A savate keletkezését a 18. század végére teszik. A feljegyzések szerint a dél-francia tengerészek utazásaik során megismerkedtek a különböző küzdőformákkal, és megtanulva az ázsiai rúgástechnikát, hazafelé a hajón egymással versengtek, a megszerzett tudást pedig a kikötői kocsmákban alkalmazták.

Az új küzdőmód így előbb a francia partokon terjedt el, később az egész országban, leginkább az alacsonyabb néprétegek között.

A francia-boksz hivatalos kezdete 1820 és 1825 közötti időszakra tehető. Michel Casseux intézményesítette a sportágat azáltal, hogy 1820-ban, Párizsban megnyitotta az első edzőtermét. Az utcai harc technikáit az 1824-ben kiadott könyvében ismertette.

Casseux legkiválóbb tanítványa Charles Lecour volt, aki 1830-ban nyitotta meg iskoláját Párizs külvárosában.
Lecour-nak nem tetszett, hogy a savatét utcai verekedésekből ismerik, és elsősorban a bűnözők gyakorolják. Ezért a belvárosba költözött, és megválogatta a tanítványokat, akik között már grófok, bárók is találhatóak voltak. Tanítványa volt többek között Alexandre Dumas is. Lecour Angliában tanulta a box technikáit, majd Párizsba visszatérve, a box és a savate egyesítéséből alkotta meg, az általa francia box savaténak nevezett sportágat.

Joseph-Pierre Charlemont Algériában, a hadseregben kezdett francia-bokszot tanulni. Később, 1877-ben könyvben írta le az általa kifejlesztett módszereket. Meghatározta a kesztyűs rangsorolást és oktatófokozatokat, és még abban az évben megnyitotta Párizsban a „Francia Box Akadémiát”.

Az 1924-es párizsi olimpián a francia box, mint bemutató sportág szerepelhetett, de a két világháború alaposan visszavetette a sportágat hazájában. A francia bajnokság 1965-ben indult újra. 1970-ben megrendezték az első Európa-bajnokságot. 1985-ben, Párizsban 11 ország részvételével megalakult a francia box savate nemzetközi szövetség. 1989-ben a Világkupára, majd 1991-ben az első világbajnokságra is sor került.

A savate Magyarországon

A savate magyarországi meghonosítása Jean Francois Loudcher nevéhez fűződik, aki több küzdősportban szerzett edzői diplomát, természetesen a francia boxban is. A Francia Savate Szövetség edzői bizottságának tagja, nem mellékesen annak a (Franciaországban megjelent) könyvnek a szerzője, amely az eddig megjelent szakmai témájú könyvek közül a legbehatóbban foglalkozik a savate történetével. 

Jean Francois Loudcher alapította az első magyar francia-boksz egyesületet, 1988 elején kezdte meg a savate oktatását Budapesten. A Magyar Francia-boksz Savate Szövetség 1994-ben alakult meg.

2018. januárjában nagy sikerrel rendezték meg a 6. Budapest Opent, amelyen 10 országból összesen 148 versenyző vett részt.

Forrás: Magyar Francia-boksz Savate Szövetség

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!