Petróczy János minden bizonnyal a legrégebbi Honvéd-versenyző hazánkban, 1950-ben igazolt le a klubhoz, vagyis – kis megszakítással – több mint 71 éve erősíti a klubot. A kétszeres Európa-bajnok kajakos, aki generációk példaképe, ma sem tétlenkedik. Kajakozni ugyan már nem szokott a térdei miatt, de az erősítés a napi rutinjának része maradt. 84 évesen 100 kilóval nyom fekve.
Miért éppen kajak?
– Az Árpád Gimnáziumba jártam, ahova Blahó Kálmánék jöttek toborozni. Én ugyan még csak 13 éves voltam és 14 éves kor alatt nem lehetett versenyezni, ezért többször el is tanácsoltak, de olyan szívós és erőszakos voltam, hogy végül maradhattam. A kitartásom azzal magyarázható, hogy egyből megtetszett a kajakozás és ügyes is voltam, 13 évesen felvettem a versenyt a húszévesekkel is. 1950-ben tehát amolyan alapító tag voltam a klubban, versenyezni egy évre rá kezdhettem el.
Akkor 71 éve Honvédos. Ez aztán a klubhűség!
– Igen, csak rövid időre mentem máshova, amikor 3 szakosztályától megvált az egyesület, kénytelenek voltunk eligazolni, de ahogy lehetett, visszatértünk a Honvédhoz. Régen nem a Hajógyári szigeten volt a bázis, oda 1989-ben költözött a szakosztály, azóta ott edzek. Amíg tudtam és a térdem engedte, napi 15-20 kilométert kajakoztam. Körülbelül egy éve volt egy sportsérülésem és a térdeim már nem engedik, hogy a hajót biztonsággal levigyem a vízre, úgy meg nem akarok evezni, hogy más viszi le a hajómat.
Gyakran előfordul, hogy egykori élsportolók pályafutásuk befejezése után elfordulnak a sporttól, de ön ugyanolyan lelkes maradt. Ez mivel magyarázható?
– Egyrészt mindig is imádtam csinálni, másrészt még évekkel ezelőtt beszéltem egy kardiológussal, aki azt mondta, hogy a szívizom ugyanolyan izom, mint bármelyik másik, ha edzésben van, jól működik, ha túl sokat pihen és nem kap elég ingert, elgyengül. Ő tanácsolta azt, hogy életem végéig sportoljak, ami természetesen nem esik nehezemre, csak meg kell találni azt a mozgásformát, ami megy. Az erősítés ilyen.
84 évesen 100 kilót fekvenyomni mindenképpen példás dolog. Hogy érzi, ez mennyiben a kitartás, a szívósság és mennyiben a genetika érdeme?
– Is-is. Öten vagyunk testvérek, mindannyian élünk még és mindannyian jó egészségnek örvendünk. A szüleim nagyon odafigyeltek a nevelésünkre, mind az öten diplomát szereztünk, pedig édesanyám árván nőtt fel, vagyis nem volt egyszerű gyerekkora. De ők nagyon sok energiát és időt szántak arra, hogy minket segítsenek. Jellemző a családban a hosszú életkor, de az is jellemző, hogy mindenki tudatos és odafigyel magára, vagyis a jó egészség és a mentális frissesség a két dolog együttes eredménye.
Az ön gyermekei is folytatták ezt az utat?
– Kajakosok ugyan nem lettek, de mindkét gyermekem megállja a helyét az életben, a fiam hosszú távokat kerékpározik és fut, és a négy unokámra is nagyon büszke lehetek.
Említette, hogy mind az öten diplomát szereztek, ami azért az ötvenes években nem volt általános, pláne nem úgy, hogy ön közben élsportoló volt, nyert két Európa-bajnoki aranyérmet és két világbajnoki ezüstöt. Hogy tudta összeegyeztetni a tanulást és a sportot?
– Régen más volt a sport világa. Nem voltak ennyire specifikusak a sportban betöltött szerepek. Nekem volt olyan Európa-bajnokságom, ahol délelőtt eveztem négyesben 10 ezer métert, délután pedig a váltó tagjaként szálltam vízre. Ma vannak kétszázas, ötszázas versenyzők, és olyanok, akik hosszabb távokat mennek, tényleg minden más, mint akkoriban. Az sem ugyanaz, hogy régen volt valami bája a sportolásnak. Kéthetente hétvégenként versenyeztünk, a köztes időszakban eljártunk evezős túrákra az ellenfeleinkkel, akik versenyen kívül jó barátaink voltak. Ezek a barátságok egy egész életre szóltak. Ma már ilyen nem nagyon van. Nálam amúgy az egyetem elvégzése nem okozott gondot, a Műszaki Egyetemen diplomáztam, de amikor elkezdtem dolgozni, már adódtak gondjaim abból, hogy sok időt elvett a sportolás. Ezért egy idő után döntenem kellett, hogy vagy a munkában haladok előre vagy maradok kajakos. A munka mellett döntöttem, akkor már volt családom és szépen haladtam előre a ranglétrán. Voltam osztályvezető, dolgoztam kutatási területen és voltam kutatási és beszerzési igazgató is. Sokat terveztem is, főleg ipari létesítményeket, nagyon szerettem a munkámat, úgy érzem, abban éppen úgy ki tudtam teljesedni, mint a kajakozásban.
Minek köszönhető az, hogy élete minden területén sikeres és kiegyensúlyozott volt?
– Talán annak, hogy mindig szerettem azt, amit csináltam és hogy nem sajnáltam energiát tenni abba, ami fontos volt az életemben. Például 1957-től már edző nélkül kajakoztam, nem volt szükségem arra, hogy más hajtson, mert hajtottam én saját magamat. Ha van egy célom, akkor azért megteszek mindent, nem okoz gondot az erőfeszítés, sőt, a szenvedés, kínlódás részét is szeretem, mert tudom, hogy eredményre fog vezetni. Pontosabban, csak az vezet eredményre. Én ebben látom a sikereim titkát, legyen szó az élet bármelyik területéről.
