Azon túl, hogy a sport örömforrás, sokszor a fejlődés érdekében a határok feszegetéséről és a komfortzónából való kilépésről is szól. Ezért olyan kényes kérdés, hogy meddig mehet el egy edző, aki szeretné a legjobbat kihozni a tanítványából. Mikor kell közbelépni, és hogyan hat a túlzott erélyesség a gyerekre? Ennek jártunk utána.
Sport: örömforrás vagy teljesítménykényszer?
A sport optimális esetben nem elsősorban az eredmények hajszolásáról szól, hanem élvezetes tevékenység a gyerek számára. Már csak azért is, mert egy kiskorú nem miniatűr felnőtt, hanem folyton változó életkori sajátosságai vannak, amelyeket az edzéseken figyelmen kívül hagyni elhibázott pedagógiai döntés a szakemberek szerint. Emellett azért is fontos, hogy jól érezze magát a gyerek mozgás közben, mert hosszú távon csak így tartható fenn a motiváció. Az egészségtudatos szokásokat pedig könnyebb kiskortól kezdve megőrizni, mint majd felnőttként kínkeservesen kialakítani. De addig is, amíg megnő a mozgékony csemete, rengeteg területen fejlődhet, ha sportol. Nemcsak a fizikai ereje és a testtudatossága alakul, de lelkileg is erősebb lesz: a sport többek között fegyelemre tanít, fejlesztheti a társas készségeket, és önismeretet ad. A mozgás öröme tehát egyben a tanulás öröme is. Ne hagyjuk, hogy ezt az örömet negatív tapasztalatok árnyékolják be! Ehhez első körben szülőként fel kell ismernünk, ha a gyereknek esetleg bántalmazásban van része az edzéseken – ami sajnos nem ritka.
Hazai pályán
Az UNICEF Magyar Bizottsága 2014-ben tette közzé tanulmányát, Gyermekek tapasztalatai a sportban címmel, amely egy átfogó hazai kutatás eredményeiről számol be. A vizsgálat során közel 900, 18–63 éves felnőttet kérdeztek meg gyermekkori tapasztalataikról, amelyeket verseny- vagy hobbisportolóként szereztek. Aggasztó módon a megkérdezettek több mint 70%-ának volt része érzelmi bántalmazásban, minden harmadik gyermek élt át szexuális bántalmazást, minden negyedik pedig fizikai erőszakot.
Mi számít bántalmazásnak?
Ma lépten-nyomon a bántalmazás szóba botlunk, de kevesen vannak vele valóban tisztában, hogy mi számít annak és mi nem. Különösen kényes és sokat vitatott kérdés ez a sport esetén, ahol a határok bizonyos mértékű feszegetését sokan a fejlődés árának tekintik.
A gyermekbántalmazás definícióját így határozza meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO): „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”
A már említett UNICEF-tanulmány az érzelmi és fizikai bántalmazást is körülhatárolja. Érzelmi bántalmazás lehet, ha félelemérzetet vagy szorongást keltenek a gyerekben, ha megszégyenítik, állandóan kritizálják, érzelmileg zsarolják, kihasználják, vagy ha túl magas, esetleg túl alacsony elvárásokat állítanak elé. Fizikai bántalmazást pedig akkor él át a gyerek, ha fizikai sérülést, fájdalmat vagy szenvedést okoznak neki. Ha sportról van szó, akkor fontos a szándékosságot hangsúlyozni: egy véletlenül, edzés közben szerzett sérülés természetesen még nem erőszak. Az viszont már annál inkább, ha például megalázzák a gyereket a testalkata vagy a teljesítménye miatt, ha büntetésként megverik, ha megfélemlítik, ha evészavarokba hajszolják, ha megtagadják tőle a pihenőidőt vagy a sérülésből való felépülési időt, ha teljesítménynövelő szerek használatára kényszerítik, ha megalázó beavatási szertartásokon kell részt vennie, vagy ha esetleg túlzott fizikai kockázatvállalásra kényszerítik. A túlzott terhelés persze egyénileg mást és mást jelent: a gyerekek terhelhetőségének mértéke nagyon különbözhet egymástól. A legkorszerűbb sportpszichológiai szemlélet szerint ezért az egyénre szabott terhelés a célravezető, amit szakszerű, előzetes felmérés kell, hogy megelőzzön.
Hová lehet fordulni, ha baj van?
Egyre több sportszövetség foglalkozik kiemelten a bántalmazás megelőzésével és az aggodalomra okot adó esetek feltárásával. Ha mégsem sikerül házon belül megoldani az ügyet, akkor a házi- és gyermekorvosok, a rendőrség és a gyermekjóléti szolgálatok mellett többek között a következő szervezetek segíthetnek, a probléma egyedi jellegéhez igazodva: Kékvonal Gyermekkrízis Alapítvány, Nemzeti Drogmegelőzési Iroda, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala; Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület; Országos Gyermekegészségügyi Intézet.
