„Az én anyukám egy futó anyuka”

  •  
  •  
  •  
  •  

„Az én anyukám egy futó anyuka. Olyan, mint a többi anyuka, csak sokkal menőbb.” Ja, nem olyan, mert a többi anyuka ott lesz az ovis ballagáson, futóverseny helyett. Mikor ad hozzá és mikor vesz el a családi életből, ha valamelyik szülő elkötelezett sportoló? Család vagy sport? Biztos mindig egyértelmű a döntés?

Megvan ez a póló felirat? Nem tudom, hogy valaha viselnék-e a gyermekeim: „Az én anyukám egy futó anyuka. Olyan, mint a többi anyuka, csak sokkal menőbb.”

Ja, nem olyan, mert a többi anyuka ott lesz az ovis ballagáson, futóverseny helyett… és szombat reggel mikor a kicsinyük felébred, finom reggelivel várja. A családi nyaralást pedig nem egy futóesemény köré szervezi… és a gyermeke úszása alatt a többi anyuka az előtérben vár, nem az óra vége után 2 perccel esik be izzadtan, lila fejjel, a mobilját mutogatva egy 7 évesnek, hogy azon pont most van 16.00. Az ovis atlétika versenyen meg… hát egy kicsit gáz, ahogy ordítva szurkol.

Álmaimban egy olyan anyuka vagyok, aki hiteles példát ad arról, hogy az adottság felelősség. Ahol a családom különleges emberek szeretetteljes szövetsége, melyben erősítik és segítik egymás, hogy gyümölcsöző életet éljenek.

Álmaimban az az édesanya vagyok, aki mikor ünneplő szívvel és legszebb ruhájában vesz részt az óvodai ballagás főpróbáján, a végén az ovi előtt beszáll edzője autójába a 24 órás magyar ultrafutó válogatott többi tagja mellé, Temesvárra indulva, tudja, hogy Isten elhívására és a Magyarország iránti elkötelezettsége jeléül a legjobb tudása szerint fog futni.

Álmomban az az édesanya vagyok, akire büszke a férje, és szívbéli szeretetből választja a gyermekkel maradást, az anyuka nyugalmáért az együtt átélt kaland helyett, amiért az anyuka még inkább tiszteli őt.

Álmomban az az anyuka vagyok, aki nem hiába kel minden kedden, csütörtökön és szombaton 5.00 órakor, mert így edzés után, minden reggel együtt tud menni a kis övéivel az oviba, és a szombati családi ebédtől, azokkal töltheti szabadidejét, akikkel a legszívesebben osztja meg életét.

Álmomban, ha nem vagyok az uszodában, abban a pillanatban, mikor óra végén nyílik a medence tér ajtaja, gyönyörködöm benne, milyen ügyes az én kislányom, szépen, önállóan, bennem való bizalommal törölközik és öltözik át, és én büszke vagyok rá.

Álmomban különleges élmény kislányommal, mikor középtávú edzéseimre elkísér biciklivel. Együtt élünk át olyan örömöket és nehézségeket, amik kortól függetlenül teremtenek életre szóló köteléket emberek közt.

Álmomban a futózarándoklatra gondolok, arra a hónapra, mikor férjemmel Mariazellből Csíksomlyóig futottunk és a gyerekeink anyukámmal és segítőinkkel, lakóbusszal, társaink voltak ezen a spirituális úton magunk, egymás és Isten felé. Ahol megtapasztaltuk, hogy futni több, mint valahol nem ott lenni: a futás mikor Celldömölkre érkezve neked húzzák meg a harangot Isten házában.

Álmomban a futásom jellemformáló eszközöm, legmélyebb imádságom, szeretetnyelvem, elhívásom, életpéldám.

Álmomban büszkén futok a címeres mezben május 26-27-én, a 24 órás Európa-bajnokságon, mindent megtéve jó lelkiismeretemért, és a legnehezebb pillanataimban erőt merítek belőle, hogy milyen gazdaggá tesz engem mindaz, ami a hétköznapokban túlvállalásnak tűnik.

Álmomból ébredve is hazavárnak. Mindegy, hogy kupával vagy anélkül, mindegy, hogy mezben vagy „meztelenül”.

Azért és olyannak szeretnek, amilyen vagyok, a szeretetükkel értékesebbé téve engem.

Én ezért a pólófeliratért hajtok:
„Az én anyukám egy futó anyuka. Olyan, mint a többi futó, csak sokkal jobban szeretem.”