„ Ha még egyszer így viselkedsz a pályán, többet nem jövök ki megnézni a meccsed” – mondta édesanyám a tavaszi szezon első mérkőzéseinek egyikén… Ősszel még egyszer kétszer lehetett őt látni a korlát mellett, de ahogy a hulló falevelek havát, úgy őt is elfújta az őszi szél.
A Sportágválasztó Magazin új sorozatában a Szervező Iroda kollégai mesélnek arról, hogy milyen kapcsolatban állnak a sporttal, egészséges életmóddal és hogyan találtak rá szeretett sportágukra, vagy nem. Most jöjjön Ambrus Bálint, akit a sport már gyerekkorától elkísért és megszámlálhatatlan élményt köszönhet ennek
Sportos családba születtem és nőttem fel, ez alapjaiban határozta meg a későbbi hozzáállásomat és kitörő érdeklődésemet a sportok iránt. Édesanyám kézilabdázott a gyermekvállalásig, édesapám pedig az MTK-ban pallérozódott és ifi koráig a labdarúgás határozta meg a délutánjait. Borítékolható volt, hogy nem a mozgásszegény életmód fogja meghatározni már a gyermekkorom sem, így ennek érdekében a 17. kerületi Fortuna Tenisz Centrumba kezdtem járni szivacslabda, majd teniszoktatásra.
Kezdésnek elment, de két szezon után egy másfajta labdajáték vonzásának kielégítése miatt már nem volt arra szükség, hogy újrahúrozzam az ütőmet.
9 éves koromban kezdtem a Rákosmenti Testedző Kör Labdarúgó szakosztályánál a kölyök foci programot. Már ekkor biztos voltam benne, hogy megtaláltam azt a mozgásformát, ami később végig fog kísérni, és amiben a pályán játszva vagy a kerítés mögött állva is lelkesedést, fanatizmust és rengeteg örömöt lelek.
Egy hosszú ötéves periódus után következett egy sérülésekkel tarkított két éves szünet (kétszeri lábtörés, vállkulcscsont törés) ami lehetőséget adott arra, hogy más sportágakban is képezzem tudásom és megmérettessem magam. A Postás Matáv SE színeiben középtávfutással és úszással hangolódtam rá a kétezres évekre. Az alapvonalról a kerítés mögé kerültem minden tekintetben. Ekkor már gimnazistaként a barátokkal egyre többször töltöttük a hétvégéink egy részét a népligeti aluljárókban, az Üllői úti 129. alatt álló szentélyben, majd később már az ország szinte minden jelentősebb stadionjában.
Ferencváros szurkolónak lenni igazából innentől lett életérzés…
A barátok, a meccsek, az utazások,a koreográfiák és látványok, a buzdítás az énekek annyi felejthetetlen pillanatot, és kitörölhetetlen élményt adtak, amit még sok év múlva is csillogással a szemben és rajongással az ajkamon mesélhetek. A fanatizmus később sem tűnt el csak átalakult és a B tribün látogatása is megmaradt.
2003-ban – a két éves kitérő után – tértem vissza a labdarúgó pályára a Rákosligeti AC színeiben, majd 2005 és 2010 között ismét nevelő egyesületem játékosaként az RTK-ban fociztam. Az itt eltöltött második öt év során nyertünk bajnokságot az ifi csapattal, volt lehetőségem bemutatkozni a felnőtt csapatban és egy szezont lejátszani az NBIII-as bajnokságban. Akkoriban volt egy darabig Varga Zoltán – a Ferencvárosi TC örökös bajnoka – a felnőtt csapat vezetőedzője, aki egy ifi mérkőzésünk után azt mondta, ha így játszom, akkor a következő szezont a felnőtteknél tölthetem, de ha így viselkedek a pályán mehetek vissza a serdülőbe… később kiderült nem lett igaza, mert ő elhagyta a csapatot én pedig csak később lettem állandó tagja a felnőtt csapat keretének.
Tudtam, hogy nem leszek profi labdarúgó, és hogy a tanulás ebben az esetben előbbre való, ezért érettségi után az ELTE Rekreáció és Sportszervező Szakára jelentkeztem és nyertem felvételt. Akkor úgy gondoltam, hogy mindenképp olyan dolgot szeretnék tanulni ami szorosan kötődik a sporthoz, így meg tudok maradni mellette a civil életben is, és később a munkám a sportágválasztónál lehetőséget adott erre.
A klubvezetőkkel való nézeteltérés miatt 2010-ben igazoltam el sok év után végleg az RTK csapatától és az akkor újraéledő Ecser SE játékosa lettem. A Pest Megyei másod és harmad osztályban játszunk azóta is el nem múló lelkesedéssel.
A mozgásláz, a sportra, testmozgásra való igény elkísért gyermekkoromtól egészen napjainkig és a jövőben is meghatározó része lesz az életemnek. Sok mindent köszönhetek neki, barátok, barátnők, megszámlálhatatlan élmény, kaland és szórakozás. Tanított a kitartásra, a tiszteletre, a küzdésre, a közösséghez tartozásra. Olyan melléktermékei lettek, mint az erős önbizalom, a jobb önértékelés, a test és a lélek egy harmonizáltabb, magasabb szintje. Rengeteget adott a sport az életemhez, amely nélkül most kevesebb lennék.
