Dr. Vannai Judit Gyereksport című könyve nagyon hasznos szülőknek, pedagógusoknak, edzőknek egyaránt. Na, de hogyan született meg a könyv? Mi ösztönözte a doktornőt? Hogy került közel ehhez a területhez? Egyáltalán: hogyan lett orvos? Ezekről is beszélgettünk a vele készült interjú során.
– Kisgyermekként egy régi vágású, határozott és mégis kedves doktornéni volt az orvosom, akitől nem hogy nem féltem, de betegségek ide vagy oda, örültem, ha láthatom. Csak is ő lehetett a példakép, hiszen szüleim, nagyszüleim nem voltak orvosok – kezdte Judit.
És miért éppen gyermekorvoslás?
– A gyermekorvosi szakmán belül mindig is a súlyos betegek ellátása érdekelt, így végül az intenzív terápiában találtam meg igazán azt, amiért én orvos lettem valójában. A magasszintű szakmai felkészültség, a precíz munkavégzés, a csapatmunka, a kritikus helyzetek jelentette kihívás tartott engem 12 évig a koraszülött- és gyermekintenzív ellátásban. De azt tudni kell, hogy bármilyen szép is ez a munka, nem tarthat örökké. Nagyon sokat kivesz az emberből, ha azt teljes odaadással végzi. Velem is így történt, ezért igyekeztem olyan területre váltani, ahol nagy szükség van rám, és nekem is új feladatot jelent. Mivel meghatározó volt a sport az életemben (ifjúsági és szenior sportolóként is), nem volt kérdés, hogy a versenysportra készülő gyermekekkel kell foglalkozzak. Ehhez nagyon sokat kellett tanulnom a sportról, hiszen, ha nem is részletekbe menően, de belgyógyász létemre érteni kellett egy kicsit a sportsebészethez, a kardiológiához, a táplálkozástudományhoz, az edzéselmélethez, kicsit a pszichológiához és persze magukhoz a sportágak sajátosságaihoz is.
Honnan jött a könyv ötlete? Mennyire érezte azt, hogy ez egy hiánypótló alkotás lesz?
– A könyv hiányát éreztem először, amikor még a felkészüléskor egy adott kérdésre csak kerülőutakon, például külföldön élő barátaim által felkutatott szaklapokból, vagy önköltségen beszerzett, méregdrága külföldi szakkönyvekből sikerült választ kapnom. Egyértelmű volt, hogy Magyarországon az elérhető sportegészségügyi irodalom hiányos és nagyon idejét múlt. Ekkor érkezett a kiadóm, Haász Péter felkérése a könyv megírására, és mivel általában nem tudok nemet mondani, persze el is fogadtam abban a reményben, hogy talán születik egy olyan írás, ami a jövő sportorvosainak segítséget nyújthat, ha felnőtt szakorvosként kell gyermek sportolókkal foglalkozniuk. Csak menet közben változott a koncepcióm, hogy inkább az edzőkhöz, a sportszülőkhöz és magukhoz a sportolókhoz szólnék, mert ott talán az érdeklődés és a szükség is nagyobb, és ebből az irányból megközelítve többet profitálnának belőle maguk a gyermekek. Sajnos az edzőképzésben nagyon kevés hangsúlyt kapnak az egészségügyi kérdések, pedig az általános egészség meghatározója a terhelhetőségnek, így végső soron az eredményességnek is. A szülők szempontjából azért fontos, hogy a könyv számukra is fogyasztható legyen, mert egyre több az érdeklődő, lelkiismeretes szülő, de sokszor az internetre hagyatkozva tudnak csak véleményt alkotni, ahol tudjuk, hogy az információdömping szűretlen, tudománytalan és sajnos többnyire tévútra is vezet.
Mennyiben segítheti a sportágválasztó szülőket? Egyáltalán azokat, akik szeretnék, hogy – testileg és lelkileg is – minél egészségesebb legyen a gyermekük?
