Kajak-kenu

9
Sze

Orvosi pálya helyett lett hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta

Tokió óta Kozák Danuta női rekorder az olimpiák történetében, ő az első magyar női sportoló, aki hatszoros olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A 34 éves kajakos azt mondta korábban a Nagy Sportágválasztónak, hogy a vízitúrák szerettették meg vele a sportágat. Nézzük, milyenek voltak Danuta kezdeti lépései a kajakozásban.

3
Sze

Úszóból lett olimpiai bajnok kajakos Csipes Tamara

Van, akinek egyből sikerül a sportágválasztás és akadnak olyanok is, akik először mást kezdenek el, később jönnek rá, hogy inkább máshol kellene próbálkozniuk. Csipes Tamara először édesanyja, a volt klasszis Orosz Andrea sportágát, az úszást kezdte el, aztán átváltott édesapja, az olimpiai bajnok Csipes Ferenc sportágára. Végül Tamara a második sportágában lett olimpiai bajnok.

16
aug

Tótka Sándor már 2010-ben olimpiai bajnok volt!

Tótka Sándor fantasztikus versenyzéssel nyert K1-200-on a tokiói olimpián. A kajakos azonban már 2010-ben olimpiai bajnoki címnek örülhetett, az ifjúsági korosztályban. A szingapúri ötkarikás játékok idején ugyanúgy drukkolt érte Gyomaendrőd, mint most, Tokióban, a felnőttek olimpiáján.

6
aug

Varga Ádám: magaménak éreztem a himnuszt!

Varga Ádám fantasztikus teljesítménnyel lett olimpiai ezüstérmes a tokiói olimpián a kajak-kenu versenyek királykategóriájában, ezer méteres egyesben. A mindössze 21 éves kajakos Kopasz Bálint mögött lett második, és ugyan Bálintnak szólt a himnusz, de Ádám is magáénak érezte, hiszen óriási bravúr volt ilyen fiatalon másodiknak célba csapni ebben a roppant nehéz versenyszámban.

29
Júl

Kozák Danuta üzeni Japánból: jövő héten már harapni fogok!

Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos, a Fradi versenyzője, három számban indul az olimpián. Ha mindegyikben nyer, minden idők legeredményesebb magyar olimpiai szereplője lesz. De persze egy interjú során ilyenre nem kérdez rá az ember. Villáminterjú a már Japánban tartózkodó Danutával.

28
Júl

Mesebeli tavon végzi az utolsó simításokat az Adolf, Fejes kenupáros

Adolf Balázs és Fejes Dániel kenupáros már Japánban készül a közelgő olimpiai futamára. A fiúk több szempontból is különösen érdekesek, egyrészt svéd stílusban eveznek, vagyis a hajó egyazon oldalán húzva lapátolnak, másfelől rendkívül fiatalok, 21 évesek. Dani és edzőjük, Németh Szabolcs a Merkapt-Mekler László Sport Egyesület tagja, Szabit kérdeztük a kinti körülményekről.

16
Júl

Egyazon Európa-bajnokságon nyert aranyérmet anya és fia

Talán még egy kajak-kenu világversenyen sem fordult elő, hogy anya és fia is aranyérmet szerezzen, egészen mostanáig. A moszkvai maraton Európa-bajnokságon ifjúsági kajak párosban Kolozsvári Brúnó és Mitring Olivér, két órával később pedig Brúnó édesanyja, Csay Renáta is nyerni tudott, mégpedig Czéllai-Vörös Zsófiával párosban. Le kalappal Renátáék előtt!

29
jún

Mindhárom egyest megnyerte az Eb-n a 18 éves kajakos

Elképesztő teljesítményt nyújtott a hétvégi, poznani utánpótlás Európa-bajnokságon Kurucz Levente. A 18 éves kajakos mindhárom egyes számot megnyerte, 1000, 500 és 200 méteren is meggyőző versenyzéssel végzett az élen. Na, de hogy lett belőle kajakos? Ő maga meséli el.

11
jún

18. szülinapján másokon segített, most felnőtt Eb-n nyert érmet!

Ritka, hogy valaki a 18. születésnapját arra használja fel, hogy másokon segítsen. Fodor Nicholas, az MTK kenusa így tett, arra kérte az ismerőseit, hogy ne ajándékot vegyenek neki, hanem vele együtt csatlakozzanak egy adománygyűjtő akcióhoz. Másfél év telt el azóta, Nicholas a napokban a felnőtt Európa-bajnokságon kenu egyes 5000 méteren második lett. Jó emberhez került az ezüstérem!

9
jún

21 évesen egyesben lett Európa-bajnok Dorka

Gazsó Alida Dóra a hétvégi kajak-kenu Európa-bajnokságon csodálatos versenyzéssel nyert 1000 méteren. A 21 éves kajakos nem készült külön az ezer méterre, célja, hogy majd egyszer az olimpiai számban, ötszáz egyesben is bizonyítson, de annyira fiatal, hogy erre bőven van még ideje.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!