Magas, balkezes, egyke fiúként örömmel csöppentem bele egy csapat sportágba. Ráadásul egészen kiskoromtól kezdve imádtam a vizet, még akkor sem ijedtem meg, amikor a kis-Dunába pottyantam óvodás koromban egy stégről, csak anyukám kapott frászt, mert nem nagyon tudott úszni. Viszont ott, akkor elhatározta, hogy minél hamarabb beírat engem úszótanfolyamra.
Aztán, amikor a másod unokatestvérem elkezdett vízilabda előkészítőbe járni, én is kipróbáltam és azonnal beleszerettem a sportágba. Haverok, labda, víz, meccsek – tömény élvezet volt számomra a vízilabda, egyből eldőlt a sorsom. Már az első hónapokban elkötelezetten jártam edzésekre, aztán 8 évesen óriási izgalommal játszottam első mérkőzésemet.
Sok feszültség és szorongás volt bennem, gyakran idősebbek között kellett helyt állnom, de annyira szerettem a sportágamat, hogy semmilyen nehézség nem tántorított el. Minden felmerülő problémát végül feladatként kezeltem, amit meg kell oldani. Egyébként pedig az összes részletet imádtam: a kemény alapozásokat, hogy jobbá váljak, a labdás edzéseket, a sport felszereléseket, az utazásokat, a meccseket. Otthon éreztem magam az uszodában.
