Nemrégiben egy felhívást tettünk közzé a Nagy Sportágválasztó Facebook-oldalán, amelyben egy futót kerestünk, akit már sokszor láttunk, de soha nem volt alkalmunk megszólítani. A hosszú évek óta a főváros utcáin nyargaló futó sógora 22 perccel a poszt megjelenése után jelentkezett. Most már tudjuk: a vékony, magas, a holmijait egy nejlonzacskóban magával hordó futó Szabó Csaba gitártanár.
„Nagyon köszönöm az érdeklődést, igazán jólesik a megkeresés, de szeretném elmondani, hogy nem vagyok én ám olyan jó futó, hogy cikket kelljen írni rólam – kezdi Csaba. – Én magam is ismerek sok olyan futótársat, aki sokkal jobban megérdemelné a figyelmet, ilyenkor egy kicsit zavarban vagyok.”
Csaba hozzáteszi, hogy azt sem szeretné, ha csak a nejlonszatyor miatt lenne érdekes a számunkra, de elmondom neki, hogy a szatyor, az ő kitartó futása, az ő nagy elköteleződése, amit azért vélelmezünk, mert hosszú évek óta látjuk őt a városban futni, együttesen teszik számunkra érdekessé. Úgy véljük, hogy aki több mint tíz éve fut, gyakran elég brutális tempóban, akinek ebben a mai világban nem a trendi futócucc számít, hanem maga a futás, lecsupaszítva minden sallangtól, az a mozgás iránt érdeklődők számára követendő példa lehet. És ezért kerestük meg, ha kissé furcsa módon is.
Edzésterv nélkül, örömből fut
„Ami azt illeti, valóban számomra a futás egy belső indíttatású dolog – folytatja Csaba. – Nem reklámozom, mert igazából nincs is mit. Nem edzésterv alapján futok, nem tervezettek a futásaim, kedvszerűen edzek, ahogy jólesik. Van, hogy egy-két kilométer a napi adagom, máskor meg három órán keresztül futok. Ma már kizárólag öröm, de ez nálam sem mindig volt így.”
Csaba 2006-ban futott először, de akkor csak egy alkalommal. Egy év szünet után újra megpróbálta. Akkor már megragadt a futás mellett.
„Mindig is magas vérnyomásom volt, erre ajánlották a lassú futást és a túrázást. Sógorom, Csizmadia Gábor hatására kezdtem el végül futni. Gábor sokkal többet fut, mint én, nagy példakép a számomra. Az, amikor beszippantott a futás, a 2007-es próbálkozásom során történt. Egyik nap, amikor késztetést éreztem, lementem a Margitszigetre két körre. Jólesett. Két nap múlva négy körre mentem le, ez egy félmaraton távja volt. Egy óra negyven körül teljesítettem a 21 kilométert, másnap pokoli izomlázam volt. És ettől fogva hajszoltam a kilométereket és az eredményeket. Az első maratonomat 3:23 alatt futottam le, az utolsó hat kilométer iszonyú nehéz és fájdalmas volt. A másodikat 3:07 alatt teljesítettem, és utána még hazaszaladtam, mert a feleségemnek, aki operaénekes, fellépése volt, én vigyáztam a gyerekekre.”
Éberré teszi a futót az ultratáv
Csaba aztán belekóstolt az ultratávokba is. Hét évig a Széll Kálmán tértől, ahol laknak, minden hétvégén kifutott Etyekre, ahol gitárórát tartott, majd a foglalkozás után vissza. Csabának közlekedési eszköz lett a futás, ezért alakult ki, hogy mindig visz magával egy szatyrot, amiben a cuccait tartja. Indult 100 kilométeres versenyeken, ezeket azért szereti, mert úgy érzi, hogy ilyenkor kerül abba az állapotba, amikor igazán szükség van az éberségre.
„Amikor lazán futok, amikor könnyű, annak számomra nincs olyan értéke. De, amikor nehéz, amikor olyan kihívás elé állít a táv, amely éberré tesz, és amely kihozza belőlem a megoldó üzemmódot, az már valami, ott kezd az egész izgalmassá válni. Elő kell szedni a tartalékokat, testileg és szellemileg is rá vagyok kényszerítve a legtöbbre, amire akkor, abban a pillanatban képes vagyok, vagy még többre.”
Csaba egyszer megcsinálta azt is, hogy sógora, Gábor versenyére, a szigetmonostori Suhanj6 elnevezésű hatórás versenyre elfutott. Az éjfélkor kezdődő eseményre este kilenckor indult, de nem számolt azzal, hogy a komp már nem jár, ezért több mint 10 kilométert pluszban kellett futnia. Negyven kilométer megtétele után, hajnali fél egykor ért oda a versenyre. Egy picit futott Gáborral, majd pihent, fél háromkor azonban csatlakozott Gáborhoz, és végigfutotta vele a fennmaradó időt, hajnali hatig.
„Az előző hétvégén a Szuflán futottunk ötven kilométert együtt, már akkor szó volt a Suhanj6-ról, de én csak két-három nappal előtte döntöttem el, hogy meglepem Gábort.”
Türelmet és kitartást kaptam a futástól
Aztán a sok megtett kilométer és a heves tempó hat-hét évvel ezelőtt kiégéshez vezetett. Csaba megcsömörlött, más utakat kezdett keresni a futásban.
„A legtöbb futónál van egy kezdeti agresszió. Annyira bedarálja a teljesítmény, annyira elkezd mást jelenteni számára a futás, mint amiről szólnia kellene, hogy azt veszi észre, az egészet megmérgezi a teljesítmény, elveszítette a szabadságot és az örömöt, amit a futás amúgy nyújtani tudna. Amikor én erre rájöttem, változtattam. És azóta tényleg csak örömből futok. Ahogy és amennyi jólesik. Már a tempóm sem a régi, hamarosan 45 éves leszek, nem hiszem, hogy a tempóban tudok fejlődni és már nem is akarok. Talán távban, de ezt is akkor, ha jólesik, ha van kedvem hozzá. A futás nekem két dolgot tanított. A végtelen türelmet és a kitartást. Mindkettő végeredménye az, hogy ha valamit elhatározol és következetesen csinálod, akkor előbb-utóbb el fogod érni. És ez nem csak a futásban van így.”
Csaba a civil életben gitároktató. Kérdezem, hogy ott mennyit tesz hozzá a munkájához az a szerénység és alázatosság, ami a futásban jellemzi, de azt mondja, ott inkább az a sok év és tapasztalat az, ami egyre jobbá és jobbá teszi. Szereti a hivatását, egy nagyon jó iskolában tanít, nincs oka a panaszra, operaénekesnő feleségével kiegyensúlyozottságban nevelik 17 éves fiukat és 14 éves lányukat, utóbbi szintén zenél.
„Körülbelül öt éve egy terepfutó csapat mellém állt, megleptek egy csomó futócuccal, hátizsákkal, futócipővel, versenynevezéssel, akkor is egy kicsit zavarba jöttem, picit meg is bántam, hogy elfogadtam, mert más sokkal jobban megérdemelte volna. De ha már így alakult, és ha már kaptam ezt a mostani megkeresését, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy nekik is megköszönjem az akkori figyelmességet. És köszönöm a ti érdeklődéseteket is.”
