Viktoria Brown háromgyerekes kanadai anyuka, az ország legjobb ultrafutója. Szilasi Viktória az egyik legtehetségesebb magyar sportriporter volt, később dolgozott a BBC-nek, majd pókerbajnokként lett ismert, újabb váltással, negyvenen túl, aranyérmet nyert a hosszútávú triatlon országos bajnokságon. A napokban pedig világcsúcsot futott a 72 órás futásban: 464 km-t futott.
Viki az Egyesült Államokban, a Jackpot Ultra Festivalon megdöntötte a női 72 órás futás világcsúcsát 464 km-rel. A korábbi rekordot Sandy Barwick tartotta 32 éven át, ő 460 km-t futott.
„2015-ben kezdtem fogyási céllal futni a harmadik kislányom megszületése után. Heti háromszor fél órával kezdtem. Onnan fokozatosan sportoltam egyre többet, ahogy egyre jobban megszerettem. Eredetileg is a triatlon motoszkált a fejemben, amikor elkezdtem futni. Azt láttam, hogy az ismerőseim mindenféle sportmúlt nélkül vágnak bele és teljesítik az Ironman távot, a hosszútávot, ami 3800 m úszás, 180 km kerékpározás és egy maratoni futás. Kezdettől fogva az volt a titkos cél, hogy egyszer egy ilyenen én is végigmenjek, csak ehhez kellett nagyon a futás. Azt tudtam, hogy úszásban és kerékpárban nem lesz gondom a távolsággal, tehát csak az volt a kérdés, hogy a maratoni futásra fel tudok-e készülni.”
Viki aztán 2020-ban, szinte véletlenül csöppent bele az ultrafutásba. Bakancslistás versenynek indult, aztán kiderült, hogy őstehetség. Sorra javította a kanadai rekordokat, először 24, majd 48 órás versenyen, a napokban pedig 72 órán világcsúcsot repesztett.
Sportágválasztása és a sporthoz való viszonya nem szokványos, hiszen messze nem ilyen céllal kezdett sportolni, de a futást például továbbra is jó szívvel javasolja a háziasszonyoknak, persze nem kell mindenkinek több száz kilométert futnia.
„A futás szerintem mindenki számára elérhető sport. Olcsó, könnyen ki lehet szaladni egy fél órára napi szinten akkor is, ha az ember háztartást vezet és gyerekei vannak. Nekem is azzal indult, hogy ez volt a magamra szánt időm, amikor nem nyaggatott senki. A gyerekek számára való sportágválasztás mindig nagyon érdekelt. Sok olyan vállalkozás ötletem van, amiről tudom, hogy soha nem lesz időm és energiám megvalósítani, az egyik pont ehhez kapcsolódik. Sokszor elképzeltem, hogy milyen fantasztikus lenne egy olyan gyerektábort létrehozni, ahol az lenne a cél, hogy a lehető legtöbb sportot, művészetet és bármi mást megmutassunk a gyerekeknek, ahol magas szintű edzők és szakemberek nézik meg őket, és a tábor végén a szülő kapna egy olyan értékelést, hogy a szakemberek szerint a gyereknek mihez van érzéke. Sokat gondolkodom azon, hogy hány Andre Agassi van, akit a szülei sosem vittek el teniszezni, csak azért, mert nem jutott eszükbe, hogy az lehet az a sport, amihez a gyereknek tehetsége van. Felnőtt korban ez egészen más, hiszen legtöbbször nem az a célja a hobbi sportolónak, hogy világszinten nagy eredményeket érjen el, hanem csak az, hogy jól érezze magát. Tudományosan bizonyított tény, hogy az ember azt tudja tartósan csinálni, amit a legjobban élvez. Tehát egy most életmódot váltó felnőttnek azt tudom tanácsolni, hogy keresse meg azt a mozgásformát vagy egyéb hobbit, ami a legtöbb örömöt jelenti számára. Futás, biciklizés, úszás, focizás, tenisz, jóga, tánc – mindenben vannak ma már felnőtt sportolási, mozgási lehetőségek, sokszor még versenyek, ligák is. Ez azért lehet fontos, mert motivációt ad például egy focitorna, vagy tenisz liga. Amelyiket a legjobban élvezi az ember, biztos, hogy amellett fog legnagyobb eséllyel kitartani. És ha valaki nem szeret reggel korán kelni (ahogy én sem), akkor nem reggel kell menni futni, mert csak az lesz a vége, hogy abbahagyja. Én sosem megyek reggel futni, mert az élvezet a lényeg. Amit nem élvezek, azt nem csinálom, hiszen ez egy hobbi. Így lehet hosszútávon életmódot váltani.”
