A magyar fejlesztésű teqball az olimpia műsorán?

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) elnöke, Huszár Viktor szerint a fiatalközpontú sportágak kerülhetnek a 2028-as, Los Angeles-i olimpia programjába, ennek pedig a rohamosan terjedő, magyar fejlesztésű sportág is részese lehet.

– Együtt dolgozunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, kölcsönösen akarjuk a globális sikert, és remélem, hogy ez vezeti majd a teqballt az olimpiai sportágak közé – mondta Huszár, aki Borsányi Gáborral és Gattyán Györggyel közösen a sportág kifejlesztője.

A sportvezető szerint jelenleg az olimpiai mozgalom is változik, s ebben a változásban lát esélyt arra, hogy a teqball 2028-ban helyet kapjon a programban, mert úgy tapasztalja, hogy a teqball az egyik legnépszerűbb nem olimpiai sportág a világon. A teqball elterjedése összefügg azzal, hogy egyaránt játszható beltéren és kültéren, beleértve a strandkörülményeket, tehát a homokos talajt is.

Huszár kiemelte, jó jel, hogy a 2028-as játékok szervezőbizottsága “előnyös sportágként” hivatkozik a teqballra.

Ha valaki esetleg nem ismerné, a teqballt a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kialakították ki, egy ívelt asztalon játsszák. A játékosok, a karok és a kezek kivételével a test bármely részével hozzáérhetnek a futball-labdához. Egyesben két játékos, párosban négy játékos játszhatja.

A sportágat hivatalosan Budapesten, 2016. október 18-án mutatta be Ronaldinho brazil futballista, a teqball egyik nagykövete, a nemzetközi szövetséget 2017-ben jegyezték be.

Magyarország sikeres nemzetnek számít a sportágban, a nemrég zárult teqball-világbajnokságon három arany- és egy bronzéremmel a legeredményesebb küldöttség lett hazánk.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.