Reggel hívott Viki férje, mint közeli családtagot, hogy elmesélje mi történt az éjjel. A megdöbbenés és letaglózottság után azonnal mentem a kórházba, hátha tudok valamiben segíteni. Viki felismerhetetlen volt. Nem látott ki a szeme körüli duzzanattól. Minden vonása rejtve volt a sérülésektől. A kórteremben az ágya mellett hevertek véres ruhái, Laci férje kezét fogva, fejét lehajtva, ült mellette. Sokkot kaptam, elsírtam magam. Viki megkérdezte, hogy nevetek vagy sírok, mert még vak volt, nem látott. Van egy elég groteszk családi humorunk egymással, de most nem talált be, nem nevettem. Elmondta mi történt, teljesen kikészített…
…Alig mertem megfogni a kezét, nehogy fájdalmat okozzak, nehogy megijesszem, de megengedte, örültem, segíteni akartam. Végül Vikit elvitték utrahang, füll-orr-gége és nőgyógyászati vizsgálatra több órára. Két nővér kísérte a szemészeti klinikán, mert elsősorban a szemkárosodásától féltek az orvosok. Közben a férjét, Lacit kísértem haza, mert nagyon kimerült volt. Út közben bementünk a rendőrségre, ahol Ő tett vallomást. Én addig a váróban ültem. Egy óra alatt több emberrel találkoztam, tettesekkel és áldozatokkal. Egy másik világba csöppentem, egy kislányt molesztáltak, ha jól hallottam a mellettem telefonáló anyukáját, egy nőt vittek bilincsben, mások tanúskodni jöttek. Hirtelen a békés életem egy bűnügyi krimibe váltott. Laci is végzett, szomorú volt, mert Ő nem tudta beazonosítani a támadót. A sötétben verekedés közben nem figyelt az arcára, csak ütötte, ahol érte és hátulról ráncigálta le a feleségéről a meztelen férfit. „Sajnálom, hogy elszaladt, de a Vikit nem akartam egyedül hagyni, nem szaladtam utána. Láttam, hogy a gatyája ott maradt!”, „Ne sajnálkozz, azt tetted, amit kellett!” mondtam, nyugtattam.
Hazamentünk és elmentünk a gyerekeikért az iskolába. Két tündéri kisgyereket nevelnek. Ekkor szembesültem vele, hogy én jól ismerem ezt a helyet. Az iskola melletti akvarisztikai nagykerbe éveken át jártam vásárolni, hiszen akvarisztikai vállalkozásom volt, ahol baráti viszonyt ápoltam az ott dolgozókkal. Te jó ég! Végig futott a hátamon a hideg. Ismerem a támadót? Pörögtek előttem az arcok, reménykedtem, hogy nem valamelyik barátom az. Laci megkért, hogy menjünk be, szeretne beszélni az elkövető főnökével. Kíváncsi volt rá milyen ember a támadó. Jól ismertem a tulajdonosokat, baráti viszonyt ápoltunk. Az elkövetőt, ahogy hívták Pityut, már nem ismertem, nem olyan régi kolléga. Elmesélték, hogy teljesen le vannak döbbenve. A rendőrség már járt náluk az éjjel, de nem ismerték a részleteket. Elszörnyülködve hallgattak minket. Soha nem gondolták volna kollégájukról, rendes, megbízhatónak ismerték. Éreztem rajtuk, hogy átfutott az agyukon, akár velük szemben is elkövethette volna. Este egy kis bulit tartottak, Pityu onnan indult haza. Mondták, hogy ivott szeszt, de nem volt részeg, jó kedvűen indult el haza, még munkaruhában. A többit már tudtuk.
Gyerekeket Laci haza vitte és lefeküdt aludni. Én is mentem a gyerekeimért. Nem mondtam el nekik mi történt a Vikivel, nem bírtam. Csak napokkal később meséltem el, az ő szintükön megfogalmazva, annyit és úgy, ahogy fel tudnak dolgozni.
