életem pulzusa, személyiségem formálója és karbantartója – és a farmerméretem konzerválója. ☺
Az ultrafutás misztikus kilométerszámai egyre trendibbek és kívánatosabbak. Bizonyságtételeimmel egyszerre szeretnék szíveket forrósítani és fejeket hűteni:
„Gyökereket növeszteni” rendszeres, következetes, hosszú időt kívánó edzésmunkával, és elrugaszkodásra bátorítani, mikor „repülésre” kerül a sor. (Goethe nyomán)
Nem is gondolnánk, mennyire szüksége van a világnak azokra a változásokra, amit a saját életünk dinamikája vált ki.
