Számos gyerek és felnőtt küszködik azzal a problémával, hogy nem találja a tradicionális, közkedvelt sportágak között a számára megfelelőt, amely valóban megmozgatná, kikapcsolná és kedve is lenne űzni. Az egyik olyan sport, ami ötvözi a különleges és mégis hagyományos elemeket, a baranta, amely kivétel nélkül mindenki számára ajánlott, aki a testkultúrán keresztül a magyar kultúrával is meg szeretne ismerkedni.

Alapok, történelem és megmérettetések

A sportág nem más, mint egy hagyományos magyar harcművészet, a magyar harci testkultúra megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és továbbfejlesztését tűzte ki célul, ennek megfelelően létezik gyalogos és lovas szakága is. Az alapját különböző táncok, botolók és népi harci játékok képzik, ezeket különböző korokból, időszakokból összegyűjtve. Aki ezt a sportot választja készüljön fel rá, hogy egy igazi barantázó, a hagyomány szerint él, gondolkodik, harcol, táncol és énekel és habár kiváló harcos, sosem valami ellen, hanem valamiért harcol.

Az igazi, őshonos magyar sportágat jelenleg 6 országban kb. 3500 fő gyakorolja. Egyre több területen indítanak baranta egyesületeket, amelyek a helyi ifjúság mellett az ott élő korosztályok mindegyikével igyekeznek foglalkozni. Már 3 országban alakult meg hivatalos szövetség: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.

A barantában fontos szerepet játszik a megmérettetés, csak Magyarországon évente 10 versenyt rendeznek, ahol a felnőtt és a gyermek versenyek együtt kerülnek megrendezésre, de emellett a szövetségtől függően rengeteg házi versenyre is sor kerülhet, fejlődés céljából.  A harcművészeti irányzatnak még csak egyetlen ,,nemzetközi” versenye van, a Magyar Nemzeti Bajnokság, ami a határon túli magyarok számára is lehetőséget ad a megmérettetésre.

Kinek és mikor ajánlott elkezdeni a sportágat?

A baranta valóban mindenki számára lehetőséget ad egy életen át tökéletesíteni a tudását, hiszen már 4 éves kortól egészen 80 éves korig ajánlott, de ez a határ is csak megdöntésre vár. Mivel többpróba jellegű, alkati korlátok sincsenek, a rendszeresen sportolóknak egy természetes atlétaizomzat kifejlődését segíti.

A mozgásrendszer fejlesztésére, vagy akár a mozgáskoordinációs zavarok kiküszöbölésére egyaránt alkalmas a baranta. Emellett még az állóképességet, az egyensúlyérzéket, az erőt, a gyorsaságot és a dinamikát is fejleszti, illetve biztatja a sport szerelmeseit az önálló gondolkodásra és a csoportmunkára is.

 

 

Mivel napjainkban egyre nagyobb figyelemnek örvend a sportág, már lakhelytől függetlenül rengeteg sportszövetség hirdeti magát, s azon belül kor alapján szétválogatják az odaérkezőket.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!