A Nagy Hangszerválasztó szeptember 18-19-én immár 10. alkalommal lesz része a Budapesti Nagy Sportágválasztó eseményének, mely alkalomból a Nagy Hangszerválasztó főszervezőjével, a hangszerek és zenészek megjelenéséért felelős Puporka Jenő kollégánkkal beszélgettünk mindenről, ami zene, kultúra, rendezvény és család.
A Nagy Hangszerválasztó integrálása a Nagy Sportágválasztó eseményhez igen kalandosan indult, hiszen 2012-ben még Debrecenben debütált a zenére épülő társrendezvény, majd nem sokkal később a fővárosban is bemutatkozott a közönségnek. Egy rövid ideig aztán szünetelt a hangszerválasztás, de 2019-től immár kirobbanthatatlan a Merkapt Sportközpontból, egy évben kétszer – májusban és szeptemberben – a zene és a hangszerek is középpontba kerülnek az ingyenes családi programon. A Covid-19 járvány miatt elmaradt események okán most, 2026 szeptemberében ünnepelhetjük a Nagy Hangszerválasztó 10. fellépését a Nagy Sportágválasztón.
Puporka Jenő mind a 10 alkalommal jelen volt a Nagy Hangszerválasztón, a hangszerek és képviselőik koordinálását, kitelepülését, logisztikáját mind-mind ellátja, illetve leszervezi koncertjeiket és megjelenéseiket, így szeretnénk, ha a „hangok” mellé immár arc és történet is társulna.
2019 óta veszel részt a Nagy Hangszerválasztó szervezésében, voltaképpen koordinálod és fogod össze a Nagy Sportágválasztó társrendezvényét. Mi a kapcsolatod a zenével és honnan ered ez? Te magad és/vagy a családod zenél/tek-e? Kicsit kérlek mesélj magadról és a zenéhez köthető viszonyodról.
Puporka Jenő: A zene a családomban olyan, mint a légzés, amióta megszülettem körülvesz és természetes életszükséglet számomra. A felmenőim között a férfiak generációkra visszamenőleg zenészek voltak. Én 3 évesen kezdtem tanulni hegedülni apukámtól, de egy 6 éves koromban bekövetkezett baleset miatt, melyben elvesztettem a jobb kezem mutatóujját, a hegedülést tovább nem tudtam folytatni. A család megijedt, hogy így már nem lehetek muzsikus, mert a vonót nem tudom rendesen tartani, ezért a szüleim elvittek a zeneiskolába, ahol azt mondták válasszak a cimbalom és nagybőgő hangszerek közt, mert ezeken a hangszereken tudok így is játszani. Mivel a cimbalom egy kilógó húrja már ott a zeneiskolában való kipróbálása közben megszúrta az ujjam, így a nagybőgőt választottam. Aztán évek múltán így végeztem a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, mint nagybőgő művész, művésztanár, és gyakorlatvezető tanár. A feleségem a diplomakoncertemen volt várandós Jenő fiammal, akinek már ott az anyukája pocakjában élete részévé vált a zene, sőt a nagybőgő is. Ő közben felcseperedett, Ő is diplomát szerzett, mint nagybőgőművész, több hazai és nemzetközi verseny győztese. Magáénak tudhat több díjat is mint a Junior Príma és a Cziffra díjak, és a világhírű Fesztiválzenekar tagjaként koncertezik a világ minden táján. Panni lányom zongorázni és jazz éneket tanult éveken át, aztán átsorolt humán területre és ma a társadalomtudomány karon másodéves hallgató. Kitti lányom a Bartók konzervatórium fuvola szakos növendéke. Tehát a kérdésedre válaszolva igen, mi zenész család vagyunk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Nagy Sportágválasztó csapatával, honnan jött a Nagy Hangszerválasztó újragondolása? Mi volt a terved az eseménnyel és így, hogy most 10. alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Hangszerválasztó, meddig sikerült jutni az eredeti tervek alapján?
