JÉGKORONG

Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csapatsport a jégkorong, más néven hoki. Rendkívül gyors és izgalmas sportág, melynek keretében 2 csapat játszik egymás ellen a jégen. Céljuk, hogy az ütőjük segítségével a korongot a másik csapat kapujába juttassák. Általában 22 játékos alkot egy csapatot, 2 kapus és 20 mezőnyjátékos, egyszerre azonban maximum 1 kapus és 5 mezőnyjátékos tartózkodhat a jégen. A játékidő 60 perc, 3×20 perc tiszta játékidő. A jégkorong szabályai megengedik a test-test elleni küzdelmet, ütközést, így rendkívül fizikális sport, viszont a speciális védőfelszerelés használata kötelező, ügyelve a testi épség megőrzésére.
Pár éve vezették be a 3×3 jégkorongot, melyben már utánpótlás-bajnokságokat is rendeznek. Itt 1 kapus és 3 mezőnyjátékos tartózkodik egyszerre a jégen. Szabályai hasonlóak a teljes csapatos jégkoronghoz, annyi különbséggel, hogy a testjáték itt nem megengedett, valamint kisebb pályán játsszák a mérkőzéseket. Ez az újítás sokat segít a jégkorong alapjainak elsajátításában, meggyorsítja a játékot, és az egyéni képességek, illetve a technika fejlesztésében is nagy szerepet játszik. A pálya méreteiből adódóan több helyszínen, jégen van lehetőség a jégkorong űzésére, így még több ember űzheti ezt az igen sokoldalú sportágat.

Szövetségi adatok

Magyar Jégkorong Szövetség
1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.

ESMTK
1203
Budapest
FTC-Telekom
1203
Budapest
Jégkert SE
1027
Budapest
Justitia Szittyák
1203
Budapest
Kalózok Hokiklub
1117
Budapest
Kanadai Magyar Hokiklub
1118
Budapest
KSI
1146
Budapest
MAC Budapest
1146
Budapest
Óbuda Hockey Academy
1037
Budapest
Pesterzsébeti Farkasok
1203
Budapest
Pólus Pingvinek
1152
Budapest
RTK Madarak
1152
Budapest
Sportországi Cápák
1046
Budapest
UTE
1044
Budapest
Városgazda Utánpótlás Akadémia
1181
Budapest
Vasas SC
1046
Budapest
White Sharks HC
1105
Budapest
Budakalászi Vidrák
2011
Budakalász
Budaörs Villámok
2040
Budaörs
VSD Párducok
2120
Dunakeszi
Kárpáti Farkasok
2030
Érd
Jégoroszlánok - Szigeti Jégakadémia
2310
Szigetszentmiklós
Szigeti Bikák
2310
Szigetszentmiklós
Visegrád Penguins
2025
Visegrád
Ajkai Óriások
8400
Ajka
Bajai Lurkók
6500
Baja
Csabai Farkasok
5600
Békéscsaba
Debreceni Hoki Klub
4031
Debrecen
Dunaújvárosi Acélbikák
2400
Dunaújváros
Eger Stars
3300
Eger
Győri Nemak Dana ETO HC
9027
Győr
FC Hatvan Gigászai
3000
Hatvan
Szent István Általános Iskola Hatvan
3000
Hatvan
Lehel HC
5100
Jászberény
KASI USE
7400
Kaposvár
Kazincbarcikai Ördögök
3700
Kazincbarcika
KESI Sólymok
6000
Kecskemét
HC Kiskőrös
6200
Kiskőrös
Kőszegi Farkasok
9730
Kőszeg
Maros Télisport Egyesület - Marosi Pengék
6900
Makó
DVTK Jegesmedvék
3500
Miskolc
MVSE - Óvári Jégsárkányok
9200
Mosonmagyaróvár
Szabolcsi Sólymok
4400
Nyíregyháza
Pécsi Skacok
7633
Pécs
Zempléni Hiúzok
3980
Sátoraljaújhely
Soproni Jégtörők
9400
Sopron
Szarvasi Jégkorong SE
5540
Szarvas
Szegedi Hoki Klub - Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
6725
Szeged
Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia
8000
Székesfehérvár
Szekszárdi Jégmadarak
7100
Szekszárd
Szolnok Orcas HC
5000
Szolnok
Nyugati Eszkimók
9700
Szombathely
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub
9700
Szombathely
Táti Tigrisek
2534
Tát
Tatai Hódok
2890
Tata
Tatabányai PTSE Polipok Hockey Club
2800
Tatabánya
Lizards
8100
Várpalota
Veszprémi Jéglovagok
8200
Veszprém
Zalai Titánok Jégkorong Klub
8900
Zalaegerszeg

Kapcsolódó cikkek

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.


Schmél Józsua

biológus, táplálkozási tanácsadó

Józsua az ELTE-n végzett biológusként és a Semmelweis Egyetemen tanult tovább, mint táplálkozástudományi szakember. Következő cél a PhD fokozat megszerzése.
A sporttal 14 éve lépett kapcsolatba az asztaliteniszen és fitness-en keresztül. Utóbbi azóta is az életének szerves része.

A Scitec Kft.-nél kezdte pályafutását tanulmányaival párhuzamosan, így a táplálékkiegészítők terén szerzett tapasztalattal is segítheti a sportolók igényeit.
A hozzá fordulók teljeskörű szakmai támogatást kaphatnak a céljaik eléréséért.


Szentmihályi István

a SYNLAB kereskedelmi és operatív vezetője

Szentmihályi István a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán végzett, és több mint 20 évet töltött nemzetközi amerikai cégeknél különböző kereskedelmi és vezetői pozíciókban. Az utóbbi években a táplálkozás- és egészségtudományok területén kamatoztatta üzletfejlesztési képességeit. Jelenleg a SYNLAB Sportdiagnosztikai Üzletágának kereskedelmi és operatív vezetője. Üzleti és sportszakmai tudásában segíti sportszeretete, mely korábban élsportolóként, jelenleg lelkes amatőrként is jellemzi.