Idén szeptemberben 18 éves fennállásunkat ünnepeljük, mely apropóján szeretnénk rátalálni azon fiatalokra, akik 2007 szeptembere óta bármely Nagy Sportágválasztó eseményünkön megismerték azt a sportágat, melyet a mai napig versenyszerűen, egyesületi szinten űznek, részt vesznek hazai vagy akár nemzetközi versenyeken és az életük fontos részét képezi az amatőr vagy profi sport.
Szepesi-Réder Benedek eleinte kicsit értetlenül állt a Rubik kocka forgatásának rejtelmei elé, majd kellő kitartással, szorgalommal és türelemmel elérte, hogy kirakja az alap 3×3-as Rubik kockát, sőt immár több magyar nemzeti rekordot is tart méghozzá Rubik óra kategóriában.
– Mikor jártál először a Nagy Sportágválasztón és milyen benyomást keltett az esemény, hogy érezted magad?
Szepesi-Réder Benedek: 2015-ben a szüleim vittek el egy Téli Sportágválasztóra. Nincsenek élénk emlékeim, mivel 6 éves voltam akkor, de biztos vagyok benne, hogy élveztem, hiszen azóta is rendszeresen visszajárok a Nagy Sportágválasztó rendezvényekre.
– Hogyan találkoztál a Rubik kockával és a Sportágválasztó hogyan járult hozzá ahhoz, hogy később elkezd űzni ezt a sportot?
Szepesi-Réder Benedek: Sokadik látogatásom alkalmával, 2021 szeptemberében találkoztam először a Rubik kockával. Nagy érdeklődéssel figyeltem a standnál az embereket, akik elképesztő sebességgel rakták ki a kockát. Odaléptem a standhoz, ahol az egyik kockás elkezdte nekem elmagyarázni, hogyan kell kirakni. Tíz perc után mindketten úgy éreztük, hogy ennyi elég volt, mert azon kívül, hogy megnéztem, milyen jól forognak a kockák, nem sokat értettem abból, amit mondott, de a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, és néhány nappal később felfigyeltem arra, hogy az egyik osztálytársam ki tudja rakni a kockát, és újra elkezdett érdekelni a téma. Tőle tanultam meg az első két sor kirakását, a többit pedig az internet segítségével. Sokan azt hiszik, hogy ha egy videó megnézése után nem tudják kirakni a kockát, akkor nincs elég „agyuk” vagy megfelelő térlátásuk hozzá, pedig valójában gyakorlatilag mindenkinek legalább 1–3 hétbe telik elsajátítani ezt a képességet. Én 3 hét gyakorlás után tudtam magabiztosan kirakni a kockát.
– Mi pontosan a Rubik kocka versenyzés és milyen készségek elsajátítását teszi lehetővé?
Szepesi-Réder Benedek: A köztudatban a klasszikus 3×3-as bűvös kocka él, és ennyi. Valójában a klasszikus kockán kívül nagyon sok más alakú és más képességeket igénylő Rubik-játék létezik, amelyekkel kockaversenyeken lehet találkozni. Jelenleg tizenhét kategóriában lehet indulni, így mindenki megtalálhatja a saját kedvencét. Fél évvel az első kockakirakásom után találkoztam először a Rubik-órával, amelybe rögtön beleszerettem. A hasonlósága a Rubik kockával csak a nevében van, minden másban eltér: máshogy kell forgatni, más dolgokat kell hozzá megtanulni ahhoz, hogy gyors legyél, és más logikát is igényel, mint a kocka. Ebből a kategóriából vagyok azóta is a legjobb.
A közhiedelemmel ellentétben sajnos a profi kockások nem matekzsenik. Viszont a versenykockázás elképesztően jó koncentrációt ad, és szerintem az ember problémamegoldó képességét is fejleszti.
– Milyen sikereket értél el az elmúlt években, mire vagy a legbüszkébb?
Szepesi-Réder Benedek: Mint már említettem, a kedvenc kategóriám a Rubik óra. Ebből a kategóriából 19 magyar nemzeti rekordot sikerült felállítanom az elmúlt 3 évben, azaz folyamatosan megjavítottam a saját eredményeimet. A legbüszkébb határozottan a 2023 szeptemberében elért Rubik óra magyar rekordomra vagyok, amellyel akkor a világon a 24. leggyorsabb voltam.
– Miért ajánlanád a Nagy Sportágválasztót gyermeknek, felnőttnek, családoknak?
Szepesi-Réder Benedek: Szerintem a Nagy Sportágválasztó egy olyan esemény, amelyre mindenkinek el kell látogatnia minden évben, függetlenül attól, hogy az illető hány éves, sportol-e vagy sem. Ez ugyanis egy olyan rendezvény, ahol mindig láthat az ember érdekes dolgokat, és mindig megismerkedhet egy új sporttal, amely később meghatározhatja az életét vagy annak egy szakaszát.
Én legalább négyszer voltam kint, mire megtaláltam a Rubik kocka világát, és azóta is minden évben megnézek minden standot, hogy milyen újdonságok vannak, vagy esetleg milyen olyan sportok, amelyeket már régebben láttam, de akkor még nem keltették fel az érdeklődésemet, azóta viszont megszerettem. Az a legjobb az egészben, hogy itt ki is lehet próbálni mindegyiket.