Ötpróba Tokióba – Több mint 500 ezer kilométert futottak az ötpróbázók

  •  
  •  
  •  
  •  

Fantasztikus teljesítményekkel a tarsolyukban egyre aktívabbak az ötpróbázók – derült ki a szabadidősport-mozgalom évnyitóján, amelyet az Országház Vadásztermében tartottak meg.

Az eseményen Sárfalvi Péter az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Szemán Róbert, az Ötpróba programsorozatot koordináló Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője megköszönte a versenyszervezők és támogatók 2018-as munkáját.

A rendezvényen részt vett továbbá dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos. Mindketten Ötpróba-nagykövetként segítik a mozgalmat. Dr. Szélpál Tamás, a sorozat projektvezetője a Sportágválasztó Magazinnak elmondta, hogy egyre aktívabbak az ötpróbázók.

„Ha csak a futást és a kerékpározást nézzük, akkor az ötpróbázóink eddig több mint 500 ezer kilométert futottak, és több mint 300 ezer kilométert tekertek országúton” – mondta a projektvezető.

Az évnyitón a következő kisfilmet mutatták be:

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!