Az ULTRA című lengyel ultrafutó magazin 2019 január/februári számában megjelent egy cikkem, aminek „Az ultraversenyzés világa” címet adták. A cikk magyar változatát olvashatjátok lejjebb. Köszönöm az ULTRA Magazin megkeresését! A kommunikációjuk és a hozzáállásuk tökéletes példa a világ futóinak lelki közösségére!
Ha futok, úgy érzem, az vagyok, aki szeretnék. Önazonos, mégsem mindig ugyan olyan. A futás tanít rá, hogy szeressem a változást. Arra, hogy nyitott legyek helyzetekre, rugalmas és kreatív a problémák, helyzetek megoldását illetően.
A futás a haverom:
Makai Viktória vagyok, amatőr ultrafutó, 7-szeres magyar bajnok, 2015. év ultrafutója, 4-szeres magyar válogatott, 2-szeres anyuka, egyszeres feleség. Az eredményeimről akkor beszélek a legszívesebben, mikor feltárhatom az oda vezető utat, bizonyítékul és inspirációként mások számára. (Bevallom szórakoztató a döbbenet az arcokon, mikor próbálják értelmezni, hogy lehet 24 óra alatt 225 km-etret futni, de ha az okozná a teljesség érzését, hogy csak a végeredményt láttatom, akkor bűvészkedéssel foglalkoznék.
A futás számomra személyiség fejlődés, életforma, ami egy életminőség garanciája. Jelentéktelen, mégis csodálatos mellékterméke, hogy 14 éve, mióta elkezdtem, ugyan az ruhaméretem. Férjemmel való megismerkedésünkkor kezdtünk el együtt futni. Ahol futórendezvény volt az országban, mi oda mentünk. 8 éven át, míg nem volt gyermekünk, így telt a rokonlátogatásunk, a kulturálódásunk, a nyaralásaink, a földrajzi ismereteink, hogy amikor és ahol lehetett futottunk. Közös életünk és a futásainkhoz kapcsolódtak legmeghatározóbb élményeink. Ezzel azért merek untatni bárkit, mert olyan motivációra tettünk szert, amiből a mai napig merítek.
Mikor kisgyermekes család lettünk, át kellett strukturálnunk az időbeosztásunkat. Számot kellett vetnünk, milyen fontos és „mennyit ér meg” számunkra a futás? Ekkor tudatosult bennünk, hogy a szeretjük, hozzánk tartozik, egy olyan energia az életünkben, ami szükséges az optimális működésünkhöz.
Életünk könnyedebb szakaszaiban több figyelmet fordíthattunk a futásra. Ilyenkor erősítettük a futást, azaz beleraktuk az energiát. Életünk nehezebb szakaszaiban, mikor több figyelmet kellett fordítanunk élethelyzetünkre a futás erősített minket, azaz energiát vehettünk ki belőle.
A futás a barátom:
Számomra ezt jelenti az ultrafutás: fejlődés és rekreáció.
Szeretem azokat az edzéseket, melyek megzabolázzák (helyre teszik) az egomat. A feladatos, gyorsító edzések megtanítanak a fegyelmezettségre, az összpontosításra, a stressz tűrésre.
Imádom, a hosszú futásokat, melyek megtanítanak a türelemre, a kitartásra és arra, hogy forró szívvel, de hideg fejjel legyek jelen.
Egy hosszú futás alatt egyszerre érezhetem magam pornak, és egy darabnak Istenből. Fantasztikus számomra ez a tapasztalat, mert igaz. A személyiség úgy van egyensúlyban, ha egyszerre tapasztaljuk magunkban a múlandót és az örökkévalót. Gyökössy Endre mondta:
„Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót,
és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.”
Ezt az érzést koncentráltan adja a terepfutás: hegyre fel majd hegyről le.
Szeretem a futás minden féle formáját: terepen, aszfalton, futópadon.
És szeretem sok féle képpen megélni: versenyként, kikapcsolódásként, buliként és zarándoklatként is.
Nem mindig ugyan azt adja számomra a futás. Azt hiszem, ezért tud tartósan része lenni az életünknek.
2016-ban meghívtak a 24 órás Európa-bajnokságra. Nagyszerű érzés volt felvenni a nemzeti mezt és eggyé válni a hazámmal, és mindazokkal a múltban és a jövőben, akik az országot képviselték legjobb tudásuk szerint.
2017-ben szintén meghívtak. De ami előző évben motivációt jelentett, nyomásként nehezedett rám, és blokkolta a teljesítményem. Abban az évben a 24 órás világbajnokság helyett egy egy hónapos futó zarándoklatra mentünk a családdal, ahol a férjem és én váltóban futottuk le az 1420 km-es Mariazell-Csíksomlyó távolságot 30 nap alatt. Édesanyám a 2 gyermekünk lakóbusszal kísérte az utunkat. Óriási élmény volt a megmutatni a gyermekeinknek a futás valódi arcát: hogy a futás nem csak az, hogy apa, meg anya szombat reggel lelép edzeni, hanem kapcsolat magammal, a családommal, Istennel, emberekkel, a természettel…
Az ultrafutás olyan mint maga az élet- vagy a Harry Potter-ben a „Mindenízű drazsé”.
