Varga Józsiékat nem kell bemutatni senkinek, aki jártas a terepfutás világában. A család mind a négy tagja kiváló futó. Ha elindulnak egy versenyen, a dobogón találjuk őket. Legyen szó egyéni hegyi félmaratonokról, vagy atlétikai csapatbajnokságról, családi tájfutásról vagy meredek „trail”-ekről.
Futnak belföldön és külföldi versenyeken egyaránt. Örökranglistákat vezetnek és pályacsúcsokat tartanak. Ha nem indulnak versenyen, örömmel állnak a frissítő ponton, közben gitárzenével, énekkel ösztönzik a versenyzőket – többek között az interjú készítőjét is. 2017 nyarán huszonegy napon keresztül futott a két szülő az El Caminón. A naponkénti maratoni távval közel 900 km-t tettek meg így. 2017 utolsó napján, egy aznapi verseny utáni délután beszélgettünk.
Az év utolsó napján sem maradhatott el a futás
Szilveszter van, ma Csömörön versenyeztél és 17 km-en abszolút aranyat szereztél. Méltó zárása ez az évednek a nemrég megkapott Hegyifutó Kupasorozat férfi összetett 2. helyezése mellett?
Jó évem volt, idén ez volt a 23. versenyem. Ha az abszolút eredményeket, a csapatversenyeket és a korcsoportos helyezéseket is beleszámolom, 24 arany, 6 ezüst és 3 bronzérem az „idei termés”. Mondhatni aranyos év volt.
A sok kiváló eredményed közül melyikre vagy a legbüszkébb?
Októberben, 42 évesen országos bajnokok lettünk maratoni futásban, csapatban Józsa Gáborral és Makár Lászlóval. Eddig még nem volt felnőtt országos bajnoki címem. Most már van, a négy korcsoportos országos bajnoki első érem és az egy második mellett. Egy versenyt fel kellett adnom, a Piros 85-öt, mert nem voltam rá rendesen felkészülve, de nem bánom.
A Piros 85-öt féltáv környékén fel kellett adnia, de nem bánja
Feladni sokszor nehezebb, mint végigfutni a távot, nem igaz?! A Piros egyik legszebb szakasza a Pilisben halad. Tudom, hogy Pilis az egyik kedvenc tereped, az edzőhelyed. Hogy kerültetek a Pilis-tető lábához, Pilisszántóra Budapestről?
Amikor megszületett bennünk az elhatározás, hogy végleg szeretnénk kiköltözni Budapestről, és jó levegőn szeretnénk élni, csak egyet tudtunk. A fővárostól mindenképpen északra akartunk lenni, így jutottunk el a Pilisbe. Beleszagoltunk a levegőbe és Pilisszántón nagyon tiszta és üde volt minden. Így kijártunk futni a városból és nézegettük az eladó házakat. Mire a mostani otthonunkat meg tudtuk venni, már annyiszor futottunk a környéken, hogy mindenkit ismertünk. Eleinte furcsán néztek ránk, hogy futva közlekedünk mindenhova, de aztán megszoktak bennünket. Nagyon szeretünk itt élni azóta is, és a levegő még mindig tiszta.
Sanyi fiatok 12 éves, Jázmin lányotok 15. Több futóversenyen indultak már és kiváló eredményeket értek el a korcsoportjaikban. Te mikor és hogyan kezdtél el versenyszerűen sportolni? Mi hajtott fel a dobogó legmagasabb fokára?
Tizennégy éves koromban gondoltam egyet, és lementem a III. kerület TVE Egyesületébe sportolni. Egy hónap múlva mindenkit megvertem a legjobb számában, legyen az gátfutás, magas- vagy távolugrás. Versenyző típus vagyok, mindig van egy madár, macska vagy az idő, amivel versenyzek. A legnehezebb edzés nekem a könnyű futás, ritkán sikerült akkor is, most is. Szülői támogatást nem kaptam, már ekkor dolgoznom kellett, hogy legyen egyáltalán cipőm. Volt, hogy a lyukasra kopott talpra ráragasztottam a talpbetétet, persze a verseny közben félig levált, laffogott is rendesen. De a futás mindenért kárpótolt! Az egyesület lett az új családom. Nagyon jó a viszony a többiekkel azóta is, most is együtt ünnepeltük a születésnapjainkat. A legjobb barátaim ők, tehát a magánéletemet is meghatározta az a gyerekkori döntés. Azóta sem vagyok hajlandó öregedni!
Jól emlékszem, hogy feleségedet, Juliskát is a futásnak köszönheted?!
Valóban így van. Egy helyen vezettük a netes edzésnaplónkat, és eljött a karácsony reggelre szervezett futásomra. Így kezdődött. Ő nyolc éve fut, inkább a terep-ultrák világában mozgott. Nyerte a Piros 85-öt is. Rájött, hogy a mozgás kell, és ennek legegyszerűbb formája a futás. Nem kell terem, medence stb. Csak egy cipő. Egy évig nehezére esett, de azután „ráharapott”. Nem tudja abbahagyni.
