SÍELÉS

Télen is jó és fontos a szabadban sportolni! A sízés és snowboardozás rövid gyakorlást követően is nagy örömet képes nyújtani. Jó tudni, hogy a mozgásforma tanulása már ősszel, időjárástól függetlenül elkezdhető egy a lakóhelyhez közeli pályán, amely borításának köszönhetően hó nélkül is a csúszás élményét adja. Budapesten és vidéken számos síiskola várja tanítványait, akik saját anyanyelven, szakképzett síoktató segítségével tanulhatnak, gyakorolhatnak szakszerű módszertan mentén biztonságos körülmények között. A sízés, snowboardozás és lifthasználat alapjai magán vagy csoportos oktatás keretein belül könnyedén elsajátíthatóak ezeken a pályákon. Fontos az is, hogy a gyermekek heti rendszerességgel folyamatosan járhatnak ezekre a pályákra, ahol életre szóló barátságok köttetnek és a mozgás öröme mellett észrevétlenül is az egészséges életmód irányába terelődnek. A klubok többsége nyári táborokat is szervez, ahol a gyerekek más sportágakkal is megismerkedhetnek.

A Síoktatók Magyarországi Szövetsége (SMSZ) a szakképzett sí-, és snowboardoktatók valamint a síiskolák szervezete, amely egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy az oktatás mindenkor a szakma szabályainak megfelelően a tanítványok színvonalas kiszolgálásával történjék. A SMSZ ezt alapvetően a havas sportokat oktatók négy fokozatú alap-, és továbbképzési rendszerével biztosítja.

Többszöri egyeztetést követően az SMSZ Partner Síiskolák képviselőivel közösen kidolgoztuk azt a szakmai feltételrendszert, amelynek teljesítése esetén a síiskola elnyerheti az „SMSZ Által Minősített Síiskola” tanúsítványt.

Érdemes már szeptemberben felkeresni az alábbi síiskolák valamelyikét, így mire leesik a hó biztos tudással lehet a téli kikapcsolódásra készülni. Síelni, snowboardozni, a hegyen lenni nagyon jó! Szívesen ajánljuk gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Szövetségi adatok

Síoktatók Magyarországi Szövetsége
1037 Budapest, Bécsi út 314. B. I. 2.

4seasons Sí és Snowboardiskola, Pestszentlőrinc- SMSZ minősített síiskola
1181
Budapest
Babos Síklub, Zuglói Síiskola- SMSZ minősített síiskola
1141
Budapest
Fogarasi Síiskola
1037
Budapest
G2S Síiskola
1031
Budapest
Hóbarátok Sport Egyesület
1048
Budapest
K2 Funsports Club
1036
Budapest
Pasaréti Síiskola- SMSZ minősített síiskola
1026
Budapest
WAX Klub Budajenő- SMSZ minősített síiskola
2093
Budajenő
Viadal SE- Virágvölgy Síiskola- SMSZ minősített síiskola
2092
Budakeszi
FreeRide Club
2040
Budaörs
Big Foot Síiskola
2030
Érd
WAX Klub Nagykovácsi- SMSZ minősített síiskola
2094
Nagykovácsi
Sítechnika Dorog- SMSZ minősített síiskola
2510
Dorog
Sítanoda- SMSZ minősített síiskola
8200
Veszprém

Kapcsolódó cikkek

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.


Schmél Józsua

biológus, táplálkozási tanácsadó

Józsua az ELTE-n végzett biológusként és a Semmelweis Egyetemen tanult tovább, mint táplálkozástudományi szakember. Következő cél a PhD fokozat megszerzése.
A sporttal 14 éve lépett kapcsolatba az asztaliteniszen és fitness-en keresztül. Utóbbi azóta is az életének szerves része.

A Scitec Kft.-nél kezdte pályafutását tanulmányaival párhuzamosan, így a táplálékkiegészítők terén szerzett tapasztalattal is segítheti a sportolók igényeit.
A hozzá fordulók teljeskörű szakmai támogatást kaphatnak a céljaik eléréséért.


Szentmihályi István

a SYNLAB kereskedelmi és operatív vezetője

Szentmihályi István a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán végzett, és több mint 20 évet töltött nemzetközi amerikai cégeknél különböző kereskedelmi és vezetői pozíciókban. Az utóbbi években a táplálkozás- és egészségtudományok területén kamatoztatta üzletfejlesztési képességeit. Jelenleg a SYNLAB Sportdiagnosztikai Üzletágának kereskedelmi és operatív vezetője. Üzleti és sportszakmai tudásában segíti sportszeretete, mely korábban élsportolóként, jelenleg lelkes amatőrként is jellemzi.