– A gyermeknevelés sokrétű feladat. Bár nem érzem olyan öregnek még magam, de ahhoz képest, amikor nekem voltak óvodások, kisiskolások a gyerekeim, most sokkal nagyobb a szülői elvárás. Ki kell mondani, hogy az oktatás sem túl gyermekbarát, ezt még tetézve megannyi különórával: zenével, sporttal, nyelvek tanulásával, a jószándék ellenére könnyű túlhajszolni a kicsiket. Minden szülő sikeres felnőttkort álmodik gyermekének, de az egészségmegőrzésére kevesebben fordítanak kellő figyelmet. A sport – az egészséges táplálkozás mellett – a legfontosabb fegyver, ami az egészségben megélt felnőttkorhoz rendelkezésünkre áll. Minden kisgyermek alapból nagyon fogékony a mozgásra, a fizikai aktivitásra, magyarán az inaktivitás, a lustaság sajnos egy tanult magatartás. Vagyis kihasználva a kicsik mozgásszeretetét, és fenn is tartva azt, egy olyan útravalót adhatunk az életre, ami sokszorosan visszatéríti a belefektetett időt, energiát.
Mikor érdemes kezdeni?
– Már a kisdedek esetében is minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy a napi mozgásmennyiségüket növeljük, hiszen a kúszás, a mászás, a járás lesznek az alapjai a mozgásfejlődésnek. Óvodás korra a kíváncsiság, a felfedező attitűd és a játékosság lesz a mozgatórugója a fizikai aktivitásnak, így akár családi kirándulások vagy a játszótéri időtöltés egyaránt kitűnő megoldások lehetnek. Iskolába érve, amikor az alapmozgások (futás, ugrás és dobás) már megyegetnek, szerevezett keretet lehet adni a sportnak. Bár az iskolai testnevelés is ezt a célt szolgálja, de a szülők feladata még fontosabb abban, hogy megismertessék a gyermekeikkel az egyes sportok sajátosságait. Meg kell találni a módját, hogy minél korábban, minél többféle sportágtípust kipróbálhassanak. Ez azért fontos, mert a sport szeretete lesz az, ami a felnőttkorra is átnyúlva lefekteti az aktív életmód alapjait. A gyermek azt a mozgásformát fogja jókedvvel, kitartóan végezni, amiben sikereket ér el, ami az ő szervezetének, testalkatának, habitusának leginkább megfelel. Lehet segítséget kérni sportszakemberektől, hogy vajon alkatilag hol várható a siker, de ez csak az egyik aspektusa a sportágválasztásnak. A többségnek nem a versenysportolói mércével kell sportágat ajánlani, hanem szülői megfigyelés alapján, tapasztalatszerzés útján.
Ugyan most a sportágválasztás egy időre háttérbe szorult, az egyesületek örülnek, ha az addig foglalkoztatott gyermekanyag megmarad, mégis milyen alapvetőségeket lehet leírni arról, hogy kihez milyen sportág illik, melyik sportágfajtát mikor érdemes elkezdeni?
– Több szempontot kell vizsgálni, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy kihez milyen sportág „illik”. Az „illik” talán nem is jó kifejezés, úgy fogalmaznék inkább, hogy előre lehet-e jelezni, hogy miben várható, hogy valaki sikeres lehet. Egyes sportágak, sőt egyes posztok is elvárnak egy ideális testalkatot. A testalkat tudományos módszerekkel vizsgálható és a felnőttkori testmagasság is jó közelítéssel megbecsülhető. Ez fontos, ha például a tornasport és a kosárlabda szélsőséges elvárásaira gondolunk. De a sikerességhez alapfeltétel lehet egyes sportképességek genetikai kódoltsága, azaz ma már ismerünk olyan géneket, amelyek összefüggésbe hozhatók bizonyos élettani sajátosságokkal. Egy sportági sikerhez meghatározó az is, hogy a gyermeknek milyen a sportolói előélete, mióta sportol, milyen szilárd alapokkal kezdi az adott sportágat. Fontos szempont a gyermekek személyisége is, vannak extrovertált, szociálisan aktívabb gyermekek, akik nyilván jobban fogják magukat érezni a csapatsportokban, és vannak, akik introvertált személyiségek, ők szívesebben vesznek részt az egyéni sportok valamelyikében.
Milyen általános észrevételei vannak, amik segíthetik a szülőket?
