10 érem az első napon

December 8 és 10 között zajlik Romániában a közép-európai országok junior találkozója (Central European Countries Junior Meeting), melynek már az első napján komoly éremgyűjtögetésbe kezdett a magyar csapat.

A már hagyományos viadalon a közép-európai országok utánpótlás-úszóválogatottjai (minden alkalommal legalább 8) mérik össze erejüket.

A magyar fiatalok igazán jól kezdtek, a lányok rögtön 5 egyéni éremmel: 200 háton Ugrai Panna aranynak, Gyenei Anna ezüstnek örülhetett, Mihályvári-Farkas Viktória szintén másodikként ért célba 400 vegyesen, Muzsnay Zsófia ezüst-, Szimcsák Mira pedig bronzérmet szerzett 100 gyorson.
 A fiúknál Zombori Gábor hozta el az aranyat 200 háton, még 400 vegyesen második helyen ért célba, a bronzérmet szerző Bukovics Milán előtt. Az első napot a 8 egyéni érem mellé megszerzett két csapatarany koronázta meg: 4×100-as női vegyes váltónk (Ugrai, Barta, Hatházi, Muzsnay) és 4×100-as férfi vegyes váltónk (Zombori, Bőhm, Lakner, Mátrai) sem talált legyőzőre.

Gratulálunk a fiataloknak, és bízunk a hasonlóan remek folytatásban!

Forrás: Magyar Úszó Szövetség

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.