Újabb fiatal, tehetséges úszó sikereinek örülhetünk

Pádár Nikolett még csak 15 éves, de már elképesztő eredményeket tudhat magáénak. A Szegedi Úszó Egylet versenyzője az idei junior Európa-bajnokságon öt érmet nyert, köztük két aranyat és a felnőtt rövid pályás Eb-n is szerzett egy ötödik helyezést legjobb számában, 200 gyorson.

– Már tavasszal elképesztő időket úszott – nyilatkozta a Digi Sportnak Nikolett edzője, Gellért Gábor -, én ilyet, amióta edzősködöm, még nem láttam. Nagyon jó adottságú versenyző, erős, gyors, kiemelkedő fizikuma van, ráadásul 176 centi magas. Célunk az, hogy jövőre megússza a szinteket a felnőtt világ- és Európa-bajnokságra és már ott legyen mindkét világversenyen a gyorsváltó tagjaként is.

– Nagyon magabiztos vagyok – kezdte Nikolett -, ha egy verseny előtt eldöntöm, hogy jó időt fogok úszni, akkor az úgy is lesz, mert nagyon hiszek magamban.

A 15 éves tehetség az országos bajnokságon már gyűjtött egy nagy skalpot is, legyőzte 200 gyorson Kapás Boglárkát, de Nikolett a helyén tudja kezelni a sikert.

– Bogi nemrég kezdte csak meg a felkészülést, vagyis ezt is figyelembe kell venni, ha erről az eredményről beszélünk, de természetesen így is jó érzés volt őt legyőzni és remélem, hogy a jövőben sokat fogunk együtt versenyezni.

A vb- és Eb-szinteken a márciusi ob-n fogja tudni megúszni Nikolett, addig van lehetősége tovább javítani az időeredményein.

 

Fotó: szegedma.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.