Rédli András – az én sportágválasztásom

  •  
  •  

Folytatjuk bajnokaink sportágválasztásáról szóló sorozatunkat, melynek mostani vendége imádja a csapatsportokat, mégis legnagyobb sikereit egy egyéni sportágban érte el. Hűséges típus, állandóan nyerni akar, erénye a jó koncentrációs képesség és határozott véleménnyel rendelkezik a mostani generáció sportágválasztásának kérdésköréről.

Ő nem más, mint Rédli András olimpiai bronzérmes, Világ – és Európa-bajnok párbajtőrvívó. A bevezetőnkben már előrevetítettünk néhány érdekességet róla, ezeket szeretnénk most a lehető legteljesebben kivesézni.

Lássuk az első állításhoz – miszerint „imádja a csapatsportokat, mégis legnagyobb sikereit egy egyéni sportágban érte el.” – milyen élményeket, emlékeket fűz a sportoló.

„Sokat sportoltam, az általános iskolában atletizáltam, de tagja voltam a megyei győztes focicsapatnak, a megyébe kijutó kézilabda – és kosárcsapatnak is. Nagyon szerettem a labda – és csapatsportokat, mindig is fontos volt és fontos most is a közösséghez való tartozás, hogy együtt nyerünk, együtt örülünk, szeretek csapatban gondolkodni.”

„Futballistának készültem, de anyukám tanácsára átmentem a víváshoz, több lehetőséget látott a vívásban számomra és bejött a számítása. Tapolcán születtem, a Tapolcai Vívóklubban kezdtem el vívni 1995-ben, immár 25 éve. Itt csak párbajtőr szakosztály üzemelt, tehát a fegyvernem adott volt, azt nem tudtam választani. Az első edzőm, Borosné Eitner Kinga néni neve garancia volt a jó szakmai munkára, a jó közösség kialakulására és az utánpótlás nevelés sikerességére. Ő a mai napig minőséget képvisel a vívás világában. Jöttek a kezdeti sikerek, motivált voltam és ott ragadtam a páston. Nem bántam meg és remélem Magyarország, illetve a szurkolók sem.” 🙂

„Hűséges típus.” – mit jelenthet ez, ha most kizárólag a sportra koncentrálunk? Íme, a válasz.

„Kinga nénivel 12 évet dolgoztam együtt, 2007-ig, ez után Udvarhelyi Gábor lett az edzőm, vele a 13. évemet taposom, tehát hűséges típus vagyok. A 2016-os riói olimpia után az akkori honvédelmi miniszter, Simicskó István ösztönzésére – mint katona a katonához – csatlakoztam a Honvédhoz 2017-ben. Nagyon örülök, hogy a Tapolcán töltött 22 év alatt, egy olimpia bronzérmet, egy EB és egy VB aranyérmet is le tudtam tenni a Balatoni Vívóklub (a Tapolcai Vívóklub mostani elnevezése – a szerk.) asztalára. Természetesen nagyon jól érzem magam a Honvédnál, jó szakmai váltás volt.”

Egy sportoló általában nem tud kibújni a bőréből és akármiről legyen is szó, mindig, minden helyzetben, „állandóan nyerni akar”. András sincs ezzel másképp, sőt…

„Meggyőződésem, hogy ha mégis focista lett volna belőlem, válogatott labdarúgó lennék, és most ezt nem azért mondom, hogy lebecsüljek bárkit vagy kritikával éljek. Egyszerűen csak mindennek, mindig úgy álltam és állok neki, hogy nyerni akarok és a legjobb lenni, legyen szó akár csak egy társasjátékról vagy egy sakkpartiról. 20 évvel ezelőtt és most is „halálos” összeveszések voltak/vannak a családi összejöveteleken, amikor mi játszunk. Természetesen mindent a fair play szellemében, de ez mindig fontos volt és lesz is.” 🙂

Ha egyetlen szót kellene társítanunk a víváshoz, az a koncentráció lenne. „Erénye a jó koncentrációs képesség.” – jegyeztük meg fentebb, és hogy ez hol és mikor számíthat sokat? Jöjjön egy személyes példa vívónktól.

„Az idegrendszerem és a koncentrációm jól idomult a víváshoz, megtaláltam a sportágam, kitartottam mellette. A sok hiba mellett az egyik erényem lett, hogy jól koncentrálok, ez elengedhetetlen a vívásban. Egy-egy ilyen tulajdonsággal felvértezve az akadályokat is könnyebb venni. Az érettségin vagy az egyetemi/főiskolai ZH-k alkalmával a lányok fele sírt, a fiúk a körmüket rágták, én viszont nyugodt tudtam maradni. A többiek és az én felkészülésem között pedig nem volt különbség J, de engem az izgalom nem úgy talált meg, mint a többieket, én kontrollálni tudtam.”

„Határozott véleménnyel rendelkezik a mostani generáció sportágválasztásának kérdésköréről.” – ezt még felvezetni sem kell, elég figyelni és megfogadni a jó tanácsokat.

„Mindenféleképpen szeresse a gyerek, amit csinál, ez a szülő és a gyerek szempontjából is az első a fontossági sorrendben. Sem az egyik, sem a másik részről nem jó, ha odalökjük a gyereket, hogy márpedig ezt válaszd. Szeresse a sportot, legyen kitartó, lehetnek nehézségek, ha az elején nem jönnek a kezdeti sikerek vagy későn érő típus, de legyen elszánt és siker koronázza majd a szorgalmát. Ezzel együtt a szülőnek is kitartónak kell lennie, ha a gyerek szomorúan, logó orral megy haza, vagy monoklival, kificamodott bokával, akkor nem kell rögtön váltani, a mimóza lelkeket félre kell tenni, nem szabad megsértődni, a kemény szavakat viselni kell. Én úgy látom, hogy a mai generáció érzékenyebb, sértődékenyebb, mint mi voltunk, nincs bennük kellő alázat, kitartás, de lehet az előttünk lévők ugyanezt mondták rólunk. Ez a generáció tehetséges, de a hit, az alázat, a szorgalom, ezekben a tulajdonságokban fejlődniük és erősödniük kell mentálisan is. El kell határozni, hogy ebben jó akar lenni és kitartani e mellett, nem feladni. Mindemellett fontos, hogy a gyerek a testi adottságainak megfelelően próbáljon választani, vegyék igénybe szakember segítségét, ez nem a szülő és a gyerek felelőssége. A sport bárkinek közösségi élményt, közösséghez való tartozást adhat, amit kamatoztatni tud a jövőben. Nemcsak az eredmény, a legjobb eredmény számít, az élet minden területén profitál a személyiség, a sportban hosszú éveket eltöltött idő komoly személyiségfejlődést eredményez. Fontos még, ami mellett nem mehetünk el, hogy egészséges életmódra nevel, aki komolyan gondolja a pályafutását, az betartja a szabályokat, odafigyel, preventíven táplálkozik, gyógytornázik, tudatosan éli az életét.”

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!