Soltész Viktória, a Nagy Életmódválasztó programunk résztvevője sok nehézséggel néz szembe, de hála istennek mindig sikerül megtalálnia a megoldást a gondjaira és a program szakemberei is mindent elkövetnek, hogy személyre szabottan küzdhessen a céljaiért és azok a célok reálisak, elérhetőek legyenek.
“Ebben a hónapban többször sétáltam haza. Jólesett többet mozogni, közben nézelődni, elmélkedni, élvezni az őszi napsütés melegét. Visszagondolva a nyárra, az emberek idén szerintem többet mozdultak ki, a karantén után talán mindannyian sokkal jobban tudjuk értékelni a szabadban töltött időt.
Október első két hetében viszont megint csak a munkáé és a családé volt a főszerep. Vállaltam plusz munkát, ami vitte az időmet, illetve készültünk a középső fiam 9. szülinapjára és az iskolai fabatka vásárra. Szeretek kreatívkodni, így Halloween témában készítettünk a vásárba sütiket, amire nagyon büszke voltam. A gyerekek rajonganak ezekért a rendezvényekért, így nem is volt kérdés, hogy részt veszünk-e rajta. A szülinapozás is jól sikerült, bár újra elvesztettem a kontrollt és a csokitortának nem tudtam ellenállni. Így hónap közepére megbánva tettemet, eldöntöttem: a következő két hétben nagyon figyelek magamra!
A programunk első nagy lökését számomra a vitaminok pótlása jelentette, amitől több lett az energiám. A következő lendület a konditermi edzéssel keletkezett, ugyanis köteleztem magam heti 2 alkalomra, nem bújhattam ki alóla, így vált rendszerré. Első alkalommal az edzőterembe lépve azért kicsit megszeppenve néztem a gépeket és az izmos embereket, de az edzést nagyon élveztem, így idővel megszoktam a helyet.
A második hónap végére rájöttem, miért adott lendületet az, hogy eljárok külön edzeni. Mert mindig csak másokat szolgálok ki: a munkahelyen dolgozok, aztán hazajövök, főzök, mosok, házit ellenőrzök, pakolok, sütit sütök és még folytathatnám a sort. Az edzés alatt viszont csak magamra figyelek, az az 1️ óra az enyém! És ez az ÉNIDŐ már nagyon hiányzott az életemből.
A harmadik lendületet egy pozitív meglepetéstől kaptam, amikor megjött Sasától a havi edzésprogramom. Előzőleg beszélgettünk arról, hogy miért maradtak el az edzéseim vele, és őszintén elmondtam neki, hogy én szeretem, ha közben beszélnek hozzám, vagy számolnak visszafelé vagy elmondják, mire figyeljek gyakorlat közben és ez nem volt az ő edzéseire jellemző. Szóval elindítottam az e havi első edzést, és beszélt! Mondtam a páromnak: ez az ember tud beszélni! Annyira pozitívan hatott rám a dolog, hogy kaptam tőle egy új motivációt, lendületet és azóta újra csinálom az edzéseket.
De az egész programra ez a jellemző, amit nagyon tisztelek, hogy figyelembe veszik a véleményünket, és egy jó csapat áll a hátunk mögött, akiket tényleg érdekel, hogy mi van velünk.
“Mi a célod?” – tették már fel nekünk több felől ezt a kérdést.
Ilyenkor ráfeszülök arra, hogy mit is mondhatnék. Mert addig szokták kérdezgetni, amíg ki nem bökünk egy számot. De ezzel a számmal – ha van bátorságunk kimondani -, belekényszerülünk egy olyan helyzetbe, amikor lehetőség nyílik arra, hogy kudarcot valljunk, ha esetleg nem sikerül elérni. Én legutóbb annyit tudtam erre a kérdésre kibökni, hogy izmosodni szeretnék. De láttam, hogy nem elégedettek a válasszal. Előző beszámolómban írtam számot, viszont azóta is rá vagyok sajnos feszülve. Kellenek célok, bár lehet, hogy most még nem ilyenek.
Zsolt Eszterrel, a programunk coach-ával a legutóbbi beszélgetésünk alatt ilyen célokat tűztünk ki:
– 2,5 litert igyak naponta
– minimum 7 órát aludjak naponta
– eddzek rendszeresen
– vezessem a kajanaplót
– szedjem rendszeresen a vitaminokat.
Ezek reális célok, még akkor is, ha olykor-olykor elmarad egyik vagy másik attól függően, mennyire jut idő /mennyit szánok/ magamra figyelni. De lehet és kell igazodni hozzájuk, hiszen ezek szolgálnak alapul a további fejlődéshez.”
