Az alaptörténetet vélhetőleg már mindenki ismeri. A magyar felmenőkkel rendelkező, honosított Elizabath Swaney képviselte Magyarországot a phjongcshangi téli olimpián, a freestyle sízők félcső (halfpipe) versenyszámában. Egyetlen trükk nélkül, tulajdonképpen csak lecsúszva „teljesítette” a számot.
Bevallom, eredetileg nem akartam a témával a Sportágválasztó magazin oldalán foglalkozni. Nem vagyunk kifejezetten sportportál, sporthíreket (jellemzően az utánpótlás területéről) leginkább inspiráló céllal teszünk közzé, mert hiszünk abban, hogy a gyerekek sportágválasztásában – legyen az versenysport vagy szabadidősport – a pozitív példák, példaképek nagy szerepet játszanak.
A téli olimpia magyar vonatkozású eseményeit, eredményeit figyelemmel követjük, és rendszeresen beszámolunk róluk, több okból is. Először is azért, mert az olimpia (legyen az nyári vagy téli), máshoz nem fogható hangulatának köszönhetően minden más sporteseménynél jobban ösztönöz a sportolásra. Talán nem is túlzás, hogy egyféle sportágválasztó esemény, hiszen számos sportággal ismerkedhet meg a gyerek, a szüleivel együtt szurkolva a magyar sportolóknak. Sikerélményeink bőven vannak, kifejezetten eredményes nemzetnek számítunk a nyári olimpiák történetében.
Földrajzi adottságainkból – vagy éppen ellenkezőleg, hiszen a XX. század tulajdonképpen elvette a hegyeinket – kiindulva, nem meglepő, hogy a téli olimpiák nem feltétlenül rólunk szólnak, legalábbis ami a havas sportokat illeti. Persze, majdnem sikerült téli olimpiát rendeznünk, de végül „zsebrevágott minket a történelem”, hogy egy klasszikust idézzek. Sőt, Szocsiban (2014) alpesi síben pontszerzéshez is közel voltunk, az erdélyi származású (lásd hegyek) Miklós Edit révén, aki végül hetedik lett. Ezt a fantasztikus teljesítményt leszámítva be kell látnunk, hogy inkább a jeges, mint a havas sportok területén teremhet számunkra babér. A jégen elért eredmények miatt viszont ezúton is kalapemelés a magyar sportolók előtt. Műkorcsolyában és jégtáncban érmeket is szereztünk, gyorskorcsolyában pontokat. Persze, ez leginkább a múlt, 1980-ban szereztük az utolsó érmet (és pontot) a Regőczy/Sallay jégtánckettősnek köszönhetően. A jelen 2006 óta íródik, amikor színre léptek a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók. Azóta nincs téli olimpia magyar pontszerzés nélkül!
Így jutottunk el oda, hogy éremesélyekkel vártuk a téli olimpiát, ezúttal is a short track csapatban bízva, természetesen. De büszkén jelentettük be a Sportágválasztó magazin oldalán is, hogy 19 sportoló képviseli Magyarországot Phjongcshangban. Műkorcsolyázó, gyorskorcsolyázó, rövidpályás gyorskorcsolyázók, sífutók, alpesi sízők és Elizabeth Swaney freestyle síben.
Rövidpályás gyorskorcsolyázóink remekelnek, a műkorcsolyázó Tóth Ivett szerdán mutatkozik be, Nagy Konrád gyorskorcsolyában szerepelt és szerepel még. Sífutóink már letudták a téli olimpiát, alpesi sízőink is túl vannak néhány számon. Róluk azt szoktuk mondani, hogy helytálltak. És következett a freestyle sí, a félcső és Elizabeth Swaney.
Amit ő mutatott vagy inkább nem mutatott, azt már nagyon sokan látták, és még többen fogalmaztak meg sarkosnál sarkosabb véleményeket. A szégyenthozottazországra még az enyhébbek közé tartozik.
