Olimpiai Ötpróba-állomás a Kolonics György Emlékfutás

A Kolonics György Emlékfutás az Olimpiai Ötpróba sorozat hivatalos pontszerző állomása: a 11,5 kilométeres, valamint a félmaratoni táv teljesítésével 2, illetve 4 pont szerezhető.

A pontgyűjtés előfeltétele az Olimpiai Ötpróba-regisztráció, amelyet a program honlapján lehet elvégezni (az egyszeri 1000 forintos regisztrációs díj a sorozat végéig, 2020 nyaráig biztosít részvételt). Ezt követően az eseménynaptárban szereplő rendezvényeken teljesítve lehet értékes, adidas sportfelszereléseket garantáló pontokat szerezni. 15 egység után baseball sapkával, 25 után pólóval, 40 után hátizsákkal, 60 után pedig olimpiai melegítővel gazdagodik az ötpróbázó. Utóbbi feltétele, hogy legalább 5 különböző sportágban történjen a pontszerzés.

Aki még nem regisztrált, annak most igazán megéri: a Kolonics Emlékfutás nevezése mellé ugyanis a szervezők AJÁNDÉK Olimpiai Ötpróba-regisztrációt adnak!

Pipáld ki a nevezési adatok megadását követően az erre vonatkozó jelölőnégyzetet, és máris kezdődhet a pontgyűjtés. Regisztrálni az esemény helyszínén, az Olimpiai Ötpróba sátránál is lehet majd, személyesen, szintén INGYENESEN.

Mindkét esetben fontos, hogy a nevezés során megadott e-mail címre érkező Olimpiai Ötpróba-visszaigazoló e-mailben található linkre kattintva megerősítsd Ötpróba-regisztrációdat.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.