Két nap múlva Viki kiposztolt a FB oldalán egy hírt a támadásról. Újabb sokk. Megőrült gondoltam. Minek posztol? Meg hogyan, tegnap még nem is látott? Felhívtam. Azt mondta reggelre kinyílt a szeme. Nem csak fizikailag jött vissza a látása. Azt mondta, nem akarja becsukott szemmel, némán felvenni az áldozat szerepét. harcolni akar, ahogy tud. Azt mondta, ha meghalt volna, most nem tudna beszélni. Azt mondta, a soroksári futó lány nem tud beszélni. Ő helyette is fog! Nagyon féltettem, őt és a családunkat. Első ötletnek borzasztónak hatott rám a gondolat, hogy még a kórházban van, azt se tudja milyen fizikai sérülései vannak és már nyilatkozni fog a sajtónak. Újságíróként tudom ez mivel jár. Csontig fogják marcangolni, mint a hiénák. Ki fog készülni. Mit fog szólni ehhez az anyukája és a nagymamája? De meggyőzött. Azt mondta, ez a küldetése, talán ez az ő útja. El akarja mondani mindenkinek. Nem akar szégyenkezni. Változtatni akar a világon és harcolni akar az erőszak ellen. Azt szeretné, ha mások is gondolkodnának és elővigyázatosak lennének. Szeretne segíteni másoknak, akik áldozatok lettek. Esélyt akar adni és beszélni akar. Nem tudtam vitatkozni vele. Teljesen azonosultam küldetéstudatával és felajánlottam, hogy segítek amiben tudok. Túl gyorsan történt miden. Még ki sem jött a kórházból, már minden napilap lehozta a hírt. Szegény még vérző testtel, vérző szívvel állt kamerák elé, mikrofon végre. Lenyűgözött objektivitása, összeszedettsége, őszintesége. Hihetetlen, hogy lehet ilyen erős, honnan veszi ezt a sok erőt? Nem véletlen ultrafutó, képes egyben lefutni 200km-et, képes 2 kisgyereket nevelni, képes kiállni a nyilvánosság elé. Még akkor is, amikor belekötnek. Mikor áldozatként áldozathibáztatással vádolják egy rosszul megfogalmazott mondat miatt. Mert saját szemszögéből fogalmazott és önmaga családmodelljébe helyezve a bizalmát kirekesztőnek érezték magukat, akik nem ilyen modellben élnek. Félreértették, rosszul fogalmazott, mindegy, nem erről szólt a gondolat, nem erről szólt az üzenet. A Viki mondanivalója egyszerű. A hatalommal visszaélő erőszak nem elfogadható. Soha senkivel szemben, nemtől, vallástól, bőrszíntől, ideológiától függetlenül. Sokan kérdezték, hogy migráns volt e a támadó? Nem tudom, hogy hol született, nem érdekel, nem ez számít. Az számít amit tett.
Vikivel együtt találtuk ki a Run Away! kampányt. Rengeteg ötletünk volt a nemi kasztráció legalizálásától az önvédelmi sportágak népszerűsítéséig. Jómagam a fél életemet judo tatamin töltöttem, így van némi rálátásom, hogy milyen amikor két ember tiszta erőből le akarja győzni egymást. Nem hiszem, hogy bármelyik önvédelemben jártas ember vitatkozna velem, ha azt mondanám a prevenció a legjobb megoldás. Hiszem, hogy a legjobb védekezés, ha el tudjuk kerülni a támadást. Ez nem könnyű. Összetett és nehéz feladat és persze akkor is bekövetkezhet a baj. Hamar rájöttünk, hogy ahány ember, annyi féle megoldás létezik, nincs két egyforma helyzet. Ezért nincs egyforma megoldás. Mindenkinek magának és szűk környezetének kell megtalálni a saját és családja védelmét. És ekkor felmerült, hogy mi van azokkal akiket pont a legszűkebb környezetük bántalmaz. Ha az támad, akinek meg kellene védenie? Nagyon nehéz és mi nem tudjuk a megoldást. Mi egyet tudunk, hogy ez semmilyen formában nem elfogadható és a tetteknek kell, hogy legyen következménye. A kampánynak ezért első célja az, hogy hallassuk a hangunkat. Abban reménykedve, hogy egyre többen szólalnak fel, egyre többen osztják meg mi történt, akkor nem lehet az erőszak általánosan elfogadott, elhallgatott, nem lehet tabu! Nyisd ki a szemed! Mondd el valakinek! Fuss, ha úgy érzed követnek! Ne szégyenkezz elmondani, merj segítséget kérni! A kampány nem csak a Vikiről szól, de ő generálta, ő indította. Bárki csatlakozhat hozzá, hiszen ez mindannyiunkról szól. Lehet, hogy a te szomszédod, lehet, hogy a te családtagod, lehet hogy te leszel a következő? Tegyük meg mindannyian, amit tudunk és segítsünk annak, aki segítséget kér!
Köszönet a Nagy Sportágválasztó csapatának, akik felkarolták az ügyet és a kampánynak helyet biztosítanak saját honlapukon a sportagvalszto.hu/runaway oldalon!
Szilágyi László
