Barnabás 13 éves. Egy 250 fős kis faluban él szüleivel Vas megyében. A közeli városba jár általános iskolába. 2018. szeptemberétől a megyeszékhelyen lévő egyik szakgimnázium neves sport ágazati focista osztályába akar járni. Válogatott focista szeretne lenni, mint több millió fiú széles e világon.
Barnabás legnagyobb vágya, hogy egyszer Barcelonában játszhasson. Járt is már Barcelonában, igaz, még csak turistaként. Mindent tud a csapatról, amit csak érdemes. Apró termete, gyorsasága, kiváló adottságai miatt hallhatunk még róla a jövőben.
„A rádiót figyelve lestük
Puskást, ahogy lefut cselezve,
Bead, s aztán… haj, balszerencse!
Kocsis fejese kapufára
Csattan… de jő Bozsik, s bevágja!
S Hidegkúti talál megint utat
A kapu előtt, s benn a féltucat!”
Zelk Zoltán
Három évesen kezdett el focizni édesapjával először a kertben, majd a falu focipályáján. Az apa akkor a helyi focicsapatban játszott, később a csapat edzője lett. A futballhoz való viszonyáról és az elképzeléseiről beszélgettünk Barnabással.
Miért éppen a foci?
Mindig is a focival szerettem volna foglalkozni. Már óvodásként minden hétvégén focimeccsre és edzésre jártunk. A barátaim is fociztak, a nyarakat átfociztuk egymásnál, vagy a focipályákon, miközben a szüleink edzésen voltak. A bátyám nem szereti a focit, de a kedvemért ő is hagyta, hogy kapura rúgjak neki. Sőt, a nagymamám is vállalta a kapus szerepét, ha megkértem rá.
Volt más sportág is, amit kipróbáltál?
Az úszás. Jártam tanfolyamra is, és az iskolából is fél évig jártunk az uszodába. Szeretek úszni, de csak hobbi szinten. Az asztaliteniszt, a futást, a kerékpározást is kipróbáltam, de ezek is megmaradtak hobbinak.
Jelenleg a szombathelyi Illés Akadémia UT 15-ös csapatában játszol, holott még csak 13 éves vagy. Milyen csapatokban játszottál előtte és milyen poszton?
Voltam középpályás, de már régóta csatár vagyok a Lurkósoknál. Játszottam a celldömölki VSE csapatában és a Haladásban is. Kiváló edzőim vannak, nagyon szeretem őket. Mindig kihozzák belőlem a legtöbbet, még akkor is, ha épp fáradtabb vagyok, vagy nincsen kedvem semmihez.
Hogy jutsz el az otthonodtól az iskoláig, majd onnan az edzésekre? A meccsekre?
Heti négyszer van edzés délután. Az iskolám 14 km oda-vissza, Szombathely tőlünk 100 km, szintén oda-vissza. Apukám szokott vinni autóval. Ha ő nem ér rá, akkor a nagypapám. Sokszor voltak/vannak meccseink Ausztriában, és az ország többi részén. Ilyenkor vagy együtt megy a csapat, vagy valamelyikünk szülei visznek el a helyszínre. Nem érzem fárasztónak, ezt szoktam meg. Az osztálytársaim közül is fociznak többen, ezt a tanáraink is tudják rólunk. Jártam már Felcsúton, a Puskás Akadémián is. Az ottani focistáknak csak attól könnyebb a dolguk, hogy ott laknak és helyben van az iskola. Nem kell ingázniuk. Nagyon tetszett a stadion, a kollégium, a pályák, de nem szeretnék oda járni. Itthon jobban érzem magam, bejárok az iskolába, eljutok az edzésekre, a meccsekre. És esténként így együtt lehetek a szüleimmel.
Tele a szobád érmekkel és kupákkal. Melyik a kedvenced?
A külföldi meccsekre vagyok a legbüszkébb. Ifjúsági focitornák, bajnokságok Ausztriában, Olaszországban és Szlovákiában. Nagyon szeretek utazni is, így amik nem az itthoniak, azok a kedvenceim. Mindegyik emlékeztet arra, mit szeretnék elérni. Olaszországban, Bardolinóban 2. helyezettek lettünk, Milánóban kilencedikek, Salzburgban az ötödik helyre voltunk jók, Pozsonyban és Grazban első helyezettek lettünk. Játszottunk itthon is több külföldi csapattal, például Svédországgal. Arra is szívesen emlékszem vissza.
Sokan izgatottak egy-egy meccs előtt. Te hogyan érzed magad a megmérettetés előtt?
Izgulni nem szoktam. Mindig az van a fejemben, hogy győzni fogunk és ezért meg kell tennem mindent nekem is, és a csapattársaimnak is. Nem hibázhatunk, figyelnünk kell. A testünkre is vigyáznunk kell, fontos a bemelegítés, a nyújtás. Nincs lazsálás, komoly munka van.
Volt már valamilyen komoly sérülésed?
Egy évvel ezelőtt csukló zúzódásom volt. Három-négy hétig nem focizhattam. Azt nehezen bírtam. Egy hónappal ezelőtt egy gyirmóti meccsen a térdemen sérültem meg. Győrben, az ügyeleten láttak el, de nem történt komolyabb bajom.
Kik a kedvenc játékosaid?
A magyarok közül Nagy Ádámmal cserélnék, az igazi nagy példaképem azonban Lionel Messi. Sokat olvastam róluk, és minden focimeccset megnézek, ahol játszanak.
Mivel töltöd a hétvégédet, ha éppen nincs meccs, és marad szabadidőd a tanulás mellett?
Minden hétvégém egyik napja legalább a meccsekről vagy az edzésről szól. A fennmaradó 24 órában kialszom magam, játszom az Xbox-omon a FIFA 18-al (mivel mással?!), vagy találkozom a barátaimmal, aki mind fociznak. Elmegyünk bringázni az anyukámmal, sétálni visszük a kutyáinkat, vagy meglátogatjuk a nagyszüleimet.
Hogy érzed, volt valami az elmúlt tíz évben – amióta edzésre jársz –, amiről le kellett mondanod a foci miatt?
Volt olyan, hogy sajnáltam, hogy nem utazhatom el az unokatestvéreimhez, Budapestre, egy hétvégére, vagy nem vehetek részt egy közös családi programon, de hát ez van. A telefonommal bármikor bárkit elérek, így virtuálisan részt vehetek mindenen.
Barnabás mindig is focizni szeretett volna, nagyon szereti ezt a sportot
Neked mit jelent a futball? Miért ajánlanád ezt azoknak a gyerekeknek, akik még gondolkodnak a sportágválasztáson?
Sokat lehetek a szabadban. Kizárok minden mást a fejemből, csak egy dologra koncentrálok. Szabad vagyok és rúghatom a labdát, ezt szeretem csinálni, ezt szívesen tanulom. Egyszer olvastam Puskás Öcsi egy gondolatát valahol, hogy valójában szerelmes volt a futballba, és az egész élete egy szerelmi történet. Én is nagyon szeretem ezt a sportot.
A gyerekeknek azért ajánlanám, mert lehet, hogy unalmasnak tűnik rúgni a labdát órákon át, de közben szórakoztató is. Nem is gondolná az ember, mennyi közösségi élményt ad. Ha az ember egy jó csapatba kerül, sok érdekes embert ismerhet meg.
Mit gondolsz, bejut még egyszer a magyar csapat a világbajnoki első háromba?
Remélem, hogy igen. És jó lenne benne lenni abban a csapatban…