Puporka Jenő: A Nagy Sportágválasztó csapatával teljesen más úton kerültem kapcsolatba. A feleségem üzemeltette a Sportágválasztó helyszínéül szolgáló vendéglátó egységet. Én az Ő munkáját segítve rendszeres résztvevője és szemlélője voltam a rendezvénynek. Nagyon tetszett a rendezvény energiája, lendülete, ami szó szerint több tízezres tömeget mozgat meg egy hétvége alatt. Zenetanárként elgondolkodtam, hogy milyen hasznos lenne a családok számára, ha lehetőséget kapnának arra, hogy egy időben és egy helyen sportágat és hangszert is tudnának választani a gyerekek számára. Tudtam azt is, hogy a zenei vonalon nincs egy ilyen volumenű rendezvény, ahová ennyi ember ellátogat. Az ötletemmel megkerestem az ügyvezetőket, szervezőket, akik előtt addig nem volt ismert az én foglalkozásom, és örömmel támogatták a felvetésem. Én akkor nem tudtam arról, hogy volt már korábban próbálkozás a Hangszerválasztó kapcsán, ez csak később az ötlet felvetése után és a szervezési folyamatban jutott tudomásomra. Most szeptemberben pedig már jubilál a Nagy Hangszerválasztó, ami 10. alkalommal kerül megrendezésre. A tervem az eseménnyel kapcsolatban az volt, hogy minél több gyerekhez juttassuk el a zenetanulás lehetőségét.
Mi a motivációd, célod a Nagy Hangszerválasztóval, miért tartod jónak a kezdeményezést és mi a véleményed a sport és a zene kapcsolatáról? Erősítik vagy esetleg kizárják egymást, mik a tapasztalatok?
Puporka Jenő: Apaként és pedagógusként látom a zenetanulás jelentős szerepét a gyerekek életében. Nagyban javítja a koncentrációs képességet, a memóriát, az önkontrollt ugyanúgy, mint a rendszeres sportolás. A két tevékenység minden esetben támogatja a gyereket a tanulásban és a szocializációban. Bár mosolyogva megjegyzem, hogy a zenei órákat sokszor a tanév kezdetén nehéz beosztani, mert azok gyakran ütköznek az edzések időpontjával. 😊
Mik a visszajelzések a Sportágválasztóra és Hangszerválasztóra érkező szülőktől, gyermekektől a zenét, hangszerválasztást illetően? Hogyan fogadják a megjelenést és a lehetőséget?
Puporka Jenő: A látogatók nagyon jó ötletnek és hasznos dolognak tartották a kezdetektől, hogy egyszerre több sportot és több hangszert is van lehetőségük kipróbálni a rendezvényen. Azt vettem észre, hogy a kilátogató iskolák, osztályfőnökök, csoportok vezetői és a családok is egyre célzottabban jönnek a Zeneligetbe a hangszereket kipróbálni.
Miben látod a fejlődési lehetőséget még, a rendezvényt illetően és szerinted Magyarországon mennyire hangsúlyos a zenetanítás, a zeneakadémiák szerepe, a mostani generáció mennyire fogható meg/érhető el a zene által, mi a szerepe a zenének a mostani, modern társadalomban?
Puporka Jenő: Amiben szerintem fejlődnie kell a Nagy Hangszerválasztónak az a médiában való szerep, szerepvállalás, hogy minél több sajtómegnyilvánulása legyen a rendezvény zenei vonalának is, hiszen minél szélesebb körben ismert, annál több művészt, iskolát fog vonzani magával. Ettől még lendületesebb és energikusabb tud szerintem lenni a Nagy Hangszerválasztó. A magyar zeneoktatással kapcsolatban ne felejtsük el, hogy ez Kodály és Bartók országa. A magyar zeneoktatás méltán világhírű és nem véletlenül vonz ennyi külföldi hallgatót és tanulót.
Végezetül, mire vagy a legbüszkébb, akár a Hangszerválasztót, akár a családot, akár önmagadat tekintve, de mindenképpen a zene témakörénél maradva?
Puporka Jenő: Nagyon hálás vagyok azokért az emberekért, akik ebben a küldetésben mellém álltak, hogy a zenetanulás lehetőségét minél szélesebb körben eljuttassuk minél több gyerekhez, családhoz. Az életnek pedig azért vagyok hálás, hogy művészként tevékenykedhetek, színpadon állva érzéseket, értékes gondolatokat közvetíthetek és én is megkaphatom ugyanezt a közönségtől, mert a közlés és a befogadás energiája mozog a fellépő és a közönség közt. Ez csodás élmény, de legalább ennyire csoda számomra a tanítás is. A szülők és a gyerekek bizalma egy pedagógus felé, a tanár szerepe és hatása egy növendék életében. Az élmény amikor a növendékem jól szerepel egy versenyen, egy fesztiválon, amikor felvételt nyer a konzervatóriumba vagy az egyetemre. A megfeszített munkából aratott siker, amiben sok embernek kellett részt vennie és segítenie.






