•  
  •  
  •  
  •  

Az aikido az egyik legmodernebb japán eredetű harcművészet. A fizikai és a szellemi lét egységének elérése a hosszú távú célja. Az AI a test és a szellem egysége, az elérni kívánt életvitel. A KI az energia, ami irányítja a természet folyamatai és az ember cselekvéseit. A DO pedig az út ennek a célnak az eléréséhez.

Az aikido harci tana a test és a szellem egységén, egy olyan magasabb tudatállapot keresésén alapul, amely csak hosszú időn keresztül végzett komoly gyakorlással érhető el. Az AI maga az egység, azaz a fizikai és szellemi lét tökéletes egyesítését kialakító eszményi személyiség létezési formája, mai szóval: életvitele. A KI a természet spontán folyamatait és az ember minden egyes cselekvését is egyaránt irányító energia. A DO pedig az az út vagy módszer, melyen haladva szigorú, következetes, sokszor fáradsággal végzett gyakorlás (shugyo, ejtsd: sugjó) során elérhetjük a fent említett ideális célt, a mesterek szerint.

Az aikido története

Az aikido az egyik legmodernebb japán eredetű harcművészet. Alapítója, Uesiba Morihei 1883-ban született és 1969-ben hunyt el. Több harcművészeti iskolát látogatott, de a legnagyobb hatással Takeda Szokaku daito-rjú iskolájának aiki-dzsicu technikái voltak rá. Csaknem öt évig tanult Takedától, majd 1925-re kialakította saját budoirányzatát, amit csak sokkal később neveztek el aikidónak. Már 1931-ben saját dojót (edzőtermet) vezetett, de csak a II. világháború után jött létre az AIKIKAI Világszövetség, hogy támogassa az aikidó terjedését Japánban és külföldön. A hatvanas évektől kezdve az alapító legjobb tanítványait külföldre küldte tanítani, az aikidót népszerűsíteni. Ez olyan jól sikerült, hogy ma már világszerte több millióan gyakorolják az aikidót.
Mivel a japán mesterek mindegyike nagy egyéniség, nem csoda, hogy az alapító aikidóját saját egyéniségük szerint alakították és fejlesztették tovább. Az aikidó ma is egy állandóan változó, fejlődő harci tan, több irányzattal, stílussal.

Az aikido Magyarországon

A Magyar Aikido-Kultúra Szakszövetség 1999-ben alakult. Magyarországon több (akár korábban alakult) szövetség, egyesület, alapítvány igyekszik összefogni az aikidót gyakorló, mintegy 3000 főt. Más sportágakkal szemben, az aikido esetében nem tudunk világversenyeken elért magyar eredményekről beszámolni, aminek elsődleges oka az, hogy az aikidóban nincs verseny, a sportágat űzők vizsgákon és bemutatókon adnak számot tudásukról.

Kinek ajánlott?

Az aikidót kortól és nemtől függetlenül bárki űzheti.

Milyen képességeket fejleszt?

  • Mozgáskoordinációt;
  • koncentrálóképességet;
  • reakcióképességet.

Előnyök és hátrányok

Az aikido jó eszköze az egészség megőrzésnek és a betegség megelőzésnek. Térdízületekre azonban nagy terhelést mér, ezért erre fokozottan ügyelni kell sérülés esetén.

Mikortól ajánlott?

Az aikidót 5-6 éves kortól lehet elkezdeni, mikor kialakul a figyelem és a tanulásra való készség.

Magyar Aikido-Kultúra Szakszövetség: aikido-szakszovetseg.hu

Az Aikido 1957-ben:

Aikido alapú rendőri technikák: