Kiderült, hogy miért voltak olyan fájdalmasak Kapás Bogi könnyei

Kapás Boglárka az olimpián negyedik helyen végzett 200 méter pillangón, amit sírva fogadott, a fél ország vigasztalta. Most, az évértékelőjében elárulta Bogi, hogy miért volt számára olyan nehéz 2021, februárban ugyanis meghalt a kishúga. Valószínűleg ez is közrejátszott az olimpiai negyedik hely fogadtatásában.

„Pályafutásom során nagyon sokszor tették már fel nekem azt a kérdést, hogy miért legyen valaki úszó, élsportoló – írta Bogi az évértékelőjében. – Mindig elmondtam a szokásos választ, hogy azért, mert egy egészséges életmódot fog folytatni, mert megtanulja beosztani az idejét, meg persze azért, mert a versenyeken megtanulja kezelni azt is, ha nyer, illetve, ha veszít. Továbbra is azt tartom, ezek nagy erények. Idén viszont megtanultam még egy fontos dolgot magamról, amit úgy gondolom részben a neveltetésemnek, részben pedig annak köszönhetek, hogy 5 éves korom óta küzdök egy álomért, megállás nélkül, minden nap. Ez pedig az a tény, hogy bármilyen akadályt is vet elém az élet, képes vagyok legyőzni. Idén februárban eddigi életem legnagyobb akadályával kellett megküzdenem: meghalt a kishúgom. Feladhattam volna, rámehetett volna az olimpia is, de nem hagytam. Mert megtanultam felállni és nem feladni. Az Ő emlékéért és magamért. Mert 23 éve küzdök az álmomért és azt sem adtam fel. Mert ennél sokkal erősebbnek neveltek a mindennapok.

Azt kívánom mindenkinek az új évre, hogy soha ne adjátok fel, mert a legnehezebb helyzetek után válunk igazán erőssé. És sose felejtsetek el hálát adni azért, amitek van” – fogalmazott a világ- és Európa-bajnok úszó, aki idén ünnepli 29. születésnapját és akire idén is nagy feladatok várnak.

 

Fotó: MTI

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!