Adta magát – világszerte, mert tényleg tele lett a világsajtó a magyar „produkcióval” – a párhuzam a síugróval, aki az angol színeket képviselte az 1988-as téli olimpián, Calgaryban. Michael Edwards, talán így nem is emlékszel rá. De ha azt mondom, hogy Eddie, a sas, úgy már megvan, ugye? Egyékbént a dobogósokat vágod? Nem? Gondoltam. Ha láttad a róla készült filmet, az volt a benyomásod, hogy szégyent hozott Angliára? Nem hiszem. Pedig a filmben is – és nem kérdés, hogy a valóságban is így volt – forrnak az indulatok az olimpián való indulása körül.
Tévedés ne essék, sok fotelkommentelővel ellentétben egy pillanatig sem gondolom, hogy feltétlenül igazam lenne, vagy én látnám helyesen. Ehhez nem venném a bátorságot, mint ahogy ahhoz sem, hogy ostorozzak valakit (aki elég sokat áldozott azért, hogy az álma teljesüljön), csak azért, mert nem úgy teljesített, ahogy az elvárható. A dolgok nem egyszerűen fehérek vagy feketék, még akkor sem, ha mi, magyarok hajlamosak vagyunk mindent sötéten látni.
Tény, hogy Elizabeth Swaney nem mutatott semmit, ami nyilván kínos. Maga az eredmény nem az, hiszen utolsó lett, magyar freestyle sízőként, ez teljesen rendben van. Mint ahogy alpesi sízőink sem végeznek az élmezőnyben egyik futamban sem. Ne érts félre, én is tudom, hogy ez nem összehasonlítható, és őszinte büszkeséggel írtuk már itt az oldalon is, hogy adott sízőnk helytállt… azaz utolsóként ért célba, de célbaért, és ezzel megelőzött jónéhány (alapvetően jobb) sízőt, akik kiestek. Még egyszer. Nem az alpesi sízőinket minősítem ezzel. Ezúton is gratulálok az eddigi eredményeikhez, kiváló munkát végeztek ők is és edzőik is, és változatlanul szurkolok nekik továbbra is. És azzal is tisztában vagyok, hogy ők „igaziból” versenyeznek. Mielőtt valaki átharapná a torkomat, sportszakmai nekibuzdulásból.
Több kiváló kommentelőtől, sőt szakkommentelőtől is olvastam, hogy ezt ők is, szinte bárki a félmilliónyi magyar síelőből… És valóban, igazatok van. Én is tudok annyira síelni, hogy így lejöttem volna a félcsőben. Sőt, Eric, az angolna sem jelentene komolyabb kihívást úszásban (bár azóta sokat fejlődött, és sokat tett ezért sportágért hazájában). Na jó, Eddie, a sas már más tészta, a síugrás kevésbé szabadidősport. De ők ott akartak lenni az olimpián… és ez elég nagy különbség.
Mi történt?
Foglaljuk össze, ami történt, és nézzük meg, mi történt valójában.
Elizabeth Swaney rendelkezik egy magyar nagymamával. Sítudással kevésbé, viszont mégis szeretne ott lenni az olimpián (lásd Eddie). Saját költségen beutazza a fél világot, hogy kvalifikációs versenyeken teljesítse a szintet, ami szükséges az olimpiai induláshoz. Az indulásra semmi esélye nem lenne amerikaiként, viszont másik magyar női freestyle síző nincs a láthatáron, így adja magát a megoldás. Erre minden érintett áldását adja, Elizabeth Swaney képviseli Magyarországot a 2018-as téli olimpián. A félcsőben, a két futam során – mint ahogy természetesen az edzéseken is – kiderül, hogy semmilyen trükköt nem tud beadni, tulajdonképpen nem tekinthető freestyle sízőnek.
Frissítés: a produkciót megörökítő videót, amit itt mi is beágyaztunk, már eltávolították a YouTube-ról. Persze, még fellelhető, íme:
Azt nyilatkozza, hogy szeretett volna magasabbra ugrani, de túlságosan izgult. Mondhatnánk neki, persze, hogy nem (csak) ez lett volna a feladat, de hagyjuk is. Most egyébként is mindenki rajta köszörüli a nyelvét, a világ pedig nevet rajta, és állítólag rajtunk. Azaz szégyent hozott az országra. Tényleg? És ha így is lenne, biztos, hogy ő a hibás?
