Igen, tudom, a családom, a barátaim és a kollégáim is most egy üres oldalt várnak, talán most meg is lepődnek, hogy van itt egy kis iromány. 🙂 Én és a sport ugyanis nem nagyon vagyunk említhetőek egy lapon. Talán jó is, hogy ezt a cikksorozatot velem zárjuk, mert az iroda fekete báránya címet sport terén én nyerhetném el, vagy már lehet el is nyertem.
Ha visszagondolok az életemre, a sport mindig szakaszosan volt jelen benne, és sosem szerettem igazán. Valahogy mindig nyűgnek éreztem a mozgást, sosem tudtam igazán megszeretni.
Az általános iskoláig nem is volt nagyon gond, hiszen mint a legtöbb gyerek én is szerettem mozogni. Úszni és ritmikus sportgimnasztikára jártam. Majd a debreceni Flex HD Aerobik csoport tagja voltam 5 évig. Nagyon szerettem ezt a mozgásformát. Egy dologgal viszont mindig ki lehetett kergetni a világból, az pedig az edzések előtti állandó futások voltak. Sosem szerettem futni. Így eljött az a pillanat, hogy inkább késtem, lassan öltöztem át, csak ne érjek oda időben a futásra. Igazából a futást még el is viseltem volna, de korán érő típus voltam, így ideje előtt kezdtem el nőiesedni. Utáltam magamat és nem szerettem már edzésekre járni, nyűgnek éreztem, nem esett jól. Talán az i-re a pont akkor került fel, amikor az angol spárgát nem tudtam lenyomni évek óta teljesen, valahogy az utolsó cm-ek nem akartak lemenni. De egy helyettes edző, úgy érezte, hogy segít ezen és egy hirtelen mozdulattal lenyomott. Nem részletezném a fájdalmat. Ekkor utáltam meg egy életre az aerobikot.
Egy pozitív emlékképem van az úszás-torna-aerobik időszakról. Ez a nagypapámhoz köthető. Sokat segített a szüleimnek, és sokszor ő jött értem az edzésekre. Mosolyogva várt a bejáratnál, karjai a háta mögött összekulcsolva és mindig egy meglepetést tartogatott számomra a hátitáskájában. Ez mindig ugyanaz volt. Egy szívószálas hohes C, ami mellé egy Sport szelet társult. Ez mind a mai napig a szemem előtt van, minden mozgás után eszembe jut. Boldog volt, hogy sportolunk. Papa volt az a személy, aki mindig erőltette a mozgást, és ha épp nem is sportoltam semmit, mindig elmondta, hogy de mozogni kell valamit, mert így tudunk egészségesek lenni és az egészség fontos. Nagypapám másfél éve nincs már köztünk, jó lenne elmondani Neki, hogy tudom most már, Papa.
Az aerobik után egy ideig nem akartam sportolni semmit, majd megláttam a Virágkarneválon egy hastáncos fellépő csoportot, és megfogott valami benne. Így új sportágra találtam. Ezt is addig szerettem, amíg egy kisebb kudarc nem ért. Tinédzser lelkemnek nem tett jót ugyanis egy megjegyzés, ami egy újabb ok volt, hogy inkább nem is csinálom. Mondhatni abbamaradt a nem létező sportkarrierem. Így maradtak a tesi órák, amiket nagy ívben igyekeztem kerülni, főképp, ha tudtam róla, hogy futás is lesz.
Pár évvel később született meg bennem újra az az igény, hogy jó lenne mozogni rendszeresen és persze, hogy alakot kellene formálni. Így anyukámmal heti 2x zumbázni jártunk. Nagyon szerettem ezt a közös programot, nagyon szeretek táncolni. De ez megszakadt azzal, hogy felköltöztem Budapestre. Mondhatni a húszas éveim teltek, ahogy teltek, nem foglalkoztatott a sport, a mozgás gondolata.
Napjainkat írjuk és én még mindig úgy érzem sokszor, hogy nyűglődöm, ha el kell menni mozogni. De sokat segít, sok pozitívumot ad a jelenlegi környezetem, a munkám, a kollégáim és a szabadidő sportolók. Jó dolog sportolóknak rendezvényeket szervezni, szeretem a munkám, nekem rengeteg pozitívumot ad egy-egy esemény után az, hogy látom, hogy mennyit adtunk ezzel az embereknek. De előre visz az is, hogy látom az akaraterőt, ami folyamatosan hajtja őket, hogy soha ne adják fel és mindig lehetünk jobbak. Jó dolog látni azt, hogy a munkádnak van értelme, teszel mások egészségéért.
A kollégáim is egytől egyig imádnak sportolni, mindenkinek meg van a maga kedvence és sokszor figyelem őket és vágyom arra, hogy én is ilyen legyek. Tudjak egy sportágról olyan lelkesedéssel beszélni, mint ők. Tudjak olyan fanatizmussal és szeretettel szurkolni, mint ők. Tudjak olyan örömmel vagy dühvel beszélni a tegnapi esti meccsről, mint ők.
A sport az életem része lett, itt van velem a mindennapokban és bár nem űzöm rendszeresen, szakaszosan azért mindig sportolok valamit. Az elmúlt időszak megváltoztatott, tudok lelkesedni a sportért, örömmel tölt el, hogy ha látom, hogy mennyien tesznek az egészségükért, feltölt a sportrendezvények vibráló hangulata. Kipróbálok több mozgásformát is és várom az „igazit”. Ha belegondolok, hogy mennyit változtam és a sport utáni negatív érzelmeim pozitívvá váltak, lelkesedni is tudok már a sportért. Kísérletezem még, bízom benne, hogy megtalálom majd az igazán nekem valót, de hol máshol találhatnám meg ezt, mint itt a Nagy Sportágválasztónál.
