Bringamágia

  •  
  •  
  •  
  •  

Amikor gyerekként arról gondolkoztam, hogy milyen lesz, ha egyszer „én is ANYUKA leszek” (a lányom szavajárásával élve) többször bevillant egy kép. Bringázom a gyerekeimmel és férjemmel. Együtt tekerünk gyönyörű tájakon, és nagyokat kacagunk. Aztán eltelt sok-sok év, és lám, együtt cangázik az egész családom…

„Az élet olyan, mint a kerékpározás. Állandóan mozgásban kell lennünk, hogy egyensúlyban legyünk” – mondá Einstein. Tudott valamit, nem igaz?! Ez a klasszikus, patinás drótszamár és a mindenféle pacek, menő modern változata tényleg mágikus. Jól áll mindenkinek, sokszínű, gyógyít, kímél, erősít, közösségi élményt teremt, változatos. Költséget csökkent, egészségessé tesz, buzdít, kikapcsol, tanít és még trendi is. Szerintem nincs olyan ember, akinek ne lenne élménye a kétkerekű jószággal kapcsolatban. Hallgatom! Meséljetek!

Kislánynak is vagány voltam, egy felnőtt férfikerékpár váza alatt tanultam meg használni a két kereket. (Hol volt akkor még a mai szuper futóbringa?!) Sohasem estem el így sem, és nagyon szerettem vele róni szülőföldem utcáit. Aztán amikor saját, de öröklött biciklem lett, akkorát zúgtam az árokba, hogy azóta is nevet rajta a fél falu… Odáig voltam a BMX-banditákért és azt gondoltam, a Tour de France-on szuperhősök indulnak. Azt is szerettem, amikor apu a vázon vitt. Nem volt kényelmes, de röhögtünk nagyokat. Aztán a váz és a kacagás maradt, de már nem apu vitt a vázon. Az első, „csakazenyémmontimat” 16 évesen vettem a saját nyári fizetésemből, a mai napig megvan és várja következő gazdáját.

A bringamágia a gyerekeimet korán elérte. Kismoci után futóbringa, modern kor modern járművei. Úgy repesztett vele mindkettő, hogy öröm volt utánuk futni, de tényleg. Aztán amikor a Nagy kinőtte a futójárgányt, beütött a krach. Közölte, hogy nem adja, nem kell neki egy rendes kétkerekű, négykerekű meg főleg nem. Aztán valahogy mégis, de mégsem, de mégis, aztán négykerekű, seprűnyél, aztán kétkerekű, húú, eddig simán ment. De a kétkerekű-váltásakor átok került a bringára. „Nehéz tekerni, nem akarom, nem megy, nem tudom, nem jó, nem megy, fáj a lábam, ég a combom, nem bírom tovább”. Atyaég, gondoltuk. Kire ütött ez a gyerek? Az Apja a talpától a feje tetejéig bringás. Hogy fog ez az antibringás-kölök megtanulni valaha is biciklizni? Segített a szomszéd, a sétálók, a munkások, a postás. Semmi eredmény, no jó, 2 méter is már valami. Kéri vissza futóbringát, dobja el a kétkerekűt. Még jó, hogy ősz volt ekkor, jött a tél. Mérgünkben a Férjemmel elmentünk egy hosszút bringázni, és hagytuk az egészet. Majd megtanul, ha akar.

A Kicsi a futóbringa után zökkenőmentesen felpattant a kétkerekűre, és azóta is vagányan tekeri. Már a második méretnél tart, de szerencsére öröklött jószágokból van utánpótlás, még egy ideig. És mi lett a Naggyal? Hatott-e a bringamágia? Természetesen igen! A rákövetkező tavaszon a Nagy magától megtanult biciklizni, tényleg. Azóta 3. helyezett lett az iskolai ügyességi kerékpárversenyen, körbetekerte a Velencei-tavat, 8 évesen letekert 50 km-t. Önszántából indul kerékpáros kupáért teljesítménytúrán. Emellett úgy ismeri az endurót, a freeride-ot és a triált, hogy csak na. No jó, egy pici varázslat is van a dologban. Amikor Apa Girot és Tour de France-t néz, Anya pedig videókat mutat Danny Macaskill-ről, akkor az?

Végül a Nagyra is hatott a bringamágia…

Tandemezz a városban a szerelmeddel! Városi vagányként szoknyában, sminkben, virágkosárral a kerékpárodon mosolyogj a napra! Állj fel egy baleset után, és köszönd meg a sisakodnak, hogy nem haltál meg! Fedezz fel csodás tájakat, tekerj körbe tavakat bringatúrákon! Pihend ki a rohanó és bosszantó napodat este a nyeregben! Száguldj versenyen és érj el hihetetlen teljesítményeket! Próbálj ki egy fekvőbringát! Vagy csak kövesd a gyerekeidet napnyugtakor az utcában, és érezni fogod a bringamágiát! Ágyő, megyünk még egy családi bringakört így este…