Tényleg szégyen?
Kezdjük a Magyar Sí Szövetség nyilatkozatával:
„Elsősorban a sportág kvalifikációja az, amely ezt a helyzetet előidézte, és az, hogy a női síakrobatika még gyerekcipőben jár, kevés a magasan kvalifikált képviselője. A sportág pontozása is kérdéseket vet fel, hiszen ahogyan azt a hétfői félcső selejtező is mutatta, az, aki a pálya alján elesik, hiába mutatott be addig szép elemeket, kevesebb pontot kap, mint aki Elizabeth Swaneyhez hasonlóan szépen lejön a pályán mindenféle kockáztatás nélkül. Elizabeth a világkupaversenyeken is hasonló produkcióval gyűjtögette a pontjait. Az tény, hogy a tavalyi évben nem láttuk versenyezni, a helyszínen, az edzéseken észleltük, hogy mire képes. Mivel senki helyét sem vette el, így nem gondoljuk úgy, hogy nem kellett volna támogatnunk az olimpiai indulását. Elizabeth Swaney a felkészülését és versenyzését teljes mértékben saját forrásból fedezte.”
Ööö… Tessék?! A Szövetség úgy indította őt magyar színekben, hogy egyáltalán nem nézték meg, mire képes? Rendben, ne utazzanak a helyszínre. De tényleg nem néztek meg egyetlen videót sem?!
Minden más (is) ott van a fenti nyilatkozatban.
Én – nyugodtan kövezzetek meg érte – nem kárhoztatnám Elizabeth Swaney-t a történtekért. Több fórumon már-már csalással vádolták, hogy tulajdonképpen kiügyeskedte a részvételt. Az álma az volt, hogy ott legyen az olimpián. Nagyon sokat áldozott ezért, és végül sikerült neki. Igen, ehhez kellett a „hiba” a rendszerben. De ez nem az ő bűne. Az viszont kétségtelenül a javára írandó, hogy nem terhelte a magyar adófizetők erre érzékeny zsebét a kvalifikáció költségeivel. Ő a saját álmai megvalósítására koncentrált, aki úgy érzi, hogy ezzel szégyent hozott az országra – én egyébként nem így gondolom –, az ne őt hibáztassa. A Szövetségnek pedig ott azért lehet némi igaza, hogy Elizabeth senki helyét nem vette el, nem került pénzbe… szóval kedves kommentelő sporttársak, tessék felkötni a lécet meg a gatyát, és indulni a következő téli olimpián freestyle síben, és akkor megmutathatjátok.
A párhuzam Eddie-vel, a sassal még egy ponton adja magát. Az ő szárnyalása miatt is húzott egyet a NOB a kvalifikációs rendszeren, nyilván itt is ez történik majd. Azaz a fotelből a félcsőbe vágyó honfitársainknak kicsit nehezebb dolga lesz. (Egyébként attól nem félek, hogy nem lesznek előbb-utóbb jó női freestyle sízőink, mint ahogy snowboardban is ott vagyunk a világtérképen.)
Tehát. Nem gondolom, hogy Elizabeth Swaney szégyent hozott Magyarországra, de még a magyar sportolók megítélésén sem változtatott, szerintem. Nem hiszem, hogy kevésbé értékelnék rövidpályás gyorskorcsolyázóink szenzációs szereplését vagy éppen alpesi sízőink teljesítményét. Sőt, a megkérdezett versenytársak (na jó, bocs) Elizabeth fölött sem törtek pálcát, nem nyilatkozták azt, hogy nem kellett volna ott lennie.
Nem valószínű, hogy Erzsi (vagy Elizabeth), a turul címmel film szülessen, az viszont egészen biztos, hogy a történtek miatt a magyar sport világszerte több figyelmet kapott. És miután a magyar sportolók teljesítménye – különösen hazánk lélekszámához viszonyítva – valóban minden elismerést megérdemel, ennek a figyelemnek nem lehet negatív következménye.
De vitatkozni, azt lehet. 🙂
Fotó: MOB / Szalmás Péter
