•  
  •  
  •  
  •  

Mit tudunk tenni az elhízás megelőzéséért, fizikai és mentális egészségükért ebben a két és fél hónapban? Ezt vizsgáljuk cikksorozatunkban, melynek első fejezete a szünidő alatti sportos életmódról szól.

A legjobb alkalom a számvetésre és az új szokások kialakítására a vakáció. Ilyenkor minden gyermekes család napi rutinja átalakul. Sok család nem tudja megengedni magának, hogy a nyári időbeosztás a gyerek körül forogjon. Mégis szülőként előre kell gondolkoznunk és terveznünk. Jó esetben gyerekfelügyeletet sikerül biztosítani, de az nem feltétlenül minőségi időtöltés a gyermek számára.

Sporttáborozási lehetőség

Vegyük sorra a táborok közti árkülönbségek okait:

Nagy kérdés, hogy napközis tábor által csak napközbeni elfoglaltságot szeretnénk biztosítani a gyermeknek vagy „ottalvós” tábor keretében egy más környezetbeli élménnyel kívánjuk gazdagítani (a cikkben jegyzett árak jellemzően napközis táborra vonatkoznak.)

A tábor helyszínét illetően lehet a lakókörnyezet közelében, Magyarországon belül egy másik megyében, vagy külföldön. Ettől függően növekszik a tábor költsége az utazással és a szállás díjával.

A sporttáborok – akár csak az adott sportágra eső általános költségek – sportáganként is eshetnek különböző besorolásba. Gondoljunk akár egy tízpróbázó felszerelésére és egy úszóéra – teljes tudatában annak, hogy ma már minden sportágra iparág is épül egyben.

A táborvezető, vagy a sportszakmai vezető, vagy egy közismert sportoló jelenlétének motivációs hatása egy táborban nagyon jelentős. Ez minőségtöbblet mellett anyagi többletköltséget is jelenthet.

Testvérkedvezményt a legtöbb táborban, sportágtól és időbeosztástól függetlenül biztosítanak.

Árdifferenciát jelenthet, hogy milyen korcsoportnak rendeznek sporttábort. A megnövekedett érdeklődés és fejlettebb készségek lehetőségeket nyithatnak költségesebb programok felé.

Tábortípusok

  1. Óvodai, iskolai sporttáborok hírei és információi érnek el legkönnyebben a szülőkhöz. Ezek a táborok igyekeznek elérhető árfekvést biztosítani mindenki számára 15 000–35 000 forint/hét közötti áron érhetők el általában.
    1. Egyesületi sporttáborokat legegyszerűbben interneten, a szakág felkeresésével kutathatunk fel. Ott nagy valószínűséggel találkozunk a nyári  táborukkal kapcsolatos hírekkel. Árfekvésben 15 000–40 000 forint/hét (speciális környezetet, felszerelést, több szakágat felölelő sportágak esetében lehet magasabb ez az összeg). A Nagy Sportágválasztó által szervezett nyári táborokkal kapcsolatos információk itt találhatók →
    2. Egyesületi edzőtáborok az év közben egyesületben sportoló gyerekek számára biztosítja, írja elő a sporttábort, mint edzőtábort. Információink szerint a lehető legköltséghatékonyabb sporttáborozási lehetőség 8500–35 000 forint/hét, és ideális esetben a legjobb ár/érték arányú sporttáborozási lehetőség.
  2. Ismeretségi körben, internetes platformokon meghirdetett sporttáborokról való tájékozódás. Ebben az esetben érdemes a lehető legtöbb információt beszerezni az eseményről, lehetőleg több forrásból. Árban és minőségben is nagyon széles a skála.

Otthon töltött idő, személyes példaadás

A gyermek szünidejének másik, jelentős része az otthon töltött idő. Ezt két esetben tölti sporttal a gyerek:

  1. Ha saját belső indíttatása van rá – például gördeszkázás, bringázás, sreetwork out park stb. Ebben az esetben sportolásának biztonságos körülményeire kell fokozottan odafigyelni. Ha nyitott rá, segítsük, hogy sportági szaktudást kaphasson sportolásához. Ennek költségi vonzata a sporteszköz költsége.
  1. A legeredményesebbek a következő módszerrel lehetünk, mely kettős hatású: személyes példánkkal és jelenlétünkkel segíthetjük a gyermek szabadidős sportolását. Jó befektetés a gyerekkel együtt elkezdeni/újra kezdeni népszerű, könnyen elsajátítható szabadidő sportokat: futás, bringázás, úszás, SUP, túrázás, görkorcsolyázás, stb. Ez nem csak a leghitelesebb, de a legköltséghatékonyabb megoldás is. Szervezett túrák segíthetnek a közös sportolás logisztikai megszervezésében. Pl. kenutúra, bringatúra, falmászás, stb.

Reméljük, hogy gyakorlatias segítséget tudtunk nyújtani, s ne feledd Vakáció – sport vs. elhízás cikksorozatunk folytatódik.