Több ízben, több megvilágításban bemutattuk már a vízilabda sportágat, akár egy háromszoros olimpiai bajnok sportágválasztásával, akár több Európa – és Világbajnok által adott interjú által, akár egy egyesület és edzőik szemszögéből. Most eláruljuk azokat a tényeket és tévhiteket, melyek tartogathatnak még meglepetéseket számodra.
Ki más lehetne a segítségünkre ebben, mint aki kívülről, belülről, oda-vissza ismeri a sportág minden csínját-bínját és nagy örömmel osztja ezt meg Velünk? Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatója avatott be minket a „titokba” és bocsátott rendelkezésünkre néhány olyan állítást, mely minden bizonnyal izgalmasan, érdekesen, de reméljük mindezeken felül újszerűként is hat.
1. Az úszás vagy a vízilabda az első?
Sokan azt gondolják, hogy a gyermekek úszóként kezdik és néhány év múlva mennek át vízilabdázni. Egy ideig ez is volt a jellemző, azonban az elmúlt 30-40 évben egyre magasabb azok száma, akik egyből vízilabdázónak jelentkeznek.
2. Tényleg leér a magas vízilabdázók lába a medence aljára?
Szájról-szájra terjed a tévhit, hogy a vízilabdázók lába leér a medence aljára és így könnyebb játszaniuk, mert szinte sétálnak a medencében. A világon elvétve akad olyan versenymedence, ahol olyan alacsony a víz szintje, hogy ez kényelmes előny legyen játék közben. Ha egy 2 m magas játékosnak le is ér lábujjhegyen a lába, akkor is maximum egy szabaddobásnál segít ez, amikor lenyomják a víz alá és így hamarabb játékba lendülhet.
3. Érintkezés a labdával
A labda érintése is mindig egy kérdés a vízilabdában. A szabály szerint bárhogyan hozzá lehet érni, kivéve ököllel, a testi épség megőrzése érdekében. Látványosak a lábbal vagy fejjel szerzett gólok, de ilyesmit persze csak ritkán látni a mérkőzéseken.
4. A fülvédő szükségessége
A vízilabdában mez helyett sapka van a játékosok száma, megkülönböztetése miatt. Régen nem volt fülvédő és jó néhány beszakadt dobhártya kellett hozzá, hogy kifejlesszék azt a műanyag, apró lyukakkal ellátott fülvédőt, mely a vizet és a levegőt is átereszti.
5. Fontos a hagyomány
A vízilabdás gyermekeknél már a legkisebb kortól kezdve elterjedt, hogy azért kezdenek el játszani, hogy olimpiai bajnok vízilabdázók legyenek nagykorukban. Ez a sportág hazai hagyományainak köszönhető, mert gyakorlatilag minden összevetésben mi vagyunk a „víz történetének” legeredményesebb nemzete. Így a legkisebb korosztályoknál is már nagy számban találunk komoly célkitűzéseket, hiszen a lehetőségek tisztán látszanak a kiugrásra.
6. Valóban magától ragad a játékosok kezéhez a labda?
A mélyvíz, az úszás, a lábtempó, a víz alatti birkózás és a taktikai érzék mellett természetesen nagyon fontos kérdés a labdához való viszony. Ennek érdekessége, hogy a kapus kivételével, a mezőnyjátékosok csak egy kézzel foghatják meg a labdát, és bár a fogást apró redők segítik a felületén, de waxot mi nem használunk. Szóval ez például teljesen ellentétesen működik a kézilabdához képest, ahol két kézzel is megfogható és kisebb is a labda, illetve sok waxot használnak.
7. Taktikai variációk
Taktikailag a meccseket négy fő részre lehet osztani: 6:6 elleni védekezés, 6:6 elleni támadás, emberelőnyös szituációk és emberhátrányos helyzetek. Ezeken belül még természetesen sok részletet lehet belevinni egy csapat taktikai repertoárjába: zónavédekezések, szoros emberfogás, támadási variációk, stb.
8. A legalapvetőbb a legnépszerűtlenebb?
A vizes edzéseken a legtöbbször vegyes a program: úszás, lábtempózás, passzolási gyakorlatok, kapura lövések, taktikai elemek gyakorlása… természetesen az úszás a legkevésbé kedvelt elem, de borzasztó fontos egyrészt az alapok miatt, a jó és gyors úszás pedig a játék élvezéséhez is, például, hogy több idő maradjon a mérkőzéseken az ellenfél kapuja előtt akciózni.
