Levente mai tizenéves, miközben az UTE utánpótlás-sportolója, kiemelkedő eredményekkel. Négy éve válogatott jégkorongkapus. Kanadában az UTE U16 csapatával megnyerték a KIBIT Tornát, EBEL junior liga második helyezettek, U16 magyar harmadik helyezettek.
Márkus Leventével és édesanyjával, Márkusné Ozsváth Katalinnal beszélgettünk a sportágválasztásról és a válogatotthoz vezető útról.
– Levente, hogy kerültél a jégkorong közelébe? Volt példa előtted?
– 2009-ben kezdtem el jégkorongozni a Pólus Centerben. Előtte fociztam 3 évet, és ez az egész úgy kezdődött, hogy a bátyám már akkor is jégkorongozott. Ő volt a példa számomra. Néztem a meccseit, és azokat is, amik a TV-ben mentek. Szuper Levente állt a kapuban akkor a magyar válogatottban, és nagyon megtetszett ez a „kapuskodás”. Otthon gyakorolgattunk. A bátyám szivacslabdával lőtt nekem kapura. Egyik nap felhívtak, hogy menjek le a Pólusba, mert lesz egy kapustábor. És elmentem.
– A bátyáddal mentél, vagy a szüleiddel?
– Édesanyámmal és édesapámmal mentünk le legelőször, 9 éves voltam akkor.
– És hogy tetszett a tábor?
– Izgalmas volt, és még jobban megtetszett ez a mozgás, a nagy védések. Azóta kapusként, élesben, az is nagyon jó érzés, ha a csapat győz és a kapus jól véd, akkor engem ünnepelnek a végén a játékosok.
– Úgy gondolom, joggal. Kipróbáltál más posztot is?
– Nem, más poszton nem játszottam.
– Kati, szülőként mi volt az elképzeléseteket a sporttal kapcsolatban, amikor Levente kicsi volt?
– Amikor elkezdte a jégkorongot, igazából határozottan a kapuba állt be. Még korcsolyázni is alig tudott. Nem volt határozott elképzelésünk, csak annyi, hogy a sport fontos. Mindegy milyen, csak legyen a gyerek elfoglalva, tartozzon valahová, ne csellengjen.
– Hogyan derült ki, hogy tehetséges és mit szóltatok hozzá?
– Levi bátyja, Balázs is jégkorongozó a Vasasban, előtte az UTE-ban játszott. Az édesapjuk is élsportoló volt, focikapus. A két sport Leviben ötvöződik, nemcsak a családunk véleménye szerint. A kapusedzők, akik dolgoztak vele, mondták, hogy tehetséges! Nagyon örültünk neki, de összetettebb ez annál, hogy a tehetség elég legyen. Kellett hozzá még szorgalom, kitartás, akarat, alázat. Ez Leventében mind benne volt. Szerencse is, az, hogy milyen csapatba, milyen edzőkhöz kerül. És a fizikai állapota is, hogy sérülésmentesen tudott és tud versenyezni.
– Levente, kapuőrként sorakoznak a kupák a szobádban. A kanadai szereplésetekre mindenki emlékszik, nemcsak a Himnusz éneklése miatt. Brassóban a felnőtt csapatban is játszhattál tavaly, és még sorolhatnánk. Áruld el, melyik eredményedre vagy a legbüszkébb és miért?
– A tavalyi második helyezésre vagyok a legbüszkébb, hiszen döntőt játszhattunk az Alba Volán csapata ellen. Abban a szezonban nagyon sokat fejlődött az egész csapat, és nagyon összetartóak voltunk. Sajnos nem sikerült a bajnokságot megnyerni, de sokat tanultam, tanultunk abból az évből.
– Kati, milyen érzésekkel engeditek útjára egy-egy külföldi versenyre Levit, és milyen volt látni Kanadában a Himnusz éneklése közben?