– Hosszú lenne felsorolni, hogy melyik sportágban mikor kezdődik a sportági specializáció. Inkább általánosságban szeretném megválaszolni ezt a kérdést. Azokban a sportágban, amelyhez jellemzően nem elsősorban az állóképesség vagy az erő, hanem sokkal inkább a koordináció, a hajlékonyság, az egyensúlyérzék a meghatározó, ott az eredményes felkészülést már kisgyermekkorban meg kell kezdeni, mert ezek a felsorolt kondicionális képességek ebben a korai életszakaszban fejleszthetők eredményesen. Ilyenek például a tornasport, ritmikus gimnasztika, úszás, műkorcsolya, műugrás. A többi sportágban a korai (akár óvodáskori) kezdésnek nincs ilyen jelentősége.
És akik nem akarnak élsportolót a gyerekükből?
– Aki nem versenysportra készül, csak egészségmegőrzési céllal sportoltatja gyermekét (reméljük jelentős fölényben vannak az ilyen szülők), azoknak javasolható, hogy az úszás és a kerékpározás legyen az a két képesség, aminek elsajátítását mindenképpen tűzzék ki célként. Ennek az a magyarázata, hogy egyrészt később a szabadidős sporttevékenység alapjai lehetnek, másrészt mindkét típusú mozgás jól fejleszti az alap állóképességet. A biztos úszástudás jelentősége nem elhanyagolható a balesetmegelőzés szempontjából sem. Ezekre alapozva kezdődhet meg a különböző sportágak kipróbálása, megtapasztalása.
Mik a legtipikusabb hibák, amit a gyerek-sport-mozgás-szabadság-kontroll témakörbe elkövetnek a szülők és hogyan lehet ezeket kiküszöbölni?
– Az egyik alapvető hiba, ha tétlenül szemléljük és nem használjuk ki kisded- és kisgyermekkor fogékony szakaszát, hogy megmutassuk a gyermekeinknek, hogy mozogni jó. A mozgás nem csak a fáradtsággal, a kimerüléssel egyenértékű, hanem élményt kell, hogy jelentsen. Ehhez persze az élményt nekünk kell biztosítani, ami lehet egy kitűzött cél elérése, egy jutalom megszerzése, egy játékos versenyhelyzet, vagy akár a családdal, barátokkal együtt eltöltött minőségi idő. Ez a korai életperiódus azért is fontos, mert egyes motoros képességek megalapozásának (például hajlékonyság, egyensúlyérzék, az állóképesség egyes formái) szenzitív időszaka, akiknél ezek a képességek nem alakulnak ki időben, azoknak később nehéz vagy akár lehetetlen lesz lefaragniuk a hátrányt. Serdülőkorban persze lehet javítani az edzettséget, növelni az erőt, begyakorolni a sportspecifikus mozgásokat, de csak szilárd alapokkal lehet jó eredményeket elérni.
Olyan is előfordul, hogy az időzítés túl korai?
– Igen, a második, talán legtipikusabb hiba, hogy a szülők túl korán állítanák rá gyermeküket egy adott „sportpályára”, és ilyenkor legtöbbször saját motiváltságukra alapoznak. El kell fogadni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a gyermek is abban a sportágban találja meg az örömöt és a lehetőséget, amit annak idején a szülők űztek vagy ami éppen „trendi”. Ezt a hibát elkerülendő, bátran hagyjuk a gyermekekre a választást, és bízzunk a jó döntéseikben! Minél több sportágban szerez tapasztalatot, annál sokrétűbb és szilárdabb alapot kap, bárhol is horgonyozzon le végül.
Hibának tartom azt is, ha egy szülő ugyan hozza-viszi edzésre gyermekét, de nem kér visszacsatolást tőle a sportban szerzett élményeiről vagy problémáiról: nem érti és értékeli a gyermek munkáját és eredményeit, nem veszi észre azokat a figyelmeztető jeleket, amik korán jelezhetik, hogy a gyermek sikertelen, motiválatlan, vagy testileg-lelkileg túlterhelt. Ez különösen a serdülőkor problémája, mert a drámai testi változások mellett a fiatalok lelkileg is érzékenyebbé válnak, nagyobb távolságot tartanak a szülőktől, így még inkább figyelmesen kell reagálni a sportoló gyermekek rezdüléseire.
Mennyire látja nehéznek most a helyzetet, hogy sok gyerek abszolút mozgás- és motivációmentes mindennapokat él?
