Lisztes Krisztián: 2019-ben sokkal könnyebb a sportágválasztás

Lisztes Krisztián szerint a mai gyerekeknek sokkal nagyobb esélyük van arra, hogy a számukra megfelelő sportágban kötnek ki, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt.

A 49-szeres válogatott futballista a 24. Budapesti Nagy Sportágválasztón beszélt erről, miután ő maga is vendége volt az eseménynek. „Mindig úgy adódott, hogy nem tudtam eljönni a Sportágválasztóra, pedig kíváncsi voltam. Most először látom ezt a sportfesztivált és fantasztikus a hangulat. Úgy gondolom, hogy ha egy ilyen rendezvényre egy család eljön, a gyerekek jó eséllyel oda kerülnek, ahol a lehető legtöbbet ki tudják hozni magukból”- mondta Lisztes Krisztián, aki elmesélte: őt anno a nagypapája vitte el egy Ferencváros mérkőzésre, és már ott tudta, hogy mit szeretne sportolni. „Ebedli Zoltánék rúgták akkor a Fradiban a labdát, a Volánnal játszott az FTC. Engem ott megfogott az egész hangulat. Nem tudtam volna mást sportolni, és úgy gondolom, hogy nem döntöttünk/döntöttem rosszul” – mondta Lisztes.

Lisztes Krisztián a ’90-es évek egyik legjobb magyar labdarúgója. 1993-ban, 17 évesen játszotta első mérkőzését a Ferencváros felnőtt csapatában. Kétszer nyert bajnokságot a Fradival, és ő az első magyar gólszerző a Bajnokok Ligájában.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.