A futás a társam:
2018. őszén futás közben megtámadott egy férfi, aki megvert és szexuális erőszakot alkalmazott. A férjem mentette meg az életem, aki a keresésemre indult – mivel nem érkeztem meg a tervezett időben. Érkezése megelőzte a szexuális aktust és a halálomat. Úgy éreztem új lehetőséget kaptam az életre ugyanakkor egy más szemlélet módot az élethez.
Nem terveztem nagy nyilvánosságot a hírnek – legyünk őszinték ez sajnos nem egy ritka eset. Írtam róla pár sort a sportolói fb oldalamon, mint minden jó és rossz dologról, ami a futásaimmal kapcsolatos. Az ügy óriási nyilvánosságot kapott. A hatása pedig döbbenet és félelem. Nem szerettem volna ha ennyi lenne a tanulság, mert ez nem igaz.
Igen. Egy részről bizalmat vesztettem emberekben, a világban…, de ugyan azzal gazdagodtam is a férjem és a szeretteim részéről. A veszteségem és a nyereségem is igazi. Az, hogy „pont velem történik meg” ez a szörnyűség? Igen, de az a csoda is , hogy megtapasztaltam, hogy az életem érték és a férjem szeretete mesébe illő. Nincs róla mese, hogy milyen, mikor a herceg 15 év házasság után menti meg kedvesét a sárkánytól. Filmvásznon talán szentimentális lenne, de így átélve egy életre szóló vallomás!
Szóval itt is, mint a legtöbb helyzetben, adott a döntési lehetőség, hogy „melyik farkast etetem?” A sajnálkozót vagy a hálaadót?
Ezért volt fontos számomra a RUN AWAY kampány, amit egy 6 fotóból és 2 videóból álló figyelem felhívó project, amit az unokatestvéremmel, Szilágyi Lászlóval raktunk össze.
Hiszem, hogy az életben nem történnek olyan dolgok, amik kizárólag csak rosszak, és hajlandó vagyok tenni azért, hogy hozzáállásommal és tetteimmel is keressem az értéket és a lehetőségeket.
A támadás történet nem csak azért kapcsolódik a futáshoz, mert futás közben esett meg velem, hanem mert a futás által megtanultam azt a támadásból való „felállásban” tudtam hasznosítani.
Mondok egy példát:
Értékesebb vagy emberileg, ha aranyérem lóg a nyakadban? Kevésbé vagy értékes ember, ha nem sikerül jól egy verseny?
Vagy egy másik kérdés ugyan erre a konklúzióra:
Igaz, hogy aki a hegyre fut fel az egy lassú, looser, aki pedig lefelé fut az „Kilian” azért, mert úgy érzi?
Az ember egy érték állandó! Bármi történjék is vele, és bármit is mondjanak róla mások akár jó, akár rossz értelemben. (Győztesen, vesztesen, mindig törekedtem az önazonosságra, és ez nagyon sokat jelentett ebben a helyzetben is: nem az összetört ember voltam, hanem az ember, aki most épp össze van törve.)
Plasztikusság, alkalmazkodó készség a váratlan helyzetekben! A hétköznapokban legtöbbet használt készség, amit az ultrafutáson keresztül tanultam meg. Ha nincs plasztikusság, nincs célba érkezés.
A „személyes út” és a felelősség élménye! Kell tudni segítséget elfogadni a nehéz helyzetekben, de vannak harcok, amit mindenkinek magának kell megvívni: a születés, a halál, az üdvösség, a gyógyulás. Ilyen a trauma és annak feldolgozása is.
A változások mindig komfort zónán kívül történnek! Bár a támadás alkalmával nem az én döntésem volt a komfort zónám elhagyása, mégis sokat segített, hogy mikor kívül kerültem rajta, nem ismeretlen helyen voltam. Ahogy most sem idegen helyként tekintek az állapotomra, hanem úgy érzem, változom.
A futás a terápiám, és a legmélyebb imádságom. Furcsa, hogy ugyan az gyógyulásom „színtere”, ami a támadásom „színtere” is volt: a futás.
… és elköteleződésem színtere. Nem is olyan rég szerettem volna azt hinni, hogy a futás különbözetet meg másoktól. Ma szeretném, ha a futás által mindenki különlegesnek érezné magát.
A fejlődés és a rekreáció, szorgalom, motiváció és fokozatosság kérdése!
Hihetetlen lehetőségek képessége van bennünk elrejtve! Számomra az ultrafutás a bizonyítéka, hogy milyen kishitű vagyok képességeimmel kapcsolatban. Számomra is hihetetlen, hogy egy ember egy napon át megállás nélkül fusson, pedig már hányszor megcsináltam! Még nem tapasztaltam meg az erőm végét. Ez sejteti számomra, mennyi tudást lehet képes befogadni az agy és milyen mértékű szeretetre lehet képes a szív!
Azt kívánom, éld meg, milyen sokra elhívott és különleges ember vagy – ha lehet, futás által. 😉
Zárszóként még egy tényt szeretnék leszögezni:
Mindenki elfárad, ha a busz után fut!