– Ahogy az élet minden szegmensében, úgy a sportban is komoly áldozatokat kell hozni a jelenlegi pandémiás helyzetben. A gyermekek mozgáshiányban szenvednek, energiájukat, feszültségeiket nem tudják kellően levezetni. A magasabb szinten sportolók félnek a lemaradástól, mindent elkövetnek, hogy edzettségüket, formájukat megőrizzék. Az inaktivitásnak a testi és lelki következményeit már most tapasztaljuk. Mégis azt kell mondanom, hogy a társas sportolást, a zárt térben végzett edzéseket, versenyeket most alá kell rendelni a járványügyi védekezésnek. A szabályok szigorú betartása és a védőoltások elfogadása nélkül csak a jelen helyzetet tartjuk életben, és egyre távolabb kerülünk attól, hogy a megszokott kerékvágásba térjen vissza az élet, hogy újra edzésre lehessen járni, tömegrendezvényeken lehessen részt venni.
Milyen megoldások vannak, amelyek enyhíthetnek a kényszerű inaktív életmódon?
– A fizikai aktivitásnak meg kell találni az alternatív formáit, amelyek természetesen nem fogják ugyanazt az élményt adni, amit korábban megszoktunk. Az alternatív formán mindenfajta kültéri aktivitást érthetünk: a tömegsportot pótolhatjuk gyaloglással, futással, kerékpározással, kirándulással, strandolással, de ha az időjárás ezeket nem engedi, akkor az online, vezetett órák is hasznosak lehetnek. A versenysportolók felkészülésében is az a cél, hogy minél kevesebb kontaktussal próbálják végezni a munkát. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a kovid19-vírus fertőzés átvészelése után a fizikai terhelésbe, sportba történő visszatérést kellő elővigyázatossággal kell végezni, a kötelező pihenőidőt és orvosi ajánlásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, bármilyen életkorú gyermekről is legyen szó.
És végezetül: kinek ajánlja a könyvét és melyik csoportnak (edző, szülő, pedagógus) miért lehet hasznos?
– A Gyermeksport című könyv sportélettani és sportegészségügyi oldalról vizsgálja a fizikai aktivitást. Nyelvezete közérthető, semmiféle előképzettség nem szükséges az olvasásához, sőt a tökéletes megértés érdekében igyekeztem minden állítás mögé részletes magyarázatot is tenni.
A sportélettani rész segít megérteni a gyermekek rendkívül dinamikus fejlődését (különös tekintettel a serdülőkori változások időszakára), a mindenkori terhelhetőséget, a kondicionális képességeket, az edzettség alakulását. A sportegészségügyi rész pedig rávilágít a sport egészségmegőrző és bizonyos esetekben egészségkárosító hatásának kettősségére.
Egyik elsődleges olvasói célcsoportom azok az edzők/nevelők voltak, akik ifjú versenysportolókkal foglalkoznak, hiszen az eredményes felkészítéshez nemcsak a sportági szakértelmükre van szükség, hanem a sportolóik egészségének megőrzésére is. Célként kell szemük előtt tartani a sportsérülések kivédését, a korai kiégés és sporttal való felhagyás elkerülését, használniuk érdemes a tudományosan jól megalapozott, legális teljesítményfokozó eszközöket, mint például a sporttáplálkozás, a folyadékpótlás, a regeneráció és a sportpszichológia lehetőségeit. A másik célcsoport a szülők közössége volt. Azok a szülők, akik óvodás, kisiskolás gyermeket nevelnek, megérthetik a könyvből a mozgás egészségmegőrző szerepét, segíthet a könyv a sportágak bemutatásával a helyes irány kiválasztásában. Azok a szülők pedig, akik már versenyportoló gyermekek problémáival találkoznak, szintén praktikus tanácsokat kaphatnak egyes sportorvosi kérdésekben. Ha krónikus beteg van a családban, tipikus viselkedés a gyermekek túlféltése, korlátozása, ami nem csak egészségkárosító lehet, de a gyermekek szociális integrációját is akadályozza. Ezért tartottam fontosnak, hogy a leggyakoribb krónikus betegségekben szenvedő gyermekek szüleinek (pl. túlsúly, asztma, cukorbetegség, epilepszia, ADHD, fogyatékkal élő gyermekek) adjak egy kapaszkodót, hogy az egyes kórképek esetén melyek a javallott és melyek a kerülendő sportágak, és milyen elővigyázatosságokra van szükség a biztonságos sportolás szavatolásához.