– Természetesen minden egyes külföldi út előtt és közben is izgultunk. Itthonról néztünk minden internetes forrást, ahol követni lehetett az eredményeket. Néha el is mentünk a csapat után megnézni, hogy szerepelnek. A kanadai út minden téren emlékezetes volt nekünk, szülőknek is. Figyelni itthonról az eseményeket, meghallani a Himnuszt. Nagyon-nagyon büszkék voltunk a fiúkra és persze Levire felettébb, mégiscsak a mi gyerekünk. Ő védett a döntőben, és megnyerték a tornát! Csúcs érzés volt!
A válogatotthoz tartozni nagyszerű érzés. A szülőknek pedig óriási büszkeség.
– Levente, térjünk vissza a mostani csapatodhoz. Mesélnél arról, hogyan kerültél az UTE-hoz, amelynek az utánpótlás nevelő programjában is részt veszel?
– Amikor a Pólusban elkezdtem játszani, akkor az ottani edzők Bálint Attila, Nagy Attila és Keszthelyi Miklós az UTE-nak dolgoztak, az utánpótlásban. Mondták nekem, hogy menjünk oda, mert nincsen sok kapus a korosztályomban. Hát odamentünk. Az utánpótlásprogram? Szerintem nagyon sokat segít, mert mind a gyerekek fejlődésére, mind a nevelésére sok gondot fordítanak.
Levente már komoly eredményekkel rendelkezik az UTE színeiben is. (Fotó: tshphoto.hu)
– Milyen tapasztalataid vannak az edzőkkel?
– Szerencsésnek mondhatom magam. Akikkel eddig volt szerencsém dolgozni, mindegyik nagyon jó munkát végzett. Szuchánszki Dávidot szeretném kiemelni, aki a mai napig is a kapusedzőm. Ő tette a legtöbbet a fejlődésemhez.
– A versenysportban való fejlődés sok időt is igényel. Hogy tudod összeegyeztetni az edzéseket, a tanulást és a családi programokat?
– Sokszor nagyon nehéz, hiszen heti hat edzés van, vagy öt edzés és két meccs. A felnőttekkel is edzek, szinte minden nap, ezért Újpesten 7-8 órákat töltök el naponta. Iskolát is kellett váltanom, de igyekszem. Nem sok szabadidőm van…
– És ha van, akkor?
– Tanulok, pihenek, a családommal és a barátaimmal szervezünk közös programokat.
– A családi programszervezéssel kapcsolatban édesanyádat kérdezném. Kati, hogy jutott/ jut el Levente az edzésekre?
– Amikor kicsi volt, mi vittük edzésre. Sokszor a nagyszülők vagy másik gyerek anyukája a csapatból. Néha nagynéni és bárki, aki ráért a családból. Egyetlenegy edzés sem maradhatott ki amiatt, hogy nem tudjuk elvinni. Csak szervezés kérdése, és némi áldozat a részünkről, de megérte! Ma már egyedül jár.
– Milyen terheket rótt/ró a versenysport rátok, szülőkre?
– A felszerelés ebben a sportban sajnos nagyon drága. Amíg kicsi volt, mi vettük neki. Amióta van TAO támogatás, már nem így van. Az utazások is sokszor költséget jelentettek. Az anyagiakon kívül sok időnket lefoglalta, de szerintem minden percet megéri rááldozni, hogy az ember lássa a gyerekét, ahogyan örül a saját sikereinek!
– Két sportoló gyerek szülőjeként is egyetértek veled. Kati, mire vagytok a legbüszkébbek vele kapcsolatban?
– Nem az eredményeire vagyunk a legbüszkébbek, hanem a kitartására. Arra, hogy nem gond neki 4.45-kor felkelni, ha kapusedzésre kell menni hajnalban. Emellett nagyon jó látni, ahogy halad a céljai, az álmai felé. És minden egyes alkalommal, amikor felveszi a címeres mezt, akkor az nagy büszkeséggel tölt el bennünket.
Jó látni, ahogy Levente halad az álmai, a céljai felé.
– Levente, egy utolsó kérdés és indulhatsz is a következő edzésre. Mi vár rád a 2018-as esztendőben, és mik a távolabbi elképzeléseid?
– Továbbra is szeretnék minél többet fejlődni itthon és leérettségizni. Nagy álmom, hogy külföldi ligában játsszak, akar Európán belül is…
