A Nagy Életmódválasztó programunk egyik lelkes tagja Zsebe Viktória. Korábban képes volt önállóan fogyni, de aztán megrekedt az életmódváltása, majd két covidbetegség akadályozta. Most a program résztvevőjeként elmondhatja magáról, hogy sok mindenen sikerült már változtatnia és a folyamatnak még messze nincs vége. Beszámolója tanulságos lehet mindenki számára.
„Körülbelül két évvel ezelőtt kezdtem el tudatosabban táplálkozni, aminek köszönhetően le is fogytam közel 20 kilót. Ez egy lassú fogyás volt, minimális időt töltöttem sporttal, nem kértem külső segítséget a számomra megfelelő mozgásformákról, és azok közül, amit ismertem, nem mertem egyiket sem elkezdeni. Egyedüli kivétel a biciklizés volt, de azt is csak jó időben használtam. Tavaly nyáron stagnált a fogyásom, ezért elkezdtem személyi edzőhöz járni, remélve, hogy a mozgás új lendületet ad. Eleinte értem el sikereket, de hónapokon keresztül nem mozdult a súlyom. Aztán szeptember végén igazoltan elkaptam a covidot, amit egy nagyon hosszú poszt covid időszak követett. Közel fél éven keresztül folyamatosan kimerültnek éreztem magam, fárasztó és dühítő is volt ez az időszak, mert szerettem volna visszakapni a régi energiaszintemet, azt érezni, hogy bármire képes vagyok. Érdekes módon ennek végül a következő covid betegségem vetett véget, amikor maximumra kapcsolt az immunrendszerem. De két covid sem lehet kifogás arra, hogy változtatnom kell.
Utolsó nap küldte el a jelentkezését
A második betegség után eltelt körülbelül egy hónap, amikor realizáltam, hogy újra a tettek mezejére kell lépnem. Vissza is kúszott néhány kiló, ezt éreztem, de a mérlegre nem mertem ráállni. Tovább szerettem volna folytatni, amit korábban elkezdtem, nem hagyhattam veszni hagyni, amit addig elértem.
No de mi legyen a módszer, amivel elindulok? Mit egyek, milyen mozgást végezzek?
Ezeken morfondírozva teljesen véletlenül találtam rá a Facebookon a Nagy Sportágválasztó felhívására. Nagyon szimpatikus volt a programleírás, érdekes módon mégis csak az utolsó nap küldtem el a jelentkezésemet. És előtte sem álltam mérlegre, pedig be kellett írni az aktuális súlyt, így „tippeltem”. Pár nappal később végre erőt vettem magamon és megmértem a súlyomat– persze két kilóval többet mutatott, mint amennyit a jelentkezési lapra írtam. Ez már adott egy motivációt arra, hogy elkezdjem a változást – függetlenül attól, hogy kiválasztanak vagy sem (bár végig abban bíztam, hogy igen).
Sírt, amikor kiválasztottuk
Aztán egy nap csörgött a telefonom: kiválasztott lettem!
Szó szerint sírtam örömömben, hiszen tudtam, hogy ez egy hatalmas lehetőség, ami nem csak a súlyomat és az egészségemet változtatja meg, hanem az életminőségemet is. A többi kiválasztottal és a szakértőkkel való találkozón jó volt látni a motivált csapatot. Megtörténtek az időpontegyeztetések. Először vérvétel és vércukorvizsgálat volt – ez utóbbitól jobban tartottam, mint bármitől, ugyanis eddig soha nem tudtam végigcsinálni. Egymást is támogatjuk, így sokat jelentett nekem, hogy nem egyedül voltam az orvosi váróban, és az is, hogy a vizsgálat előtti nap elláttak a többiek néhány jó tanáccsal.
Június végén elkezdtem az edzéseket, Czakó Bettina dietetikussal is találkoztam, addigra megjöttek a laboreredmények is, az inzulinrezisztencia nálam is pluszos lett. Az időpont előtti néhány napról táplálkozási naplót kellett vezetni, és azt kielemeztük a beszélgetés során.
Viszlát, cukor, jobb nélküled!
Megtörtént az inbody mérés is, és sikerült a jelentkezéskor megadott súly alá fogynom, aminek nagyon örültem. Egy héttel később megérkezett az étrend, napi ötszöri étkezés, külön az edzés és pihenőnapokra. Jobbára olyan dolgok, amiket szeretek. Az első pár nap volt a nehéz, mert mindent elhagytam, amiben hozzáadott cukor van. Ekkor jöttem rá, hogy ha elfáradtam, mindig valamilyen cukros dologgal pörgettem magam, főleg kávéval (kávékkal). Az új étrend első pár napja emiatt kicsit nehéz volt, de aztán lejöttem a szerről. A kávét is képes vagyok cukor nélkül és olyan kókuszitallal inni, amiben nincs hozzáadott cukor. Kis siker is siker! Varró Tina, gyógytornásznál is jártam, kaptam tőle külön feladatokat, amivel a csípőmobilizációt javíthatom. Ezeket a gyakorlatokat minden nap elvégzem.
És persze akitől nagy gondolkodó leszek, az Zsolt Eszter. Kéthetente beszélünk, ő szorgosan jegyzetel, aztán megkapom a házi feladatot, hogy gondolkozzak, írjak. Teljesen más mélységet jelent például elgondolkodni az életed egy szakaszán, mint ugyanazokat a gondolatokat papírra vetni. Én az utóbbit csinálom és mondhatom, jót tesz!”
