Béres Szabolccsal, a Hunakamo SE elnökével beszélgettünk arról, hogy a SUP mióta van jelen a Nagy Sportágválasztón és hogy miért érdemes a SUP-ba belekezdeni. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy ez a sportág azon mozgásformák egyike, amely a szülőknél is a kedvencek közé tartozik.

Hányadik alkalommal lesztek kint a Nagy Sportágválasztón?

– Második alkalommal veszünk részt a rendezvényen.

Milyen élményeket gyűjtöttetek a korábbi eseményeken?

– Nagyon gyors és pörgős esemény, a vendégek annyira imádták a SUP-ot, hogy utolsónak zártuk a „standot” mindkét a nap végén

Mivel lehet a leginkább felkelteni a gyerekek érdeklődését?

– Gyerekmintás SUP-pal, a viccet félre téve, már az nagy kihívás nekik, hogy talpon maradjanak a vízen egy deszkán állva.

Hogy érzed, miért lenne fontos, hogy a gyerekek sportoljanak, mozogjanak?

– Abból tudok kiindulni, hogy a szabad levegőn végzett sportok pozitívan hatnak a gyerekekre, ráadásul a vízpart általában távol van a szennyezett levegőjű városoktól. A SUP esetében a 200-500 méterestől a több kilométeres versenyekig van hova fejlődniük.

Mit tud adni a Te sportágad azoknak, akik mellettetek döntenek?

– Annyiszor és akkor edzenek, amikor csak akarnak. Nincsenek külön feltételei. Nálunk annyi is elég, ha nincs befagyva a víz.

 

A május 27-28-ai Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó eseményre a belépés INGYENES, de REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Regisztrálj most: https://sportagvalaszto.hu/nagy-sportagvalaszto/

 

Fotó: FiguraPhoto

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!