Hat évvel súlyos balesete után lett olimpiai ezüstérmes

Colby Stevenson elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot az utóbbi években. A 24 éves amerikai snowboard versenyző 2016-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, 30 helyen törtek el a csontjai, három napig mesterséges kómában volt. Hat évvel később ezüstérmet nyert az olimpián.

Kis híján végzetes volt az a baleset, amit Colby 2016-ban szenvedett. Hazafelé tartott az autójával, amikor elaludt, ennek következtében történt az ütközés. Harminc helyen törtek el a csontjai, állapota olyan súlyos volt, hogy mesterséges kómában kellett tartani.

„A felépülés napról napra történt, nagyon lassan. És közben nem csak a test regenerálódik, de a lélek is sokat tanul. Többek között arról, hogy mennyire hálásnak kell lennünk a kis dolgokért is. Például azért, hogy az ember ki tud menni zuhanyozni egyet önállóan, vagy el tud menni kirándulni, vagy egyáltalán azért, hogy itt élhet ezen a bolygón” – mesélte a Today című lapnak Colby.

Életében ez volt az első olimpia. Az első ugrását elrontotta, de a többi kísérlete jól sikerült. Az aranyat a norvég Birk Ruud szerezte meg, mögötte érdemelte ki az ezüstérmet.

„A baleset arra tanított, hogy mennyire fontos követni az álmaimat. Ha egy ilyen dolog történik az emberrel, egész máshogy látja utána az életet. Én a második nekifutásra sokkal szenvedélyesebben csináltam az életemben mindent, mint elsőre.”

 

Forrás: Olympics

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.