Hogyan motiváljátok gyermekeiteket – a személyes példamutatásotokon kívül – az aktív életmódra (ha egyáltalán kell a motiváció két versenysportoló szülő mellett)?
Van egy családi jelmondatunk: Jobb futni, mint nem futni! Ilyen egyszerű. A gyerekeknél betartjuk az alapszabályt, hogy nem erőltetünk semmit, mert akkor megutálják azt. Ha bármihez kedvük van, maximális támogatást nyújtunk. Sanyi fiunk mostanában nem sportol, de egy pillanatig sem éreztetjük vele rosszallásunkat. Jázmin nagyon szeret mozogni, a térde sokat fáj, (növekedési fájdalom) így most ő is keveset fut, inkább kosarazik. Persze a helyi Pilis Vertikált nem hagyta ki idén sem! (Címlapkép: a Varga család a 2017-es Vertikálon, az ott szerzett kupákkal, nyereményekkel… szerk.) Nemrég azt kérte, fussak be vele az iskolába. Másnap versenyem volt és pihennem kellett volna, de nem utasíthattam vissza a kérését. Nagyon jó volt befutni vele az iskolájába!
Azt tanácsoljuk a gyermekeseknek: ne erőltessetek semmit! A gyerekben benne van a csíra. Szárba szökken az magától is, főleg ha látja a szülők által a pozitív hozadékát a mozgásnak. Ha meg nincs benne, akkor meg minek erőltetni. Csak a viszony romlik meg. Úgy kell szeretnünk a gyermekeinket, ahogy vannak. Ha sportolnak, az csak egy plusz örömforrás!
Egy négytagú sportoló család élete munkával és iskolába járással nem kevés szervezést igényel. Nálatok miként illeszkedik bele a munkanapokba és a családi hétköznapokba a rendszeres edzés?
Saját cégem van, így a munkát alakítom a sporthoz. Szerencsénk van, mert a feleségemmel együtt is dolgozunk. A lakhelyünktől 8 km-re költöztettem a műhelyt, így nagyrészt erdőben, hegyen átfutva 10 km az út. Tehát, ha lehet, futva járunk dolgozni. Mindenkinek ajánlom, aki meg tudja ezt tenni! Nincs nyugisabb a reggeli erdőnél, és a madárcsicsergés a legszebb zene. A vadak is akkor aktívak, így sokkal találkozunk.
A terepfutás mellett az atlétikai versenyeidre miként készülsz fel? Segít edző, vagy egyedül tervezed meg az edzéseidet?
A terep mellett azért kell pályaedzés is nekem, ezt az egyik legjobb edző, Dr. Török János koordinálja. Illetve csak átbeszélem vele, amit kitaláltam. Ennyi év után már sejtem, hogy mi visz előre.
Ma Magyarországon közel 2500 futóversenyt rendeznek egy évben, ehhez jönnek még az atlétika megmérettetések is. Hogyan döntitek el, milyen versenyeken indultok?
Vannak fontos versenyek, amit célul kijelölünk. Ennek alárendelve nézzük ki a többit, segítve a fő versenyre a felkészülést. Persze vannak mellékutak is, ha jó barátok meghívnak a versenyükre, vagy vannak kedvencek is, amiket ki nem hagynánk. A gyerekek is találnak „csemegéket”, amikre menni akarnak, így az is bekerül a versenynaptárba. Szeretjük az olyan gyerekversenyeket, ahol minden induló gyermek kap valamilyen díjat, hogy a részvétel legyen a fontos.
21 napon át naponta futottatok 42 km-t az El Caminón. közel 900 km-t tettetek meg egy 9 és egy 5 kg-os hátizsákkal. Milyen tapasztalatokkal, élményekkel tértetek haza az útról?
Régóta terveztük ezt az utat, felkészülten indultunk neki. Az El Caminós futó-nyaralás tapasztalata a sport vonatkozásában az volt, hogy sokkal többet bír a szervezet, mint hinnénk, de kell hozzá az alapos nyújtás, a masszázs és a pihenés, pihentetés is.
Sokan megdöbbennek, amikor szóba kerül, hogy mi nem nézünk tévét. Nektek sincsen tévétek, ugye?
Pontosan. Mi a tévézéssel eltöltött időt inkább edzéssel és tanulással töltjük. Sokkal több idő jut más szabadidős tevékenységekre. Juliska épp spanyolul tanul, én angolul, meg basszusgitározok két éve. Azért a munkaidő szabad beosztása a legnagyobb segítség, ez kétségtelen!
Attól még a munka, az mindenhol munka, még a saját cégnél is. Mik a terveitek az elkövetkezendő években? Gyanítom, a céloknak van köze a korosztályos világbajnoki ötödik helyedhez is…
Tervek? Azok mindig vannak. Korcsoportos világbajnoki cím, természetesen. Emellett szeretnék ismét felnőtt válogatott lenni terepfutásban, plusz masters világbajnokságon indulni háromezer akadályon és 8000 mezein. A Hegyifutó kupasorozatban a dobogó a cél, és ha lehet, ott meg már a teteje…
