Élsportolóink sportágválasztásának története mindig egyfajta útmutatás, inspiráció a feltörekvő nemzedék számára. A 2018-ban visszavonult tízszeres kick-boksz világbajnok, Mórádi Zsolt pályafutása mindenképpen alkalmas arra, hogy megismertessük a fiatalokkal, tapasztalatait és tanácsait így hasznosítva a sportágválasztás terén.
Azt gondolnánk, hogy egy tízszeres kick-boksz világbajnok sportágválasztása az első perctől kezdve egyértelmű történet, első látásra „szerelem”, de ahogy sportolóink többsége úgy Mórádi Zsolt is keresgélt, mielőtt megtalálta az „igazit”.
Az Exatlon Hungary 2019-es szériájának versenyzője minden részletre kiterjedően mesélt Nekünk sportágválasztásának hátteréről, érdekességeiről.
Hogy mennyire volt sportos kölyök gyermekkorában? Milyen „klasszikusokkal” terelte figyelmét egy-egy mozgásforma irányába? Mire kötött fogadást nevelőedzőjével?
„A sport nagyon fiatalon megtalált, már 3-4 éves koromban „többemberesnek” neveztek a szüleim, rokonaim, ugyanis egy felnőtt felvigyázó már akkor sem volt elég ahhoz, hogy kordában tartsa azt a sok energiát, ami bennem volt. Ez abban nyilvánult meg, hogy igazából pillanatok alatt feljutottam akár a legmagasabb tárgyak, mondjuk egy szekrény tetejére és minimum két ember kellett, hogy ne essen bajom, és hogy megóvjanak.
Éppen ezért sporttagozatos általános iskolába írattak be a szüleim, akkor Csepelen laktunk, ott a Karácsony Sándor Általános Iskolába jártam, és sporttagozatos tanuló lévén nekem egyesületi szinten kellett sportolnom. Így az első évet röplabdásként kezdtem meg, amit egyébként nagyon szerettem. Az egyik testnevelő tanár volt az edző, ezt egy évig tudtam űzni, ugyanis utána elment a tréner és így ez az iskolai egyesület feloszlott. Ahhoz hogy benne maradhassak a sporttagozatos osztályban, találnom kellett egy másik sportágat, ahol egyesületi szinten tudtam sportolni.
Abban az időben és talán még a mai napig is nagyon népszerű a birkózás Csepelen, illetve az osztálytársaim közül sokan birkóztak, így kézenfekvő volt, hogy akkor kipróbáljam azt is. E mellett édesapám egyik ismerőse, későbbi edzőtársam azt tanácsolta apukámnak, hogy menjek le a csepeli edzőterembe kick-boxozni, ahol ő is edz és versenyez.
Édesapámmal egyébként nagyon szerettük a küzdősportokat, néztük az akkor nagyon népszerű tengerentúli kick-boxos, karatés, mindenféle harcművészetekkel tarkított filmeket, Van Damme-tól, Steven Seagal-on át Jackie Chan-ig, imádtuk ezeket. Mindezek által kerültem a kick-boksz közelébe. Néhány hónapig párhuzamosan űztem a két említett sportágat, azonban gyakorlatilag rögtön eldőlt, hogy a kick-boxot választom. Néhány hónap után a szüleimnek is nyilvánvaló volt, hogy muszáj lesz választanom egyet, mert nem tudnak minden nap egyszer ide, egyszer oda cipelni.
Kristálytisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor beléptem a csepeli edzőterembe, mert az a tisztelettel teli atmoszféra, ami ott fogadott, az a mai napig meghatározó számomra. Úgyhogy így alakult, hogy a kick-boksz lett a befutó.
Elég céltudatos fiatal voltam, már akkor elhatároztam magamnak, hogy feketeöves mester, valamint egyszer majd világbajnok szeretnék lenni. Erre kezet is fogtam 8 éves koromban az edzőmmel, úgyhogy nagyon örültem, amikor ez megvalósult. Ekkor új célokat kellett felállítanom magamnak.”
Ilyen céltudatossággal és eme erény kézzelfogható eredményeivel a háta mögött, Mórádi Zsolt kiváló alany arra, hogy konkrét tanácsokkal szolgáljon azoknak, akik még nem találták meg a megfelelő mozgásformát vagy éppen egy vagy több sportág párhuzamos űzésére vállalkoznának.
Vajon mire/mikre kell leginkább odafigyelnie gyermeknek és szülőnek ebben a helyzetben?
„A fiataloknak azt tanácsolnám, hogy mindenképpen olyan sportágat válasszanak, amit élveznek, amit szeretnek csinálni, ahova jó kedvvel mennek, és ahol jó társaságban sportolhatnak, ez szerintem a kulcsa a hosszú ideig tartó sportolásnak.
A szülőknek – ami szintén nagyon fontos – pedig azt javasolnám, hogy járják körül ezt a kérdéskört és olyan oktatóhoz, olyan edzőhöz vigyék a gyermeküket, akiknek nemcsak a szakmai tudásuk, de a fiatalokkal való bánásmódjuk is megfelelő.
Nekem óriási szerencsém volt, hiszen nevelőedzőm az a Király István volt, aki ma már az Európai Kick-boksz Szövetség elnöke, a kick-boksz válogatott szakági vezetője, mesteredző és már a barátomnak is nevezhetem, egyfajta második apámként volt jelen az életemben, 8 éves koromtól egészen felnőtt koromig.
Úgyhogy az edző igenis meghatározó a sportágakban, így ahogy az előzőekben is kitértem rá, arra buzdítom a szülőket, hogy járják körül ezt a kérdéskört. Hiszen ha a sportág szeretete, valamint az edző megfelelő képességei megvannak, akkor minden adott ahhoz, hogy a reálisan kitűzött célokat elérje a gyermek és az edző együtt. Ezt a közös munkát nagyon fontosnak tartom.”
