Mozgás Éjszakája – Ezt mindenkinek látnia kell!

„Nem szabad semmit sem elkiabálni, de kijelenthető: egyre többen kezdenek el mozogni. Ez igaz a fővárosra és a vidéki településekre is” – mondta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusszal a Mozgás Éjszkája sajtótájékoztatója után beszélgettünk arról, hogy milyenek az ország kilátásai a szabadidősport terén.

„A statisztikák nem mellettünk szólnak, illetve szóltak. Az ország lakosainak többsége inaktív, és kilehet mondani: a magyarok jelentős része túlsúlyos. Én bízom benne, hogy az ilyen mozgalmak, mint az Ötpróba, vagy Nagy Sportágválasztó összes rendezésében megvalósuló sportesemény egyre több infót juttat el emberek tízezreihez arról, hogy a mozgással teli élet sokkal egészségesebb, sokkal boldogabb jövőt jelent” – mondja Révész Máriusz.

Ilyen nagy esemény lesz a Mozgás Éjszakája is, amelyen 17 sportágat lehet kipróbálni június 15-én.

“A hangulat óriási lesz. Ha valaki egy picit is érdeklődik a mozgás, a sport iránt, de még nem volt a Mozgás Éjszakája korábbi rendezvényein, azt javaslom, hogy jöjjön el, és kóstoljon bele a sportágakba. A futás, gyaloglás, kerékpározás, úszás, sárkányhajózás kipróbálásával Ötpróba pontokat is lehet gyűjteni” – tette hozzá a kormánybiztos.

Az esemény honlapját megtalálod itt!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.